Tag: Lullacry

Lullacry – video

A finn Lullacry To Every Heartache c. dalára forgatott klipet még januárban Sauli Kivilahti rendező irányítása mellett. A digitális formátumú kislemezként február 13-án megjelenő nótával ad életjelet magáról az énekesnős heavy-rock csapat.


 

Lullacry – egy új éra kezdete

A finn csajénekeses banda az utobbó időkben kicsit a hallgatás homályába burkolódzott (ezt így írjuk?), de most Sami Vauhkonen gitáros megtörte a csendet: „Mostanában nem sokat lehetett hallani rólunk. A nehéz, és komplikált negyedik album után pihennünk kellett. 2008-ban készen voltunk egy lemeznyi anyaggal, és bíztató szerződésünk volt egy neves német kiadóval. Hiili Hiilesmaa (HIM, Moonspell, Apocalyptica) lett volna a lemez producere, azonban a stúdióba vonulás előtt hirtelen, mindenféle előjel vagy figyelmeztetés nélkül megszakadt minden kapcsolatunk a kiadóval. Néhány hónap múlva az újságban olvastam, hogy becsődöltek.
Ahogy visszatekintek, azt kell mondjam szerencse volt ez a szerencsétlenségben, ugyanis mai füllel hallgatva azok a dalok nem voltak túl jók. Azt hiszem nehéz idők voltak…
Most viszont tele vagyunk energiával, sikerült gyilkos új dalokat írnom (melyek közül néhányat fel is veszünk, s amint lehet neten közzé is teszünk), s úgy érzem, egy új korszak kezdődik a zenekar életében!”

Jelenleg egyébként kiadót keresnek, meglátjuk, hogy elnyerik-e valaki tetszését az új dalok.

Lullacry

A finn Lullacry zenekar egy koncert videót tett elérhetővé. A felvételen a csapat „Fire Within” című dala látható akusztikus változatban.  A felvétel 2005 július 29-én készült a Semifinal clubban Helsinkiben. A videó letölthető ITT. (MPEG file, 25 MB)

Lullacry

A finn Lullacry zenekar zenekar elérhetővé tette „Fire Within” című dalának koncertvideóját ITT. (.MPG file, 28 MB) A felvétel 2004 augusztus 30-án a Cajun House-ban (Phoenix) Arizona készültek.

Lullacry – Vol.4 – 2005

A finn csapat 1998-ban alakult Helsinkiben, majd 1999-ben kiadta első nagylemezét Sweet Desire címmel. Az azóta eltelt 6 év alatt a csapat kiadott 2 nagylemezt, és átesett egy-két tagcserén. Idén szeptemberben látta meg a napvilágot új művük, melyet egyszerűen csak a Vol 4-re kereszteltek. Ismét egy női énekest foglalkoztató csapat kerül az ismertetők közé. A […]

Tovább »
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.