Tag: Magma Rise

Dead Gray – friss EP-s debüt

A Dead Gray egy friss banda, amelynek soraiban olyan ismert arcokat találunk, mint Bánfalvi Sanyi dobos (ex-Neck Sprain, Magma Rise, Ákos), Guoth Zalán basszusgitáros (Scary Guyz, ex-Nuke, ex-Vulgar Display of Power) és az ötletgazda Sipos András gitáros (ex-Nuke, ex-Strong Deformity, Scary Guyz). A zenekar rögtön egy négydalos EP-vel mutatkozott be a napokban, aminek különlegessége, hogy négy énekessel vették fel. Az EP-n Farkas Balázs (The Royal Freakout, Autopilot), Mári Péter Pt (Mad Robots), Áron Apey András (Lazarvs), valamint Székely Marci (Tulpa, Superunknowns) énekelnek.

A zenekar bemutatkozó koncertje 2021. november 6-án lesz az új Dürer Kertben, ahol a Live Life Hard és a Nest Of Plagues társaságában.

Magma Rise – To Earth to Ashes to Dust (2021)

Két-három évtizeddel ezelőtt bevett közhelynek számított, hogy a harmadik nagylemez vízválasztó egy zenekar történetében. Tartotta magát az az álláspont, hogy a még tét nélküli debütálás és a bizonyítási vágytól fűtött második eljövetel után a harmadik koronggal dől el, hogy az adott csapattal tartósan kell-e számolni, avagy a maga színterén nyomot hagy-e a banda, vagy megmarad […]

Tovább »

Magma Rise – Megjelent az új lemezük

To Earth To Ashes To Dust címmel jelent meg a hazai doom metal veterán Magma Rise új albuma. Holdampf Gábor énekes/basszusgitáros/szövegíró korábban az alábbiakat mondta új albumuk kapcsán: 

Egy irányba halad a lemez a család, múlt-jövő, élet-halál témakörét járja körbe és talán még sosem volt ennyire egységesen személyes hangvételű egy anyagunk sem. Megjárja az igazi mélységeket, de a végére talán előbukkan valami kis pislákoló fény.

Az új dalokról annyit így előzetesen, hogy egy meghatározott koncepcióra épülnek szövegileg, egytől-egyig személyes, ‘családi’ indíttatásból kifejlődött, de általános megfogalmazásba ágyazott témák, kicsit olyan, mintha az ember egy régi albumban lapozgatna, mindezt persze kissé lazábban, nem direkt módon kezelve. Szóval azért nem ‘Így szólt hozzám a dédapám’ típusú dalokra kell számítani… ha-ha. Amit egyébként gyerekkoromban szívesen hallgattam!

A frontborító már elkészült, ez megint úgy alakult, mint a The Man In The Maze album idején, ahol szintén a borító ötlete sugallta az egész koncepciót. Valahogy ez így működik nálunk, így, ‘fordítva’. Most is ez, egy kb. 110 éves fotó, a borítónak felhasznált kép indította el ezt a vonalat, ami abból a Duna-menti svábok lakta faluból származik, ahol a családom apai ága élt az 1800-as éve eleje óta.

A lemezről korábban bemutatott From The Heights From The Ground daluk szöveges videója, valamint a teljes lemez az alábbi stream felületeken érhető el. Megrendelni pedig itt lehet.

Magma Rise – Rög a röghöz, hamu a hamuhoz, por a porhoz – Interjú Holdampf Gáborral

A doom metalos Magma Rise a The Man In The Maze utódjaként közel egy évtized elteltével, márciusban fogja megjelentetni harmadik sorlemezét. A To Earth, To Ashes, To Dust címmel érkező korong kapcsán Holdampf Gábort kérdeztem ki. Feltehetően az új lemezhez adandó összes interjúban ez lesz az első kérdés, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, […]

Tovább »

Magma Rise – Hamarosan érkezik a harmadik nagylemezük

To Earth To Ashes To Dust címmel március 12-én jelenik meg a hazai doomster Magma Rise harmadik lemeze, amiről máris itt van From The Heights From The Ground daluk szöveges videója.

Holdampf Gábor énekes/basszusgitáros/szövegíró az alábbiakat mondta új albumuk, valamint az új daluk kapcsán: 

Egy irányba halad a lemez a család, múlt-jövő, élet-halál témakörét járja körbe és talán még sosem volt ennyire egységesen személyes hangvételű egyik anyagunk sem. Megjárja az igazi mélységeket, de a végére talán előbukkan valami kis pislákoló fény.

Az első szövegek egyike, sőt talán ez volt a legelső, miután rátaláltam a koncepcióra, vagy inkább az talált rám. Ez abszolút a szülőföldről szól, a múltról, arról, hogy ahová lép az ember mindenhol körülveszik a régmúlt emlékei, amelyek az övéi is. Mindez erőt ad és biztonságot.

A lemez már most előrendelhető.

Magma Rise – Itt egy újabb lemezelőzetesdal

Jövő tavaszra várható a hazai doomer Magma Rise harmadik nagylemeze To Earth To Ashes To Dust címmel, melynek újabb előzeteseként máris itt vannak a friss hírek és egy demós daluk.

https://youtu.be/9bqQxSakvy4

A To Earth To Ashes To Dust című új Magma Rise lemezanyag nagyjából fele elkészült. Jelen körülmények között azonban sajnos nem látható, hogy mikor tudunk újra összejönni és folytatni a közös munkát, így aztán azt sem tudjuk, mikor lehet a lemez megjelenéséből valami… Készültek demók, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy megosztunk egy teljes dalt, mintegy előzetesként. Bízunk abban, hogy egyszer sikerül befejezni és megjelentetni az új Magma Rise lemezt.” – mondja Holdampf Gábor énekes/basszusgitáros, majd így folytatta:

Az új dalokról annyit így előzetesen, hogy egy meghatározott koncepcióra épülnek szövegileg, egytől-egyig személyes, ‘családi’ indíttatásból kifejlődött, de általános megfogalmazásba ágyazott témák, kicsit olyan, mintha az ember egy régi albumban lapozgatna, mindezt persze kissé lazábban, nem direkt módon kezelve. Szóval azért nem ‘Így szólt hozzám a dédapám’ típusú dalokra kell számítani… ha-ha. Amit egyébként gyerekkoromban szívesen hallgattam!

A frontborító már elkészült, ez megint úgy alakult, mint a The Man In The Maze album idején, ahol szintén a borító ötlete sugallta az egész koncepciót. Valahogy ez így működik nálunk, így, ‘fordítva’. Most is ez, egy kb. 110 éves fotó, a borítónak felhasznált kép indította el ezt a vonalat, ami abból a Duna-menti svábok lakta faluból származik, ahol a családom apai ága élt az 1800-as éve eleje óta.

A dal címe From The Heights And From The Ground, és arról szól, hogy egészen különleges, hogy ott vagyok otthon igazán. Remélem, idővel be is tudjuk majd fejezni és méltó formában közzé tudjuk tenni ezt a dalcsokrot… Úgy is mondhatnám, bokrétát! (nevet). Üdv és vigyázzatok magatokra!

https://youtu.be/ILQH75D-ois

Magma Rise – From The Heights And From The Ground – dalelőzetes

From The Heights And From The Ground címmel mutatta be készülő harmadik lemezének első előzetes dalát a hazai doomster Magma Rise.

A To Earth To Ashes To Dust című új Magma Rise lemezanyag nagyjából fele elkészült. Jelen körülmények között azonban sajnos nem látható, hogy mikor tudunk újra összejönni és folytatni a közös munkát, így aztán azt sem tudjuk, mikor lehet a lemez megjelenéséből valami… Készültek demók, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy megosztunk egy teljes dalt, mintegy előzetesként. Bízunk abban, hogy egyszer sikerül befejezni és megjelentetni az új Magma Rise lemezt.” – mondja Holdampf Gábor énekes/basszusgitáros, majd így folytatta:

Az új dalokról annyit így előzetesen, hogy egy meghatározott koncepcióra épülnek szövegileg, egytől-egyig személyes, ‘családi’ indíttatásból kifejlődött, de általános megfogalmazásba ágyazott témák, kicsit olyan, mintha az ember egy régi albumban lapozgatna, mindezt persze kissé lazábban, nem direkt módon kezelve. Szóval azért nem ‘Így szólt hozzám a dédapám’ típusú dalokra kell számítani… ha-ha. Amit egyébként gyerekkoromban szívesen hallgattam!

A frontborító már elkészült, ez megint úgy alakult , mint a The Man In The Maze album idején, ahol szintén a borító ötlete sugallta az egész koncepciót. Valahogy ez így működik nálunk, így, ‘fordítva’. Most is ez, egy kb. 110 éves fotó, a borítónak felhasznált kép indította el ezt a vonalat, ami ami abból a Duna-menti svábok lakta faluból származik, ahol a családom apai ága élt az 1800-as éve eleje óta.

A dal címe From The Heights And From The Ground, és arról szól, hogy egészen különleges, hogy ott vagyok otthon igazán. Remélem, idővel be is tudjuk majd fejezni és méltó formában közzé tudjuk tenni ezt a dalcsokrot… Úgy is mondhatnám, bokrétát! (nevet). Üdv és vigyázzatok magatokra!

https://www.facebook.com/magmarise/videos/1367856493400139/

Magma Rise – megjelent az új EP



At The Edge Of The Days
címmel jelentetett meg a Magma Rise új EP-je, amiről a címadó dal videóját itt láthatjátok.


Az EP-re felkerült a Black SabbathA National Acrobat című dalának feldolgozása, amelyben vendégként amelyben a Corrosion Of Conformity egykori énekese, Karl Agell hallható.


Az EP a digitális formátum mellett 10 inches bakelit lemezként, illetve limitált példányszámú CD-verzióban is ki jön a német Daredevil Records terjesztésében. Október végén egy rövidebb, néhány állomásos külföldi turnéra indulunk az Asphalt Horsemen társaságában.
 
 

Magma Rise – itt az Ep címadó dala


Októberben érkezik a hazai doom metal egyik éllovasának, a Magma Rise új, 2 dalos EP-je, az At The Edge Of The Days, amiről máris itt a címadó dal szöveges videója.
 


Magma Rise – At The Edge Of The Days
(Nail Records/Daredevil Records)

1.At The Edge Of The Days
2.A National Acrobat (Black Sabbath cover featuring Kar Agell- ex Corrosion of conformity, Leadfoot, King Hitter)


Magma Rise – friss hírek a hazai doom legenda háza tájáról.


A frontember Holdampf Gábor üzenete:

“A Magma Rise legközelebb január 13-án lesz látható Budapesten a Showbarlangban, mégpedig a Shapat Terror, a Barbears és a Slowmesh társaságában. Ez lesz előreláthatólag nyárig az egyetlen koncertünk, (egészségügyi okok miatt kényszerülünk egy pár hónapos szünetre, ami a koncertezést illeti), viszont a tavaszi időszak nem telik tétlenül.

A zenekar egy különleges kiadványra készül. Már az első anyagunkon is volt vendégünk, Kyle Thomas (Exhorder, Trouble, Floodgate stb.) személyében, majd egy baráti kérésnek eleget téve rögzítettünk egy Trouble dalt (Pray For The Dead) Brian Butch Balic (Penance, Argus) közreműködésével. Hosszú-hosszú évek óta motoszkált a fejemben, hogy legnagyobb kedvenceim egyikét Karl Agell énekest (Corrosion Of Conformity, Leadfoot, King Hitter) megkíséreljük rávenni egy közös produkcióra, hogy aztán újra láthassuk, hallhassuk, milyen is volna egy igazi énekessel dolgozni! ha-ha.


Azóta sok víz lefolyt a Dunán, zenekarok bomlottak fel és alakultak, de most eljött az idő, hogy közösen zúzzunk egy nagyot, mégpedig a Black SabbathA National Acrobat‘ című klasszikusának rögzítésével, amely dal anno még a C.O.C. repertoárban is felbukkant. A Karl interpretálta Sabbath-klasszikus mellett egy új Magma Rise dal is készül majd.

Újra Hidasi Barna irányításával, március végén fogunk dolgozni a dalokon és mindez egy 10 inches, igazán exkluzív kiállítású és kis példányszámú maxi formájában, mintegy az új Magma Rise nagylemez előzeteseként jön majd ki valamikor a tavasz végén. 150 hagyományos fekete és 100 narancsszínű lemez készül, így igyekeznie kell annak, aki szeretne megkaparintani egyet belőle. Már most lehet e-mailben előrendelni, színmegjelöléssel. Újragyártás nem lesz!

Még az is elképzelhető, hogy valami képanyag is készül a feldolgozáshoz.”
 
Powerwolf Powerwolf
június 04.