Tag: Malformity

Malformity – sokat váratott magára

Közel 30 évébe került az atlantai Malformity zenekarnak, hogy megjelentesse első nagylemezét. Persze ezekből az évekből nem töltötték aktívan az idejüket, hiszen a 90-es évek elején kiadott néhány demójukon túl sok minden nem történt velük. Az újra egymásra találásig 2014-ig kellett várni, amikor a tagok rájöttek, hogy még mindig állati feszesen tudják tolni a puritán death metalt. Ennek két EP-lett az eredménye: 2015-ben a Lectures On The Apocalypse, 2018-ban a The Raturous Unraveling. Mindkét kiadvány felvette a versenyt a fiatalabb generáció múltidézőnek szánt lemezeivel, úgyhogy szabaddá vált az út az amerikai és európai vonalat elegyítő nagylemez előtt. Okos riffek, változatos tempók és természetesen igazi régimódi death metal hangulat lesz jellemző az április 19-én érkező Monumental Ruinra, melyről a Perverse Apotheosis című aprítást már meghallgathatjátok.

Malformity – halálos dózisú



The Rapturous Unraveling
címmel január 13-án jelenik meg az amerikai death metal veterán, a Malformity „két kegyelmet nem ismerő, büntető old-school death szerzeményt tartalmazó” új kislemeze. A Malformity egy évtized után tért vissza egy alapvetően halálos dózisú, erőszakos anyaggal, amelyben nyers könyörtelenségével az extrém metal műfaj legmélyére ás.
 

<a href=”http://borisrecords.bandcamp.com/album/the-rapturous-unraveling-7″>The Rapturous Unraveling 7" by Malformity</a>

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.