Tag: Mayhem

Lords Of Chaos – a Mayhem történetét bemutató film


Február 8-án kerül az amerikai mozikba a Mayhem történetét bemutató Lords Of Chaos című életrajzi horrorfilm. A filmet a Barhory egykori dobosa Jonas Åkerlund rendezte Michael Moynihan és Didrik Søderlind azonos című könyve nyomán.


A Lords Of Chaos a legendás norvég black metal banda alapítója/gitárosa Øystein Aarseth, azaz Euronymous szemszögéből mutatja be a Mayhem megalakulásának korai korszakát, megismerhetjük bandatársaival Per Yngve Ohlin, vagyis Dead-del és Varg Vikernes-szel való viszonyát. A filmet elsőként a 2018-as Sundance filmfesztivál “éjjeli szekciójában” mutatták be. Ekkor már kiderült, hogy egy “a nyugalom megzavarására erősen alkalmas, bizarr módon komikus és egyben felejthetetlen műről van szó“.



 

Mayhem – hallgasd meg az újra kiadott Grand Declaration of War lemezt


Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Season Of Mist újra kiadja a Mayhem kultikus Grand Declaration of War albumát. “Az anyag ez eredeti Orgone Studios-ban készített Jaime Gomez producer mesterszalagjaitól lett teljesen átdolgozva, ez a kísérleti fekete fém mérföldkő úgy hangzik, mint azt előtte sosem hallottad volna.” Az album beszerezhető CD+digipack, LP és kazetta formában.

 

Mayhem – jön a Grand Declaration of War újrakiadása

 
December 7-én a Season Of Mist kiadásában érkezik a Mayhem második albumának, a Grand Declaration of War régóta várt újrakiadása. Az album címét és néhány dalszövegrészletét Friedrich Nietzsche német filozófus két könyvéből: Az Antikrisztusból és a Bálványok alkonyából imerítették. Az album album remixelt változata, digipak CD-n, digitális, gatefold LP és kazettán (új borítóval) már most előrendelhető.


 

Mayhem – Grand Declaration of War
(Peaceville)

1.A Grand Declaration Of War
2.In The Lies Where Upon You Lay
3.A Time To Die
4.View From Nihil, Pt. 1
5.View From Nihil, Pt. 2
6.A Bloodsword And A Colder Sun, Pt. 1
7.A Bloodsword And A Colder Sun, Pt. 2
8.Crystalized Pain In Deconstruction
9.Completion In Science Of Agony, Pt. 1
10.To Daimonion
11.Untitled I
12.Completion In Science Of Agony, Pt. 2

Mare – Ebony Tower – 2018

    Mennyire számít egy album esetében a kiszámíthatóság? Miért van az, hogy néhány lemez esetében, ha elkapjuk a fonalat, szinte első hallásra tudunk sodródni a témákkal hiányérzet, kellemetlen érzések nélkül, mintha csak hazatérnénk rég nem látott otthonunkba és ismét a kedvenc fotelünkbe ülnénk? Más esetben pedig unottan ülünk, az óránkra nézünk és csalódottan nyugtázzuk, […]

Mayhem – ritkaságokkal teli kiadvány a Dead korszakból

Egy különleges Mayhem ritkasággal teli box-al jelentkezik november 16-án a Peaceville kiadó. A Cursed In Eternity deluxe kiadvány a zenekar korai, Dead nevével fémjelzett korszakának állít emléket.
1991. április 8-án lett öngyilkos Per Ohlin, azaz Dead, a norvég Mayhem korai időszakának frontembere, aki ezt megelőzően alapvető hatást gyakorolt a zenekar ideológiájára és színpadi megjelenésére. Az általa fémjelzett érának állít emléket a Peaceville. A deluxe dobozban hat picture disc, egy vinyl kislemez, egy 92 oldalas képes album (mely olyan leveleket és korábban nem látott fényképeket is tartalmaz, amelyek személyes archívumokból származnak), egy sosem látott koncertfelvételekkel, próbatermi videókkal teli DVD, illetve poszterek kapnak helyet.
 
A koncerteket annak idején Jessheimben és Sarpsborgban rögzítették, előbbi teljes egészében bekerül a gyűjteménybe, a vinyl kislemezre pedig két stúdiófelvételt pakolnak, a Freezing Moon-t és a Carnage-et, amelyet a zenekar annak idején egy Projections Of A Stained Mind című válogatásra vett fel.

Weakling – Dead As Dreams – 2000

    Nemrég meglepődve tapasztaltam, hogy egy régi kedvencem milyen megosztó tud lenni a véleményeket illetően, mivel valaki vagy szereti, vagy semmire sem tartja. Ez a kedvenc nem más, mint az amerikai black metal egyik legérdekesebb teremtménye, a kaliforniai Weakling zenekar egyetlen megjelent nagylemeze, a Dead As Dreams. Mielőtt a pontszámra tekintve azonnal nekiugranál a […]

Order – morbid hangulatú death/black

 Hosszas előkészületek és egy demókban bővelkedő időszak után mutatkozik be a norvég Order zenekar, amiben igencsak tapasztalt zenészekkel találkozhatunk. Ilyen Manheim (korai Mayhem), Anders Odden (Cadaver, Satyricon, Celtic Frost) és Messiah ( megfordult a Mayhem, Impostor környékén). Ezek alapján nem csoda az sem, hogy műfaji meghatározása ellenére nem egy manapság egyre divatosabb death/black egyveleget kapunk, itt bizony a régi iskola próbál érvényesülni. 

Crypt Sermon – sötétebb vizeken

 Úgy látszik 2017-ben sok minden szól a legendás Mayhem zenekarról, ugyanis nemrég nálunk is bemutatták klasszikus black metal lemezüket, a De Mysteriis Dom Sathanast. Az amerikai epikus doomban utazó Crypt Sermon is tiszteletét fejezi ki a lemeznek és elkészítette a kiadvány címadójának saját szájízre formált verzióját. Így lett a Domból Doom, valamint egy igazán hangulatos feldolgozás. Ugyan a dal nem lép ki a stílus keretei közül, azért a biztonság kedvéért bevonták a munkába az Abigor egyik oszlopos tagját is (T.T.).

De Mysteriis Doom Sathanas (ft. TT of Abigor) by Crypt Sermon

Mayhem – meghallgatható a legendás lemez élő verziója

Ahogy arról már olvashattatok nemrégiben, a Mayhem december 15-én koncertlemezzel jelentkezett, amelyen a legendás De Mysteriis Dom Sathanas lemezt játszák el teljes egészében. A koncertlemez rögzítésére tavaly került sor a svédországi Norrköpingben, ahol a banda történe során először játszotta el a kultikus albumot teljes egészében. A lemez CD, bakelit, DVD és digitális formátumban egyaránt elérhető, illetve meg is hallgatható a zenekar bandcamp oldalán, illetve az alábbi lejátszóban, amely alatt a Freezing Moon videóját is megtekinthetitek.

<a href=”http://mayhemofficial.bandcamp.com/album/de-mysteriis-dom-sathanas-alive”>De Mysteriis Dom Sathanas Alive by The True Mayhem</a>



Januárban a zenekar megkezdi észak-amerikai turnéját, április 15-én pedig Budapestre is elérkeznek (részletek itt), így koncerten is lehetőség nyílik a teljes De Mysteriis Dom Sathanas meghallgatására.

Mayhem – a kultikus album speciális koncertváltozata

 
A legendás norvég black metal banda, a Mayhem speciális változatban jelenteti meg 1994-es, kultikus De Mysteriis Dom Sathanas albumát. A december 15-én megjelenő, De Mysteriis Dom Sathanas Alive című live-album hanganyagát a svédországi Norrköpingben rögzítették, ahol is a banda tavalyi, Black Christmass Festival-os fellépése során teljes egészében élőben adta elő a De Mysteriis Dom Sathanas albumát.
 

Csihar Attila elmondta: “Az idő elszállt felettünk, a banda azonban erősebb és tapasztaltabb lett. Hirtelen tehát úgy éreztük, itt az alkalom, hogy teljes egészében előadjuk ezt az albumot, és két évtized után végre kiengedjük a palackba zárt szörnyeteget. A De Mysteriis Dom Sathanas tehát végül életre kel!

A banda egy nagyszabású világkörüli turnéval ünneplik kultikus debütáló albuma 23. évfordulóját. A 2017 januárjában Észak-Amerikában veszi kezdetét, április 15-én pedig a budapesti Dürer Kertben élőben is bemutatják a legendás albumuk performanszát.
 

Az alábbiakban a speciális live-album From The Dark Past és a Life Eternal hivatalos koncertfelvételeit láthatjátok.
 


június 19.,
június 30.,