Tag: melodikus deaht metal

Süle „Deadt” Tamás – Slowmesh/FTS-interjú

Süle Deadt Tamás

Nemrég egy érdekes beszélgetésnek voltam részese. Egy többzenekaros koncertre látogattam, aminek szünetében a színpadról éppen megérkezett Süle ’Deadt’ Tamás gitáros-dalszerzővel találkoztam. Akkor a From The Sky csapatát erősítette, máskülönben a Slowmesh lemezein és koncertjein hallhatjuk a játékát. Szívesen kérdeztem a két zenekar stílusa, játéka közti különbségről amúgy „belülről” és nagyon érdekelt a Slowmesh egyik dalszerzőjének […]

Tovább »

Rise To Fall – ideje szintet lépni

Meglehetősen pozitív visszhangokat keltett az egyébként komoly sikereket csak az utóbbi években elkönyvelhető spanyol Rise To Fall zenekar a 2018-ban megjelent Into Zero című lemezével. A melodikus groove/death metal horda nem is ült sokat a babérjain, csupán a pandémia hátráltatta valamelyest olajozott gépezetét. Munkájuk következő lépcsőfokának, az egyik legkiforrottabb produkciójának tartják ennek megfelelően az idén június 9-én megjelenő friss dalcsokrukat. A The Fifth Dimension már az ötödik lesz a sorban, amire a Soilworkkel közös turnésorozatuk is komoly hatást gyakorolt. Nem is maradhat ki a vendégek listájáról például Björn Strid sem, akivel már egy klipes dal is készült Intruder címmel.

Rise To Fall – The Fifth Dimension

(Noble Demon)

01. Rising Sun
02. Hierophant
03. Intruder
04. Test of Time
05. Empty Ward
06. Infinite Crossroad
07. What Lies Beneath
08. Heroes
09. The Great Chain
10. Beam of Light
11. Black Ocean

Maysaloon – A Lip to Earth, a Lip to Heaven and a Tongue to the Stars (2021)

Történt egyszer, ami megtörtént már sok-sok ezerszer, hogy megszületett egy kezdetleges civilizáció elméjében egy közösséghez tartozást erősítő istenség alakja. Ezek az istenek akkoriban igen egyszerűek voltak, csak azon erők felett volt hatalmuk, melyeket az emberek ismertek. A legelsők között szerepeltek a tűz istenek, tenger, villám istenek és természetesen a Nap, mint teremtő, életadó istenség. Az […]

Tovább »