Tag: Melvins

Melvins – Izgalmas anyaggal jönnek

A sludge, alternatív, kísérleti rock vonalas metal banda, a Melvins április 19-én Tarantula Heart címmel adja ki sokadik albumát. A banda agya, Buzz Osborne a következőket árulta el róla:

A Tarantula Heart lemezhez egészen másképp álltunk hozzá, mint bármelyik más eddigi Melvins albumhoz. Ez főképp annak köszönhetően, hogy a zenekaron belül senki sem tudta, milyen is lesz az album hangzása. Megkértem Dale-t és Roy Mayorgát, hogy játsszanak velem és Stevennel együtt néhány riffet, aztán fogtam ezeket a sessionöket, és átgondoltam, melyik részek működnének, majd új zenét írtam hozzájuk. Ez nem egy olyan stúdiós módszer, amit bármikor is alkalmaztunk volna. Általában megírjuk a dalokat, mielőtt elkezdenénk a felvételt.

A lemez felvételein közreműködött a We Are The Asteroid gitárosa, Gary Chester és Roy Mayorga dobos (Ministry, ex-Stone Sour, stb.), aminek köszönhetően garantált az egyedi hangzás.

A Tarantula Heart nagy részében kettős dobszólamok vannak.” – mondta Dale Crover, a Melvins dobosa. „Roy egy elképesztő dobos. Megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni a minták szempontjából, aztán csak úgy belevágtunk. Riffeket improvizáltunk és dobkitöltéseket cserélgettünk.”

Amikor a zenekar többi tagja meghallotta ezeket a dalokat, amiket a sessionökből készítettem, teljesen el voltak ájulva. Ezek teljesen kidolgozott, új dalok voltak, amelyeket még sosem hallottak, és amelyek látszólag a semmiből bukkantak elő.” – tette hozzá Buzz Osborne énekes/gitáros.

A Tarantula Heart összesen öt dalt fog tartalmazni, amiről elsőként a Working The Ditch kapott videót, amit Jesse Nieminen készítette.

Melvins – Tarantula Heart

(Ipecac Recordings)

1. Pain Equals Funny

2. Working the Ditch

3. She’s Got Weird Arms

4. Allergic to Food

5. Smiler

Shrinebuilder – Shrinebuilder (2009)

Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el […]

Tovább »

Melvins – új EP

Lord Of The Flies címmel jelent meg a Melvins új négyszámos EP-je, aminek Spoonman című dalához egy friss videó is készült. A dal egyébként egy Soundgarden feldolgozás, melynek dobtémáit Matt Cameron (Soundgarden, Pearl Jam, stb) játszotta fel.

A teljes EP itt hallgatható végig.

https://youtu.be/r9L6XnY50xk

Melvins – Egy érdekes albummal jönnek

Buzz Osborne alternatív, experimentális sludge, stoner, grunge bandája a Melvins (vagy The Melvins) október 15-én adja ki új lemezét Five Legged Dog címmel. A lemez érdekessége, hogy ez lesz a Melvin első akusztikus albuma, amin két és félórában, 2 CD-n összesen 36 dal található majd a banda eddigi munkásságát átölelve, számtalan feldolgozás kíséretében.

A dalok varázsa mindig megmarad, még akusztikus változatban is.” – monda Buzz. „Mivel már nem turnéztunk egy ideje csináltunk egy ilyen válogatásféleség albumot, amire 36 dalt hangszereltünk át akusztikusan. Kicsit újra gondoltuk őket… sokat nevettünk közben, de nagyon jól működnek. Melléjük tettünk pár kedvenc, mint például a The Rolling Stones, Alice Cooper, Redd Kross, vagy a Stoner Witch feldolgozásdalt is. Reméljük ti is élvezni fogjátok majd.

A lemezről elsőként Revolve daluk akusztikus változatát hallgathatjátok meg.

Melvins – Five Legged Dog

(Ipecac Recordings)

1. Edgar The Elephant (A Walk With Love & Death)
2. Up The Dumper (The Bootlicker)
3. Hung Bunny/Roman Dog Bird (Lysol)
4. Hooch (Houdini)
5. Billy Fish (Nude With Boots)
6. Shevil (Stoner Witch)
7. Charlie (Redd Kross cover from Escape From LA single)
8. A Growing Disgust (Freak Puke)
9. Eye Flys/Woman (Gluey Porch Treatments – Woman is a Free cover)
10. Pitfalls In Serving Warrants (Honky)
11. Outside Chance (The Turtles cover from Slithering Slaughter single)
12. Evil New War God (The Bride Screamed Murder)
13. The Bloated Pope (Pigs of the Roman Empire)
14. Bad Move (from Dale Crover’s solo album, The Fickle Finger of Fate)
15. With Teeth (Lysol)
16. Halo of Flies (Alice Cooper cover from Sieg Howdy!)
17. Oven (Ozma)
18. Sway (Rolling Stones cover – previously unrecorded by the Melvins)
19. Anaconda (Bullhead)
20. Lovely Butterfly (Honky)
21. Boris (Bullhead)
22. It’s Shoved (Bullhead)
23. Honey Bucket (Houdini)
24. We Are Doomed (The Bulls & The Bees)
25. Flypaper (Brainiac cover – previously unrecorded by the Melvins)
26. Let God Be Your Gardener (Ozma)
27. At The Stake (Stoner Witch)
28. Night Goat (Houdini)
29. Queen (Stoner Witch)
30. Everybody’s Talking (Fred Neil cover – previously unrecorded by the Melvins)
31. Revolve (Stoner Witch)
32. Suicide In Progress (Nude With Boots)
33. Prig (The Bootlicker)
34. The Bit (Stag)
35. Civilized Worm ((A) Senile Animal)
36. Don’t Forget to Breathe (Pinkus Abortion Technician)

Uncertainty Principle – Sonic Terror (2021)

Az Uncertainty Principle az angol S.P. White multiinstrumentalista művész drone metal projektje, mely a kilencvenes évek óta aktív, ezzel a drone metal korai hullámához sorolható, az akkori lemezei valahol a Melvins „Lysol„-ja, illetve a Naked City „Leng tch’e„-jének vonalán mozognak, viszont egészséges mennyiségű zajzenei hatás is megjelenik. Kicsit fura is számomra, miért esett ennyire a […]

Tovább »

Melvins – itt a sokadik albuma



Pinkus Abortion Technician
címmel április 20-án jelent meg a King Buzz Osbourne vezetett alter/grunge/stoner rocker band, a Melvins sokadik stúdióalbuma. Amin a banda most dupla-bőgős basszus-támadást intéz ellenünk.

A Pinkus Abortion Technician egy radikálisan nagyszerű lemez, amit fantasztikus élmény volt megalkotni. Rengeteg kávét ittunk, és élveztük egymás társaságát. Alapból imádom a basszusgitár hangját; pláne, ha vokállal van vegyítve… és szerintem ez most nekünk nagyon jól bevált.” – mondta Buzz mester.

Az albumról most Don’t Forget to Breathe daluk videóját nézhetitek meg, illetve magát az egész lemezt is meghallgathatjátok.
 


Pinkus Abortion Technician by Melvins

Melvins – Hideous Woman – bizarr klip


Korábban már hírt adtunk a nemrégiben megjelent új Melvins albumról, a Basses Louded-ról. Az album érdekessége, hogy King Buzzo ezúttal hat különböző basszusgitáros vendégszereplésével rögzítette új nótáit. 

Most pedig lemezének Hideous Woman című dalához egy meglehetősen bizarr lelkivilágú klipet is készített. Amiről csak annyit árulok el, hogy a videóban Steve McDonald basszusgitáros alakítja a „hölgyet”.
 


(the) Melvins – Új album a küszöbön

 Október 14-én jelenik meg a Melvins legújabb stúdióalbuma, ami a sorban már a huszonnegyedik. Az újabb alkotás a Hold It In címet viseli, és már hallható is róla két dal, a Sesame Street Meat és a Brass Cupcake. Az új korong az Ipecac Recordings gondozásában lát napvilágot, és tizenkét számot fog tartalmazni. Az albumon King BuzzO (ének, gitár) és Dale Crover (dob) mellet Paul Leary (gitár) és Jeff Pinkus (basszusgitár) is szerepelni fog, utóbbiak a Butthole Surfers-ből lehetnek ismerősek. A hivatalos megjelenést követő napon pedig elindul a Melvins 2014-es őszi USA turnéja is, Buzz Osborne pedig már alig várja, hogy élőben is játszhassa az új dalokat.

 

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.