Tag: Metal Mind Productio

Opprobrium – újrakiadás

Ha úgy gondolod, hogy a Sepultura az egyetlen brazil banda, akik le bírtak tenni valamit az asztalra, akkor bizonyára nem hallottál mgé az Opprobrium-ról!

Ez a death/thrash szörnyeteg már több, mint 20 éve fertőzi a világot, melyet eredetileg Incubus néven tettek és 97-ben vették fel a jelenlegi Opprobrium-ot. Nem beszélhetünk egy termékeny zenekarról, mindössze egy albumot hoztak össze, a Discerning Forces-t 2000-ben, mely bemutatja a brutális és technikás játékuk fenomenális kombincáióját. A zenekar szövegvilágában olyan témákat feszeget, mint az erőszak és a kereszténység (emiatt szokás őket a Mortification-höz hasonlítani).
_ELVALASZTO_
Azt hiszem a fentiek után senki sem lepődik meg rajta, hogy a zenekar ha nem is tűnt el a süllyesztőben, kellő figyelmet sohasem kapott, amin most a lengyel Metal Mind Productions változtatni szeretne: az eredetileg Rio De Janeiro-ban rögzített albumot most 24 bites modern újramaszterelés után ismét megtalálhatjátok a boltokban.

OpprobriumDiscerning Forces

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1184 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: death/thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 23.

Dalsorrend:

1. Digitrap
2. Discerning Forces
3. Ancient Rebellion
4. Dark Entanglement
5. Drowning
6. Escapism
7. Merciless Torture
8. Moments of Despair
9. Blood Conflict
10. Awakening To The Filth

EverEve – újrakiadások

Az EverEve az egyik legfontosabb reprezentálója annak a zenei stílusnak, amit egyszerűen csak CYGOROME-nak neveznek (Cyber Goth Rock Metal). De mielőtt ez az elnevezés megszületett, a zenekar még kísérletezett a saját hangzásvilágával, különösen az első hráom lemezen: a Seasons-ön, a Stormbirds-ön és a Regret-en. Ezeken a lemezeken a death, gothic, atmoszférikus és progresszív metal stílusok lélegzetelállító kombinációját hallhatjuk, egy nagy adag Pink Floyd hatással vegyítve.
_ELVALASZTO_

A lengyel Metal Mind Productions jóvoltából most ezzel a három lemezzel a rajongók még egyszer megtapasztalhatják az EverEve sötét és lenyűgöző világát: az albumok 24 bites újramasztereléssel, aranyozott felületű lemezeken, digipak csomagolásban az egész világon újra elérhetőek lesznek.

EverEve Seasons

Katalógusszám: MASS CD 1181 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 23.

Dalsorrend:

1. Prologue: The Bride Wears Black
2. A New Winter
3. The Phoenix/Spring
4. The Dancer/Under a Summer Sky
5. Twilight
6. Autumn Leaves
7. Untergehen und Auferstehen
8. To Learn Silent Oblivion
9. A Winternight Depression
10. Epilogue

EverEve Stormbirds

Katalógusszám: MASS CD 1182 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 23.

Dalsorrend:

1. Embittered
2. Fields of Ashes
3. Escape
4. …On Lucid Wings
5. Martyrium
6. The Failure
7. The Downfall
8. Dedications
9. Stormbirds
10. As I Breathe The Dawn
11. Spleen
12. Universe
13. A Part of You
14. Valse Bizarre

EverEve Regret

Katalógusszám: MASS CD 1183 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 23.

Dalsorrend:

1. Misery’s Dawn
2. Fall Into Oblivion
3. Kolyma
4. Redemption
5. House of the Rising Sun
6. The Eclipse of the Seventh Sun
7. Passion and Demise
8. Dies Irae
9. Where No Shadows Fall
10. House of the Rising Sun (club edit)

Metal Mind Productions hírlevelek

Ebben a hírlevélben is death(/black) bandákkal ismerkedhettek meg, a Pyorrhoea, Sacrum és Naumachia korongok kerülnek újra a boltok polcaira, bár ezúttal az újramaszterelés elmarad.

A lengyel Pyorrhoea-t két barát hívta életre 2001-ben, Cyprian és Andy Blakk, pár hónappal később pedig Daray és Analripper csatlakozott. Jópár év demózás és promózás után elérkeztek a Desire for Torment című nagylemezükig, melyet melyre néhány hónappal ezelőtt már lecsapott a lengyel kiadó és úgy látszik beváltotta a hozzá fűzött reményeket: elérkezett az eredetileg 2005-ben megjelent második, The Eleventh: Thou Shalt Be My Slave című nagylemezük újrakiadásához. Ritmuscentrikusság, masszív gitár riffek és erőteljes hörgés: egy death/grind fanatikus sem csalódhat!
_ELVALASZTO_

Pyorrhoea The Eleventh: Thou Shalt Be My Slave
Katalógusszám: MMP CD 0603
Formátum: CD
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 9.

Dalsorrend:

1. Blow
2. Rules Of Slavery
3. Stolen Freedom
4. Miserable Existence
5. Hidden Under Sanctity
6. Bad Monk
7. Natural Born Enemies
8. Your Master – Your God
9. Liberation
10. Nothing He Can Do
11. Everlusting
12. Far From The Truth
13. Forbidden Extasy
14. Rape

A Sacrum a lengyel death/doom metal szcéna heavy-s megközelítését képviseli, közép-tempós ritmusok és hangsúlyos billentyűtémák. Az eredetileg is ilyennek tervezett stílusukat az Opeth, In Flames, Moonspell, Amorphis és a Therion inspirálta. Annak ellenére, hogy már 1990 óta léteznek, a megfelelő szintű népszerűség nem érkezett még el, a lengyel kiadó pedig ad egy nagy esélyt a zenekarnak: nemzetközi terjesztéssel újra megjelenteti a harmadik nagylemezét, a Darkstricken-t.

SacrumDarkstricken

Katalógusszám: MMP CD 0604
Formátum: CD
Stílus: death/doom metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 9.

Dalsorrend:

1. Enter The Darkstricken
2. Make My Day
3. The Shrine Falling
4. Human Error
5. The Ones Without A Name
6. Evil Dreams
7. Scarred Beneath The Skin
8. The Innocent Tears
9. Fear Of The Unknown
10. Dark Festivity

A Naumachia második sorlemeze jelenik meg ismét, a Callous Kagathos, melyet 2005. novemberében, a Hertz Studio-ban (Vader és Decapitated is dolgozott már ott) rögzítették és nagy lépés volt a zenekar életében mindenféle szempontból. A zene keményebb, gyorsabb és brutálisabb lett a debütáló Wrathom-hoz képest. Mivel a Calious Kagathos 2006-ban egy metalzenei újság mellékleteként jelent csak meg és csak Lengyelországban volt hozzáférhető, most ők is bizonyíthatnak a világ előtt.

Naumachia Callous Kagathos

Katalógusszám: MMP CD 0605
Formátum: CD
Stílus: black / death metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 9.

Dalsorrend:

1. Modern Victimology
2. Centurion
3. Speculus Mundi
4. Shanguine Harvest
5. Mnimum Fatal Dose
6. Fuga – Instrumental
7. Satyriatus
8. Tenebroso
9. Morsus Ora
10. Sublatio
11. Ancient Breed
12. Harvesterror
13. Deadly Threshold – bonus track

Metal Mind Productions kiadványok

Folytatja a régi lemezek újramaszterelt kiadását a lengyel kiadó, ebben a hírlevélben a holland Pestilence-ről és a brooklyni Carnivore-ról olvashattok, valamint az Artillery új DVD-jét is bemutatjuk a thrash metal fanok számára.
_ELVALASZTO_

Kezdjük is rögtön az Artillery-vel! A kiadvány címe One Foot in the Grave, The Other One in the Trash lesz, a 2008-as Metalmania Festival-on rögzített koncert anyagát fogja tartalmazni, természetesen egy rakás extraval. Láthatjuk, hallhatjuk a Stützer fivérek kiváló gitárjátékát, a karizmatikus Carsten Nielsen-t a dobok mögött az énekesi posztban pedig a thrash energiától duzzadó Soren Adamsen-t, a teljes diszkográfiájuk legjobb dalaival.

DVD:

1. Deeds of Darkness
2. Into the Universe
3. The Almighty
4. Cybermind
5. The Challenge
6. By Inheritance
7. The Eternal War
8. Beneath the Clay (R.I.P.)
9. Time Has Come
10. At War with Science
11. Out of the Sky
12. Khomaniac
13. Terror Squad
CD (csak a limitált verzióban):
 
1. Deeds of Darkness
2. Into the Universe
3. The Almighty
4. Cybermind
5. The Challenge
6. By Inheritance
7. The Eternal War
8. Beneath the Clay (R.I.P.)
9. Time Has Come
10. At War with Science
11. Out of the Sky
12. Khomaniac
13. Terror Squad

Artillery One Foot In The Grave, The Other One In The Trash
Katalógusszám: MMP DVD 0149 / MMP DVD 0150 (DVD+CD)
Formátum: DVD / DVD+CD
Stílus: thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008  június 16.

A borítót Graal festette, aki korábban együtt dolgozott már a Vital Remains-szel, Sinister-rel, Solitude Aeternus-szal, Bulldozer-rel, stb, de a zenekar Through The Years albumának borítójáért is ő volt a felelős.

A holland Pestilence-t a technikás metal színtér egyik legfontosabb ikonjaként tartják számon. Zenéjük számos hatásáról ismert, a thrash metaltól kezdve a jazzig és a fuziós zenékig, klasszikus death metallal fűszerezve könnyen legendává váltak, még az 1993-as végleges feloszlásukat megelőzve. Az újrakiadás a debütáló, 88-as Melleus Malficarum lemezüket érinti.

Pestilence Malleus Maleficarum

Katalógusszám: MASS CD 1178 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.

Dalsorrend:

1. Malleus Maleficarum/Antropomrphia
2. Parracide
3. Subordinate To The Domination
4. Extreme Unction
5. Commandments
6. Chemo Therapy
7. Bacterial Surgery
8. Cycle Of Existence
9. Osculum Infame
10. Systematic Instruction

A thrash metal Carnivore-t 1982-ben Peter Steele (Type O Negative) alapította, a brooklyni hard rock Fallout romjain. A zenekar fő hatásai között a Black Sabbath és a Judas Priest 70-es évekbeli munkája szerepel. Két albumuk jelent meg, a debütáló 86-os Carnivore és a 87-es Retaliaton – és most mindkét lemezt újra kiadja a Metal Mind, digipak tokban és 24 bites újramasztereléssel természetesen, ahogy ma már ez el is várható. Mindkét lemezen bónuszként régi demós nótákat találunk.

Carnivore Carnivore

Katalógusszám: MASS CD 1174 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008  május 19.

Dalsorrend:

1. Predator
2. Carnivore
3. Male Supermacy
4. Armageddon
5. Legion of Doom
6. God Is Dead
7. Thermonuclear Warrior
8. World Wars III and IV
Bónusz dalok:
9. U.S.A. for U.S.A. (demo)
10. S.M.D. (demo)
11. Sex and Violence (demo)

Carnivore Retaliation

Katalógusszám: MASS CD 1175 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 2000 példány)
Stílus: thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008  május 19.

Dalsorrend:

1. Jack Daniel’s and Pizza
2. Angry Neurotic Catholics
3. S.M.D.
4. Ground Zero Brooklyn
5. Race War
6. Inner Conflict
7. Jesus Hitler
8. Technophobia
9. Manic Depression
10. U.S.A. for U.S.A.
11. Five Billion Dead
12. Sex and Violence
Bónusz dalok:
13. World Wars III and IV (demo)
14. Carnivore (demo)
15. The Subhuman (demo)

Stos – újrakiadás

Újramaszterelve újra kiadásra kerül a legendás lengyel Stos zenekar 99-es debütáló lemeze a Metal Mind Productions-nél. A női énekessel dolgozó zenekar 81-ben alakult Jaworzno-ban, és a kezdetekben olyan zenekarok gyakorolták rájuk a legnagyobb hatást, mint a Black Sabbath, Nazareth, Budgie vagy az UFO. A Stos című első nagylemezük (a szó egyébként halotti máglyát jelent) eredetileg csak LP-ként volt hozzáférhető, az újrakiadáson pedig bónuszként 3 studiófelvétel és 5 koncertfelvétel is megtalálható lesz.
_ELVALASZTO_

Stos Stos

Kiadó: Metal Mind Productions
Katalógusszám: MMP CD 0597 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus: dallamos heavy metal
Megjelenés dátuma: 2008  július 28.

Dalsorrend:

1. Anioł śmierci
2. Lustro kłamstw
3. Siła monstrum
4. Czas wilka
5. Stos
6. Epitafium dla Iwony
7. Bóg piekieł
8. Czarne święto
Bónusz dalok:
9. Ostatni dreszcz
10. Nocne mary
11. Czas wilka (live)
12. Łuna istnienia (live) *
13. Ostatni dreszcz (live) *
14. Obłęd dusz (live) *
15. Stos (live) *
16. Za horyzont
* A 87-es Metalmania LP koncertlemezről származik

Disharmonic Orchestra – újrakiadás

Mi a kedvenc a lengyel kiadónk, vagyis a Metal Mind Productions legfőbb irányvonala? Így van, az újrakiadások…
A legújabb a soron az osztrák Disharmonic Orchestra, akik a death metalnak egy olyan sajátos verzióját játsszák, amit először hallva bizony csak pislogni tud az ember. Zenéjük tele innovációval és progresszióval, a stílus határait nemhogy csak feszegetve, de messze túlszárnyalva azt…
_ELVALASZTO_

Az eredetileg 1992-es Not To Be Undimensional Conscious digipack verziós újrakiadása a szokásos újra maszterelésen és a 2000 kópiás limiten kívül  három bónusz dalt is tartalmaz, a megjelenés dátuma pedig 2008. július 21.

Disharmonic Orchestra Not To Be Undimensional Conscious

Kiadó: Metal Mind Productions
Katalógusszám: MASS CD 1186 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus: progresszív death metal
Megjelenés dátuma: 2008  július 21.

Dalsorrend:

1. Perishing Passion
2. A Mental Sequence
3. Addicted Seas With Missing Pleasure
4. The Return Of The Living Beat
5. Groove
6. Idiosyncrasy
7. Like Madness From Above
8. Time Frame
9. Mind Seduction
Bónusz dalok:
10. Inexorable Logic
11. Successive Substitution
12. Unsupported by Evidence

Metal Mind Productions – újrakiadások

További információt a lenti kiadványokról a www.metalmind.com.pl weboldalon találhattok. További közös bennük, hogy minden esetben újra maszterelésről van szó, melyet 24 bites digitális technikával végeztek, és a nyomás aranyozott felületü korongra történt.

A gothic metal stílus egyik legjelesebb képviselője a norvég Dismal Euphony, ez vitathatatlan. A death és black metal, pop, psychedelic és klasszikus stílusok ötvözésével egy teljesen egyéni hangot tudtak kialakítani. Az All Little Devils és a Python Zero lemezük jelenik meg újramaszterelt formában. Bár az említett kiadványokon nem játszott, a zenekar első szintis hölgye, Elin Overskott 2004-ben barátságot azzal a bizonyos fehér porral túl szorosra kötötte, így heroin túladagolásban elhunyt.

Dismal EuphonyAll Little Devils/Python Zero

Katalógusszám: MASS CD 1159 DGD
Formátum: 2 CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.
 
Dallista:
 
CD 1 – All Little Devils
1. Days of Sodom
2. Rage of Fire
3. Victory
4. All Little Devils
5. Lunatic
6. Psycho Path
7. Shine For Me, Misery
8. Scenario
9. Dead Words
 
CD 2 – Python Zero
1. Critical Mass
2. Python Zero
3. Zentinel
4. Magma
5. Birth Reverse
6. Needle
7. Plasma Pool
8. Flyineye

Van bármi értelme bemutatni a Hypocrisy-t? A modern zenei jelenséget egy igazi zenei koponya, “Göteborg keresztapja” irányítja, Peter Tägtgren. Az egész világon méltán népszerű zenekar Penetralia című debütáló lemeze kerül újrakiadásra, új maszterrel és bónusz dalokkal felturobózva. Az album a banda gyökereihez visz bennünket vissza, mikor Tägtgren még az old-school amerikai death metal hullám megszállotja volt… Eredetileg 1992. október 5-én jelent meg és pillanatok alatt mind a közönség és a sajtó kedvence lett. A lemezt a következő felállás rögzítette: Jonas Őstenberg (gitár), Lars Szöke (dob), Mikael Hedlund (basszus) és Masse Bromberg (vokál), Peter Tägtgren pedig a fő gitár szekcióért felelt.

Hypocrisy Penetralia

Katalógusszám: MASS CD 1165 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 12.
 
Dallista:
 
1. Impotent God
2. Suffering Souls
3. Nightmare
4. Jesus Fall
5. God Is A …
6. Left To Rot
7. Burn By The Cross
8. To Escape Is To Die
9. Take The Throne
10. Penetralia
 
Bónusz dalok:
 
11. Life of Filth
12. Lead By Satanism

Létezett akkoriban Amerikában egy glam rock banda Slaughter néven… hát nem mindenki érezte úgy, hogy ez a legmegfelelőbb névválasztás volt. A torontói srácok is így voltak ezzel, amikor 1984-ben ugyanezzel a névvel megalapították a saját bandájukat. Terry Sadler (ének és basszusgitár), Dave Hewson (ének és gitár) és Ron Sumners (dob) egy igen extrém, brutális kombinációját játsszák a death és thrash metalnak, némi punk és hardcore hatással megfűszerezve.
 
Slaughter Strappado

Katalógusszám: MASS CD 1164 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death/thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.

Dallista:

1. Disintegrator/Incinerator
2. Nocturnal Hell
3. F.O.D. (Fuck Of Death)
4. Tortured Souls
5. Parasites
6. The Curse
7. Strappado
8. Maim To Please (Bonus Track)
9. One Foot In The Grave (Bonus Track)
10. Tyrant Of Hell (Bonus Track)
11. Death Dealer (Bonus Track)
12. Tales Of The Macabre
 
Live Toronto 1985: március 25.
13. Disintegrator/Incinerator
14. One Foot In The Grave
15. Shadow of Death
16. Massacra (originally performed by Hellhammer)
17. Death Dealer
18. Tales of the Macabre
19. Maim To Please
20. Strappado
21. Eve of Darkness
22. Tyrants of Hell
23. Witching Hour (originally performed by Venom)
24. Bloody Karnage

Slaughter Not Dead Yet/Paranormal

Katalógusszám: MASS CD 1163 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death/thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.

Dallista:

1. Not Dead Yet
2. Flake
3. Threshold of Pain
4. Time Warp
5. Dead Comes Ripping Through You
6. The Dark
7. Astral Projektor
8. Telepathic Screams
9. Schizo
10. Galactic Dynamic
11. Coffin of Ice
12. The Fourth Dimension
13. The Curse (live)
14. Tortured Souls (live)
15. Nocturnal Hell (live)
16. Incinerator (live)

1-8. dalok az 1991-es Not Dead Yet demoról származnak
9-12. dalok az 1988-as Paranormal demoról származnak
13-16. dalok egy 1988-as koncertről származnak

A gothic metal sok rajongója szerint a Darkseed az egyik legerősebb név a stílus történetében. A müncheni zenekar a death metalt doommal és progresszív rockkal ötvözte, és a 70-es és 80-as évek gitártémai alapján inspirálva. Ezek után hogy jön a képbe a gothic, azt én sem értem, mindenesetre három nagylemez újra megjelenik, részletek alant.

Darkseed Spellcraft

Katalógusszám: MASS CD 1161 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.
 
Dallista:
 
1. Craft Her Spell
2. Fall Whatever Falls
3. Self Pity Sick
4. You Will Come
5. That Kills My Heart
6. Be Ever Heard
7. Walk In Me
8. Spirits
9. Nevermight
10. Senca

Bónusz dal:

1. Chariot Wheels

Darkseed Give Me Light

Katalógusszám: MASS CD 1160 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 05.05.2008 Europe / 08.07.2008 USA

Dallista:

1. Dancing With The Lion
2. Cold
3. Echoes of Tomorrow
4. Cosmic Shining
5. Journey to The Spirit World
6. Give Me Light
7. Fusion
8. Flying Together
9. Echoes of Tomorrow (Acoustic Version)
10. Spiral of Mystery
11. Desire

Darkseed Diving Into Darkness

Katalógusszám: MASS CD 1162 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: gothic metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.
 
Dallista:

1. Forever Darkness
2. I Deny You
3. Counting Moments
4. Can’t Find You
5. Autumn
6. Rain
7. Hopelessness
8. Left Alone
9. Downwards
10. Cold Under Water
11. Many Wills 

On the 19th May 2008 (Europe) / 8th July 2008 (USA) Metal Mind Metal Mind will release a remastered version of the 1994 album by Horde – a Christian black metal project of Australian musician Jayson Sherlock, formerly of Mortification and Paramaecium.
“Hellig Usvart” pioneered the previously unheard genre of “Christian black metal” (sometimes referred to as “HUBM” for “Holy UnBlack Metal”). The album is parody of the Norwegian satanic black metal scene as it twists common black metal phrases into a Christian ideal. The message of the album is generally the destruction and rejection of Satan, in favor of God. The album was unavailable for a long time and since its initial release sought by many! New digipak edition includes 3 bonus tracks recorded live during Horde’s one and only ever live show (Oslo, 2006)! Limited to numerated 2000 copies, digitally remastered using 24-Bit process on golden disc.
 
Horde Hellig Usvart

Katalógusszám: MASS CD 1166 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: Christian black metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. A Church Bell Tolls Amidst The Frozen Nordic Winds
2. Blasphemous Abomination Of The Satanic Pentagram
3. Behold, The Rising Of The Scarlet Moon
4. Thine Hour Hast Come
5. Release And Clothe The Virgin Sacrifice
6. Drink From The Chalice of Blood
7. Silence The Blasphemous Chanting
8. Invert The Inverted Cross
9. An Abandoned Grave Bathes Softly In The Falling Moonlight
10. Crush The Bloodied Horns Of The Goat
11. Weak, Feeble, Dying, Antichrist
12. The Day Of Total Armageddon Holocaust
 
Bónusz dalok:
 
13. Behold, The Rising Of The Scarlet Moon (live)
14. Thine Hour Hast Come (live)
15. The Day Of Total Armageddon Holocaust (live)

Néhány bandánál a származási helyből kapásból rávághatjuk, milyen stílust játszanak, és a Brutality is közéjük tartozik. A banda a floridai Tampa-ból származik, mely az amerikai death metal fővárosa. Sajnos, az olyan death metal óriások árnyékában, mint a Cannibal Corpse, Obituary vagy a Deicide, a Brutality soha nem lett igazán ismert. Ettől függetlenül a zenéjük persze első vonalbeli, és három nagylemezüket találjátok meg ismét a boltokban.

 
Brutality Screams Of Anguish

Katalógusszám: MASS CD 1168 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. These Walls Shall Be Your Grave
2. Ceremonial Unearthing
3. Symphaty
4. Septicemic Plague
5. Crushed
6. Spirit World
7. Exposed To The Elements
8. Cries of The Forsaken
9. Cryptorium
10. Spawned Illusion
 
Bónusz dal:
11. Sadistic
 
Brutality When The Sky Turns Black

Katalógusszám: MASS CD 1169 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. When The Sky Turns Black
2. Race Defects
3. Awakening
4. Electric Funeral
5. Foul Liar
6. Screams Of Anguish
7. Esoteric
8. Artistic Butchery
9. Violent Generation
10. Shrine Of The Master

Bónusz dal:
11. Cryptorium
 

Brutality In Mourning

Katalógusszám: MASS CD 1167 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. Obsessed
2. The Past
3. Destroyed By Society
4. Waiting To Be Devoured
5. Died With Open Eyes
6. In Mourning
7. Subjected To Torture
8. Calculated Bloodshed
9. Extincion
 
Bónusz dal:
10. Certain Annihilation

Az Annihilator rajongói szerint a banda mindig is a thrash metal stílus egyik háttérhőse volt. Soha nem kapták meg azt a felhajtást, mint a Megadeth, Metallica vagy a Slayer, de amikor a zenekritikusok a 80-as évek végén a thrash metal végét jósolták, az Alice in Hell lemez kapcsán, mely az egyik legintenzívebb thrash metal lemez, melyet valaha is kiadtak, tátva maradt a szájuk. Az album brilliáns ötvözete a dallamoknak az erőnek és az agressziónak, vagyis tartalmazza mindazt, amire egy thrash metal banda a debütálásánál vágyik. A RoadRunner Recordshoz szerződött banda legaktívabb és legerősebb éveiben, vagyis 1989-ben és 1990-ben rögzített koncertfelvételeik kerültek rá az In Command című lemezre mely egyúttal ennek a hírnek is az alanya: hamarosan újrakiadásra kerül.

Annihilator In Command (live 1989-1990)

Katalógusszám: MASS CD 1170 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus: thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
Live on Nov.11, 1989 at The Ritz, New York, NY:
1. W.T.Y.D.
2. Wicked Mystic
3. Ligeia
4. Alison Hell
5. Word Salad
 
Live on Nov.2, 1990 at The Showroom, San Antonio, TX
6. W.T.Y.D.
7. The Fun Palace
8. Never, Neverland
9. I Am In Command
10. Stonewall
11. Road To Ruin
12. Sixes And Sevens
13. Alison Hell
14. Live Wire

A 80-as években főleg, meg a 90-es évek elején főleg, a metal színtér tele volt thrash metal előadókkal. Voltak persze jó bandák, de a java inkább csak töltelék volt. Az előbbiekhez tartozott a lousianai Exhorder, akik nagy hatást gyakoroltak a stílus későbbi lemezeire. Kettő, időközben klasszikussá vált lemezük jelent meg, a Slaughter in the Vatican és a The Law, mely a thrash metal energiájának és agressziójának puszta megtestesülése. A zenekar újjáalakulásáról pletykálnak a rajongók, de ezt majd az idő eldönti.

Exhorder Slaughter in the Vatican

Katalógusszám: MASS CD 1177 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. Death In Vain
2. Homicide
3. Desecrator
4. Exhorder
5. The Tragic Period
6. Legions Of Death
7. Anal Lust
8. Slaughter In The Vatican
 

ExhorderThe Law

Katalógusszám: MASS CD 1176 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányos limitált kiadás)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. május 19.
 
Dallista:
 
1. Soul Serch Me
2. Unforgiven
3. I Am The Cross
4. Un-Born Again
5. Into The Void
6. The Truth
7. The Law
8. Incontinence
9. (Cadence Of) The Dirge

Metal Mind Productions – új kiadványok

Újra kiadásra kerül lengyel Demise harmadik nagylemeze, a Torture Garden, mely az időközben feloszlott zenekar eredetileg 2005-ös albuma volt. A kemény, technikás death metal végtelen erővel bír, egy vendég szolo erejéig pedig James Murphy, a legendás gitárhős is beszállt, csakúgy mint a lemez keverésébe és maszterizálásába. Dallamok, erő, agresszió és brutalitás, ez a 21. századi death metal vízió!

Demise Torture Garden

Katalógusszám: MMP CD 0590
Formátum: CD
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. április 7.
 
Dalsorrend:

1. Torture Garden
2. Oath of Chaos
3. Revelation
4. Termination of Souls
5. Unjust
6. Ravaged
7. Evil Deeds
8. Grieve No Longer
9. Abandoned
10. Remains of Yesterday
11. Deadly Embrace
12. Ecstasy and Rapture
13. Never Ending Pain

Hasonló hajóban evezik a szintén lengyel Elysium, bár ők még jelenleg is aktívak. A Godfather a 2005-ös, ötödik nagylemezük, és most Metal Mind gondozásában ismét a boltokba kerül. A dallamos death/thrash metal zenekart a Dark Tranquillitiy, At the Gates és In Flames rajongóknak szokták elsősorban ajánlani.
 
Elysium Godfather

Katalógusszám: MMP CD 0592
Formátum: CD
Stílus: death/thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. április 7.
 
Dalsorrend:
 
1. Follow The Dead
2. Snake Legion
3. Godfather Blues
4. Bloodsuckers, Inc.
5. Shotgun Beast
6. Together as One
7. Seven deadly Strikes
8. Jane Doe
9. Beggars Empire
10. Evangelist Murder




Oliver Wakeman-t, Rick Wakeman (Yes) legidősebb fiát minden idők egyik legjobb billentyűsének tartják a progresszív rock történetében. A Clive Nolan-nel (Pendragon, Arena, Neo, Caamora) is együtt dolgozó zenész két zseniális, közös munkát rakott le az asztalra, a Jabberwocky-t és a The Hond of the Baskervilles-t, most pedig DVD kiadvánnyal jelentkeznek. A lemez fő anyagát képző koncertet Katowice-ben rögzítették, ahol a zenekar a következő felállással állt a színpadra: Oliver Wakeman (billentyű), Paul Manzi (ének), David Mark Pearce (gitár), Paul Brown (basszus) és Dave Wagstaffe (dob).
 
Oliver Wakeman Band Coming To Town – Live in Katowice

Katalógusszám: MMP DVD 0137
Katalógusszám: MMP DVD 0138 (DVD+CD limitált  swing tokban)
Stílus:  progressive/symphonic rock
Megjelenés dátuma: 2008. május 5.

Dalsorrend:
 
DVD:
1. Don’t Come Running
2. Dangerous World
3. The Agent
4. Calling for You
5. Three Broken Threads
6. Burgundy Rose
7. Mother’s Ruin
8. Enlightenment
9. If You’re Leaving
10. I Don’t Believe in Angels
11. Wall of Water
12. Walk Away
13. Coming to Town
 
CD (swing tokos verzióban csak):
1. Don’t Come Running
2. Dangerous World
3. The Agent
4. Calling for You
5. Three Broken Threads
6. Burgundy Rose
7. Mother’s Ruin
8. Enlightenment
9. If You’re Leaving
10. I Don’t Believe in Angels
11. Wall of Water
12. Walk Away
13. Coming to Town

További információ: Metal Mind Productions

Metal Mind Productions – újrakiadások

Nem pihen a lengyel kiadó, terítéken egy jópár újramaszterelt Flotsam and Jetsam a thrash fanoknak, Pär Lindh és Pallas DVD a progresszív rock kedvelőinek, a death metalosok pedig Disgorge CD-t és Decapitated DVD-t kapnak a Metal Mind Productions gondozásában.

A Disgorge gyökerei 1992-ig nyúlnak vissza, amikor is Bryan Ugartechea, Tony Freithoffer és Ricky Myers elindították azt, ami később Kalifornia egyik legbrutálisabb death grind bandájáva vált. A negyedik, és egyben legújabb lemezük 2005-ben jelent a Crash Music kiadónál 2005-ben Paralells Of Infinite Torture címmel, az anyagot új énekessel, Levi Fuselier-rel rögzítették. A digipak tokban újrakiadott lemez 2000 példányra limitált.

DisgorgeParalells Of Infinite Torture

Katalógusszám: MASS CD 1149 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  death metal
Megjelenés dátuma: 2008. április 7. (csak Európában!)
 
Dalsorrend:

1. Revealed in Obscurity
2. Enthroned Abominations
3. Atonement
4. Abhorrent Desecration of Thee Iniquity
5. Forgotten Scriptures
6. Descending Upon Convulsive Devourment
7. Condemned to Sufferance
8. Parallels of Infinite Torture
9. Asphyxiation of Thee Oppressed
10. Ominous Sigils of Ungodly Ruin

Az 1996-ban alakult lengyen death metal horda, a Decapitated tagjai az alakulás évében még csak 14 évesek voltak. Már az első demojukkal (Cemeteral Gardens, 1997 június) kivívták a szcéna elismerését: nem egy átlagos zenekarról van szó.  Sokan kételkedve fogadták ugyan a srácok fiatal kora miatt az anyagot, de 1999-re már Lengyelországon belül már profi koncertbandává is fejlődtek, és emiatt sokan már ekkor kultikusként beszéltek róluk. A csapat első DVD-je Human Dust címmel jelenik meg és egy 2002. októberi krakkói koncert anyagát tartalmazza, amely a Decapitated Vader-rel és Krisiun-nal közösEurópa turnéjának egyik állomása volt. Ezen felül rengeteg extra is található a lemezen, melynek részleteiről lentebb találtok információt. 

Decapitated Human’s Dust

Katalógusszám: MMP DVD 0145
Katalógusszám: MMP DVD 0146 (limitált verziós star metalpack)
Formátum: DVD
Stílus: death metal
Megjelenés dátuma: 2008. június 9.

Dalsorrend:
DVD Live in Kraków, October 2002

1. Nihility
2. Eternity Too Short
3. Way to Salvation
4. Spheres of Madness
5. Names
6. Winds of Creation
7. Babylon’s Pride
8. Suffer the Children

Bónusz video
Live at Ozzfest, Katowice, 2002. május:
1. Spheres of Madness
2. Eternity Too Short
3. Babylon’s Pride
Live at Metalmania Festival, Katowice, 2004. március:
1. Three-dimensional Defect
2. Lying and Weak
3. Mother War
4. Sensual Sickness
5. Spheres of Madness
6. The Negation Interview with Vitek and Vogg, Kraków, 2002
Interview with Vogg and Sauron, Ozzfest, Katowice, 2002
Interview with Sauron and Martin, Metalmania Festival, Katowice, 2004
Winds of Creation (video clip)

További extrák:
– Fotó galéria
– Biográfia
– Diszkográfia
– Háttérképek
– Weblinkek
– Logó
– Dolby Digital 5.1 Surround Sound

A 80-as évek progresszív rock-jának egyik kiemelkedő zenekara, a Pallas is új DVD-vel jelentkezik. A Moment To Moment DVD-ben minden rajongó megtalálja azt a tudatalattira ható hangulatot, melyet vár: csodálatos és dinamikus dalok melyek az álmodozó melankólia, a monumentális szomorúság és a lüktető energia között hullámzanak.
A koncert anyagát 2007. októberében rögzítették a katowice-i Wyspiański Theater -ben, és most egy részlet is megtekinthető belőle:

Pallas Moment To Moment
Katalógusszám: MMP DVD 0135
Katalógusszám: MMP DVD 0136 (DVD+CD)
Stílus:  progressive rock
Megjelenés dátuma: 2008. március 31.
 
Dalsorrend:
DVD:
 
1. Warriors
2. Hide and Seek
3. Ghostdancers
4. Cut + Run
5. Heart Attack
6. Queen of the Deep
7. Northern Star
8. The Last Angel
9. Invincible
10. Midas Touch
11. Fragments of the Sun / Outro
12. Arrive Alive
 
Bónusz video:
13. Tales From the Tourbus
14. The Rehearsal Tapes
 
CD (swing tokos verzióban csak!):
 
1. Warriors
2. Hide and Seek
3. Ghostdancers
4. Cut + Run
5. Heart Attack
6. Queen of the Deep
7. Northern Star
8. The Last Angel
9. Invincible
10. Midas Touch
11. Fragments of the Sun / Outro

A Pär Lingh Project egy érdekes keverékét nyújtja a klasszikus zenének és a progresszív rocknak, melyet a lengyel Wyspiański Theater-ben rögzítettek és a zenekar első DVD-jén lesz látható, mely Pär Lindh Project in Concert – Live in Poland néven jelenik meg.

Pär Lindh Project Pär Lindh Project in Concert – Live in Poland

Katalógusszám: MMP DVD 0141
Katalógusszám: MMP DVD 0142 (DVD+CD limitált swing tok)
Formátum: DVD+CD (limited swing case edition)
Stílus:  classical/progressive rock
Megjelenés dátuma: 2008. április 21.
 
Dalsorrend:
DVD:

1. Night on Bare Mountain (incl. The Black Stone)
2. Baroque Impression
3. Mundus / Veni Vidi Vici Medley
4. Suite in Progress
5. Montagues & Capulet
6. Bill’s Solo
7. Gradus ad Parnassum
 
CD (limitált DVD+CD verzióban csak):
1. Night on Bare Mountain (incl. The Black Stone)
2. Baroque Impression
3. Mundus / Veni Vidi Vici Medley
4. Suite in Progress
5. Montagues & Capulet
6. Bill’s Solo
7. Gradus ad Parnassum

Németország híres a death és thrash metal zenekarairól, az extrém metal zenét játszó német bandák szinte megszámlálhatatlanok. A Final Breath produkciója kiemelkedő közölük, melyet szélsebes agressziójukkal és a technikás magabiztos játékukkal bizonyítanak lemezeiken, melyek közül az eredetileg 2002-es Mind Explosion jelenik meg újramaszterelve 2008. március 31-én.

Final Breath Mind Explosion

Katalógusszám: MASS CD 1125 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  death/thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. március 31.
 
Dalsorrend:
 
1. Under Pressure
2. Mind Explosion
3. Killed By Lust
4. Break Down
5. Nondescript
6. White Prison
7. When Love Turns To Hate
8. The Punisher
9. To Live And To Die
10. Careless
 
Bónusz dalok:
1. Law Of Nature
2. Bust-Art

Ha thrash metalról van szó, vannak zenekarok, amik mellett egyszerűen nem lehet elmenni. Ilyenek pl. a Metallica, Megadeth, Testament, ők biztosan szóba kerülnek, amikor egy thrash banda a hatásait sorolja. Vannak azonban olyanok is, akik méltatlanul nem kerültek fel a porondra, közéjük tartozik az öttagú, arizoniai Phoenix-ből származó Flotsam and Jetsam is. Igazi thrash metal legendák ől, akik mégis mindig igazságtalanul alulértékeltek voltak. Tőlük most 4 nagylemez jelenik meg újramaszterelve a Metal Mind gondozásában.

Flotsam And JetsamWhen The Storm Comes Down

Katalógusszám: MASS CD 1137 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. március 17.
 
Dalsorrend:
1. The Master Sleeps
2. Burned Device
3. Deviation
4. October Thorns
5. No More Fun
6. Suffer the Masses
7. 6, Six, VI
8. Greed
9. E.M.T.E.K
10. Scars
11. K.A.B.
 
Bónusz dal:
1. Interview from the single “The Master Sleeps”

Flotsam And JetsamCuatro

Katalógusszám: MASS CD 1138 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. március 17.
 
Dalsorrend:
 
1. Natural Enemies
2. Swatting At Flies
3. The Message
4. Cradle Me Now
5. Wading Through The Darkness
6. Double Zero
7. Never To Reveal
8. Forget About Heaven
9. Secret Square
10. Hypodermic Midnight Snack
11. Are You Willing
12. (Ain’t Nothing Gonna) Save This World
 
Bónusz dalok:
 
1. Date With Hate
2. Wading Through The Darkness (radio edit)
3. Wading Through The Darkness (industrial mix)
4. Cradle Me Now (edit version)
5. Wading Through The Darkness (video)

Flotsam And JetsamDrift

Katalógusszám: MASS CD 1139 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. március 17.
 
Dalsorrend:
 
1. Me
2. Empty Air
3. Pick a Window
4. 12 Year Old With a Gun
5. Missing
6. Blindside
7. Remember
8. Destructive Signs
9. Smoked Out
10. Poet’s Tell
 
Bónusz dalok:
 
1. Destructive Signs (Radio Edit)
2. Fairies Wear Boots
3. Smoked Out (Radio Edit)

Flotsam And JetsamDreams of Death

Katalógusszám: MASS CD 1140 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. április 7.
 
Dalsorrend:
 
1. Requiescal
2. Straight To Hell
3. Parasychic, Paranoid
4. Bleed
5. Look In His Eyes
6. Childhood Hero
7. Bathing In Red
8. Nascentes Morimar
9. Out Of Mind

További információk: www.metalmind.co.pl

Metal Mind Productions – újrakiadások

A Metal Mind Productions gondozásában ismét egy adag 24-bites eljárással digitálisan újra maszterelt, mára már klasszikusnak számító és ezáltal nehezen hozzáférhető lemez lát ismét napvilágot, mely lemezek jogait többnyire a Nuclear Blast birtokolta eredetileg.

A Winter talán az egyik legalulértékeltebb doom metal zenekar, amely valaha letezett az Államokban. Az egész pályafutásuk alatt csupán egy nagylemez és egy EP született, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy rajongóik szemében a mélység és a lesulytó zene új ikonjává váljanak, és bár a zenekar szinte azonnal feloszlott, két lemezüket ma klasszikusokként szokás emlegetni.  Az eredeti Nuclear Blast-os újrakiadott agyagon egyszerre fog szerepelni az Into Darkness nagylemez és az Eternal Frost EP.

Winter Into Darkness / Eternal Frost
Katalógusszám: MASS CD 1136 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus:  death/doom metal
Megjelenés dátuma: 2008. február 25.
 
Dalsorrend:
 
1. Oppression Freedom
2. Servants Of The Warsmen
3. Goden
4. Power And Might
5. Destiny
6. Eternal Frost
7. Into Darkness
8. Servants Of The Warsmen
9. Eternal Frost
10. Winter
11. Blackwhole
12. Manifestation I (rejtett dal)

A melodikus death metal összes rajongója számára a götheburgi színtér ismerős kell, hogy legyen, melyhez olyan hatalmas nevek kötődnek mint az At The Gates, In Flames és a Dark Tranquility. A Gardenian nem egy újabb szolgai másolata az előbb felsoroltaknak, akik ezt a Soulburner és Sindustries lemezeikkel egyértelműen bizonyítani is tudják, melyekről a zenekar rengeteg impresszív és pozitív kritikát kapott az elmúlt években, ugyanakkor a zenekar neve megsem épült be a köztudatba.

GardenianSoulburner / Sindustries
Katalógusszám: MASS CD 1146 DGD
Formátum: 2 CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus:  death metal
Megjelenés dátuma: 2008. február 25.
 
Dalsorrend:
 
CD 1Soulburner:
1. As a True King
2. Powertool
3. Deserted
4. Soulburner
5. If Tomorrow’s Gone
6. Small Electric Space
7. Chaos In Flesh
8. Ecstacy of Life
9. Tell the World I’m sorry
10. Loss
11. Black Days
CD 2 Sindustrips:
1. Selfproclaimed Messiah
2. Doom & Gloom
3. Long Snap To Zero
4. Courageous
5. Heartless
6. The Suffering
7. Scissorfight
8. Sonic Death Monkey
9. Sindustries
10. Funeral

A Disgust-ot a Napalm Death, Extreme Noise Terror és Nailbomb legjobb lemezeihez lehetne hasonlítani, elhivatottságuk az extreme stílus felé vitathatatlan. Az újra megjelenő második nagylemezük, az A World of No Beaty lemezük 12 brutális dalával egy igazán erőszakos és könyörtelen formában konferálja fel a színtiszta agressziót.

Disgust A World Of No Beauty

Katalógusszám: MASS CD 1147 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus:  crustcore metal
Megjelenés dátuma: 2008. február 25.
 
Dalsorrend:
 
1. Intro
2. The result of War
3. Remember
4. Eden
5. The Last Embrace
6. A Mothers Bleeding Heart
7. Can Your Eyes See
8. Just Another War Crime
9. Evil Trade
10. Blood Soaked Soil
11. The Wounds Are Never Healed
12. Hymn For A Dying Planet
 
Bónusz dalok:
Rögzítve: 1994, Lipcse, Németország
13. Thrown Into Oblivion
14. Relentless Slaughter
15. What Kind Of Mind
16. You Have No Right
17. The Light of Death
18. Anguished Cry
19. Life Erased
20. Outro

Hogy ne csak alulértékelt, ismeretlen zenekarokról essen szó a mai adagban, a következő újrakiadás a Solitude Aeternus, akiket remélhetőleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen a doom metal szcéna klasszikusai között kiemelkedő helyet foglalnak el, és a progresszió is zenéjük részét képezi. Az 1987-ben alakult zenekar mindmáig aktív, Robert Lowe énekes vokálja, a hihetetlenül súlyos és lassú riffek, furcsa dallamok és tudatalatti kompozíciók mind a banda személyes védjegyévé váltak az évek folyamán. A Through The Darkest Hour és a Downfall bónusz dalokkal megspékelve, digipak köntösben látja meg ismét az éjszaka holdvilágát.

Solitude Aeturnus Through The Darkest Hour

Katalógusszám: MASS CD 1144 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus:  doom metal
Megjelenés dátuma: 2008. március 3.
 
Dalsorrend:

1. Falling
2. Haunting The Obscure
3. The 8th Day: The Mourning
4. The 9th Day: Awakening
5. Pain
6. Pawns Of Anger
7. Eternal (Dreams Part III)
8. Perfect Insanity
9. Shattered My Spirit
 
Bónusz dalok:
Live at Stodola Club, Warsaw, Poland, 12th February 2007
1. The 9th Day: Awakening
2. Pawns of Anger

Solitude AeturnusDownfall

Katalógusszám: MASS CD 1145 DG
Formátum: CD Digipak (2000 példányra limitálva)
Stílus:  doom metal
Megjelenés dátuma: 03.03.2008 Europe
 
Dalsorrend:
1. Phantoms
2. Only This (And Nothing More)
3. Midnight Dreams
4. Together and Wither
5. Elysium
6. Deathwish
7. These Are the Nameless
8. Chapel of Burning
9. Concern
 
Bónusz dal:
1. Phantoms (live at Stodola Club, Warsaw, Poland, 12th February 2007)

Újrakiadásra kerül az Onslaught Live Polish Assault 2007-es DVD-je, ami azért érdekes, mert nincs egészen egy éve, hogy kijött az anyag, illetve az is, hogy ugyanannál a kiadónál. A limitált szériában a DVD speciális tokban foglal helyet, és bónuszként megtalálható a dobozban a koncert teljes anyaga CD formátumban is, illetve ezeken felül plusz bónusz dalok is találhatók, akik tehát még nem szerezték be a lemezt, érdemes ezt a második szériát keresni.
Kapcsolódó ‘Forgács kritika és interjú itt olvasható:
http://www.femforgacs.hu/review/705/Onslaught_Live_Polish_Assault
http://www.femforgacs.hu/interview/212/Onslaught___interju
 

Onslaught Live Polish Assault 2007

Katalógusszám: MMP DVD 0143
Formátum: DVD+CD
Stílus:  thrash metal
Megjelenés dátuma: 2008. február 25.

Dalsorrend:
 
DVD
1. Intro
2. Let There Be Death
3. Angels of Death
4. Thermonuclear Devastation of the Planet Earth
5. Killing Peace
6. Fight with the Beast
7. Metal Forces
8. Twisted Jesus
9. Intro
10. Flame of the Antichrist
11. Shellshock
12. Demoniac
13. Burn
14. Power from Hell
Bónusz video:
Live in Japan, 2006 szeptember:
1. Demoniac
2. Let There Be Death
3. Angels of Death
4. Power From Hell
 
Bónusz dalok:
Live at Bristol Colston Hall, 1987:
1. Metal Forces
2. Let There Be Rock / Let There Be Death
CD:
1. Intro
2. Let There Be Death
3. Angels of Death
4. Thermonuclear Devastation of the Planet Earth
5. Killing Peace
6. Fight with the Beast
7. Metal Forces
8. Twisted Jesus
9. Intro
10. Flame of the Antichrist
11. Shellshock
12. Demoniac
13. Burn
14. Power from Hell

123
augusztus 13.,
augusztus 16.,