Tag: Monolord

Esben Willems – Érkezik az első szólólemeze

A Monolord és a Slower dobosaként ismert Esben Willems március 29-án, a Majestic Mountain Records gondozásában adja ki első szólólemezét Glowing Darkness címmel. A lemezre „amolyan félresikerült dalötletek” kerültek fel, amikről így beszélt:

Mindig is lenyűgöztek, inspiráltak és hajtottak a korlátok, és mindig is arra biztattam másokat, hogy tegyék azt, amit csak tudnak azzal, amivel rendelkeznek. Ez az album olyan félresikerült dalötletek gyűjteménye, amelyek megmaradtak bennem, és arra kényszerítettek, hogy felvegyem őket.”

A kilenc tételes korongról máris itt van a Cabaret Steet videója.

Monolord – Új EP-t adtak ki

Bár hivatalosan csak szeptember 8-án jelenik meg a svéd stoner / doom metalos Monolord új kétszámos EP-je, az It’s All The Same, a csapat mégis úgy döntött, hogy már most meghallgathatóvá teszi monolitikus riffelésű kislemezüket.

Úgy hallottuk, hogy valaki új Monolordot kért?” – kommentálták EP-jüket. „Néha egy kislemez az, amire igazán szüksége van. Ez a két dal már egy ideje készülőben volt, és most végre megkapták végleges formájukat.”

Monolord – Megjelent az új lemezük

Október 29-én Your Time To Shine címmel jelent meg a svéd stoner / doom metalos Monolord ötödik lemeze, ami az alábbiakban hallgatható végig.

A lemez nem zárkózik az éles társadalmi kommentároktól, legyen szó a globális klímaválságról, a vallás romboló jellegéről, vagy a világjárvány idején elszenvedett elszigeteltségről. Számunkra őszinte ábrázolása annak, hogy hogyan is érezzük az emberiség jelenlegi állapotát.” – mondták korábban új lemezükről.

Monolord – I’ll be Damned – új dalelőzetes

Október 29-án Your Time To Shine címmel érkezik a svéd stoner / doom metalos Monolord ötödik nagylemeze. A trió új lemezének második előzeteseként, most I’ll be Damned dalukat hallgathatjátok meg.

A lemez nem zárkózik az éles társadalmi kommentároktól, legyen szó a globális klímaválságról, a vallás romboló jellegéről, vagy a világjárvány idején elszenvedett elszigeteltségről. Számomra őszinte ábrázolása annak, hogyan is érezzük az emberiség jelenlegi állapotát.” – mondták új lemezükről.

Monolord – The Weary – klippremier

Október 29-án érkezik a svéd stoner / doom metalos Monolord ötödik nagylemeze Your Time To Shine címmel. Lemezük felvezetőjeként The Weary daluk hivatalos videóját nézhetitek meg, mely a banda elmondása szerint:

Ez a dal az elkövetkező generációknak szóló üzenet arról, hogy nagyon sajnáljuk, srácok, de elcsesztük.

Monolord – Új EP

I’m Staying Home címmel január 14-én adta ki új két dalos kislemezét a svéd doom metalos Monolord. EP-jükre egy erőteljes riffekben gazdag szerzeményük, melyet még No Comfort albumuk felvétele idején írtak, valamint egy koncertnótájuk (The Bastard Son) került fel.

Monolord – The Bastard Son – lemezelőzetes



No Comfort
címmel szeptember 20-án fog megjelenni a svéd doom metalos Monolord zenekar új nagylemeze, melyről elsőként az igazi retro szabbatista ihletésű The Bastard Son daluk ismerhető meg.


 
 

Monolord – No Comfort
(Relapse Records)

1.The Bastard Son
2.The Last Leaf
3.Larvae
4.Skywards
5.Alone Together Forever Divided
6.No Comfort

12