Tag: Myrkur

Myrkur – Leaves Of Yggdrasil – új lemezelőzetes

Folkesange címmel március 20-án jelenik meg egyedi atmoszférájú folk/black metalt prezentáló Myrkur  folkosabb hangvételű albuma, amin a projekt lelke, Amalie Bruun saját szerzeményei mellett tradicionális folk dalok átiratai is hallhatóak majd.

Egy ilyen folk lemezről már évek óta álmodoztam.” – mondja. Lemezéről újabb előzetesként most Leaves Of Yggdrasil dala hallgatható meg.

Számomra ez egy nagyon kedves dal. A Leaves Of Yggdrasil arról a megváltoztathatatlan időszakról szól, amit az általad szeretett, hozzád legközelebb álló embertől távol töltesz. A nornák (akik a sors istennői a skandináv mitológiákban) szerint ennek következményei az élet legnehezebb szituációi lehetnek. Jómagam is ezzel a hangulattal eltelve írtam meg ezt a dalt, amolyan régi népmese stílusban, de mégis mai szavakkal.

Myrkur – egy folkosabb hangvételű lemez várható

Hamarosan érkezik az egyedi atmoszférájú folk/black metalt prezentáló Myrkur új folkosabb hangvételű albuma Folkesange címmel, amelyen Amalie Bruun, a dán énekesnő/dalszerző, a projekt lelke saját szerzeményei mellett tradicionális folk dalok átiratai is hallhatóak majd. “Egy ilyen folk lemezről már évek óta álmodoztam.” – mondja.

A Relapse Records gondozásában, március 20-án megjelenő lemezről elsőként Ella dalának videója ismerhető meg.

Myrkur – Folkesange
(Relapse Records)

01. Ella
02. Fager Som En Ros
03. Leaves Of Yggdrasil
04. Ramund
05. Tor I Helheim
06. Svea
07. Harpens Kraft
08. Gammelkäring
09. House Carpenter
10. Reiar
11. Gudernes Vilje
12. Vinter

Myrkur – hallgasd meg új EP-je dalait


December 7-én Juniper címmel jelent meg az egyedi atmoszférikus folk/black metalt prezentáló Myrkur új két dalos kislemeze.


A Juniper egy gyönyörűsége erőteljes ballada, amely azonnal összekapcsolódik a hallgatóval. A második dal a Bonden og Kragen egy 1600-as évekbeli hagyományos dán népdal sajátos átértelmezése. Mindkét szám kiválóan megragadja Myrkur eklektikus hangját és zenéjének lenyűgöző atmoszféráját.


Myrkur élőben december 13-án, szerdán a Dürer Kertben látható az angol csellista és zeneszerző, Jo Quail társaságában.
 

Myrkur – Juniper – klippremier


Az atmoszférikus folk/black metal Enya-jának is nevezet Myrkur (Amalie Bruun) december 7-én egy új két dalos kislemezzel jelentkezik melynek címe Juniper.

A Juniper egy gyönyörűsége erőteljes ballada, amely azonnal összekapcsolódik a hallgatóval. A második dal a Bonden og Kragen egy 1600-as évekbeli hagyományos dán népdal sajátos átértelmezése. Mindkét szám kiválóan megragadja Myrkur eklektikus hangját és zenéjének lenyűgöző monokromatikus atmoszféráját.

A kislemez címadó dalalának klippremiere máris megnézhető.

 

Myrkur – közös dal Chelsea Wolfe-fal


A Relapse Records égisze alatt holnap érkezik Myrkur második nagylemeze, a Mareridt. A kiadó az album megjelenését megelőzően egy új dalt osztott meg, Funeral címmel, amelyben Chelsea Wolfe-fal együtt működnek közre.


A hölgy december 7-én ellátogat az A38-ra, ahol a Sólstafir társaságában lép majd fel.

Myrkur – három dal elérhető a Mareridt lemezről

A dán Myrkur második lemezéről adunk hírt a sötét és egyben szép zenék kedvelői számára. Az Amalie Bruun énekével ellátott Mareridt (jelentése: rémálom) című lemez szeptember 15-től kerül boltokba, amelyről három dalt meg lehet hallgatni az alábbi Bandcamp hivatkozáson.

<a href=”http://myrkur.bandcamp.com/album/mareridt-deluxe-version”>Mareridt (Deluxe Version) by Myrkur</a>

Myrkur – Ulvinde – dalpremier


Mareridt címmel érkezik szeptember 15-én a legfrissebb Myrkur lemez. A hamarosan megjelenő albumról meghallgatható az Ulvinde.


A hölgy december 7-én a budapesti A38-on is fellép a Sólstafir vendégeként. Részletek a Facebook eseményen belül.

Myrkur – angol nyelven először

A Decibel magazin weboldalán, illetve az alábbi lejátszóban meghallgathatóvá vált Myrkur első angol nyelvű szerzeménye, a Shadows Of Silence. A dal nem fog szerepelni a szeptember 15-én érkező, Mareridt című soron következő nagylemezen.

Myrkur – a sötétség és a fény


Az atmoszférikus egyszemélyes női folk/dark/black metal projekt, a Myrkur szeptember 15-én, Mareridt címmel jelenteti meg új albumát. A mareridt szó jelentése: rémálom “a sötétség és a fény, a Nap és a Hold, a boszorkányok és az angyalok közti párhuzam gazdag határosságát tükrözi”. 

Az új album Två Kongunbarn dala után most a Måneblôt dalánalk premiere hallgatható meg.


Az elmúlt esztendőt többnyire dalszerzéssel töltöttem. Igyekeztem kiválogatni azokat a nótákat, melyek felkerülnek a végleges albumra. Ezúttal más megközelítéssel álltam a dalszerzéshez – legalábbis a debüt-album stílusához viszonyítva. Ez esetben némi Kulning-témát is belevittem a dallamokba, ez pedig azt jelenti, hogy ősi skandináv népszokás szerint prezentálom a vokálokat.” – nyilatkozta Myrkur.

Az új album tulajdonképpen a King Diamond – Them albuma és Csajkovszkij Hattyúk tava című művének elegye. Egy gondosan megkomponált koncepció, ami túlmutat mindenféle zenei műfajon. Angol és dán nyelvű szövegek vegyesen szerepelnek rajta, épp úgy, ahogy tesztoszteronnal feltöltött hörgés és érzelmes női ének-témák. A kompozíciók filmzeneként olvasnak egymásba, ezáltal pedig egy igazán különleges muzikális élményben részesülnek a hallgatók.”

Sólstafir – lemezbemutatóval tér vissza Budapestre

Három év után visszatér Budapestre Izland egyik legkülönlegesebb zenekara, a Sólstafir! A megújult felállás idén adta ki első albumát, a Berdreyminn pedig bátran nevezhető az eddigi legjobbjuknak: örvénylő, magával ragadó és besorolhatatlan poszt-gitárzene, amit áthat a jellegzetes skandináv melankólia és folklór. Így nem túlzás azt állítani, hogy kreativitásuk csúcsán láthatjuk újra a kvintettet. Az este különlegességét tovább fokozza, hogy az előzenekar a szintén lemezbemutatót tartó Myrkur lesz. A dán dalszerző-multiinstrumentalista black metalból, pasztoriális folkból és kórusművekből gyúr egyszerre súlyos és felemelő, brutális és törékeny dalokat, valahol a Sigur Rós és a Bathory metszetében.

A Sólstafir zenéje leginkább az izlandi tájakban gyökerezik: a sós hullámokban, a buja zöld mezőkben, a kitörő gejzírekben, a felszín alatt áramló, mélyvörös vulkáni magmában és a sarki jégesőkben. Ősi, de közben időtlen is. Ráadásul együtt változik és formálódik a tagokkal, akik eljátszák. A debütáló Í Blóði og Anda még klasszikus black metal, tremolókaros riffeléssel és blastbeatekkel, de már azzal a jellegzetes, csak rájuk jellemző hangulattal, amit később tökélyre fejlesztettek. Akárcsak a skatulyák elkerülését: az olyan előképeikhez hasonlóan, mint az Ulver, az In The Woods… vagy az Enslaved, ők is a saját képükre formáltak minden őket ért hatást. Elég csak a Masterpiece Of Bitterness húsz perces nyitómonstrumára, az I Myself The Visionary Headre gondolni, amiben a Vágtázó Halottkémek-féle őserejű sámánzenén át a poszt-rockos lebegetésekig szinte minden megtalálható.

_ELVALASZTO_

De igazán a zenekar első korszakát lezáró csúcsmű, a Köld után léptek rá arra az útra, amin máig járnak. A Svartir Sandarra a kezdeti idők black metalba ágyazott folklórjából már csak utóbbi maradt meg, miközben egyre nagyobb teret nyertek a dallamok és a pszichedelikus lebegtetések. A három évvel ezelőtti Ótta pedig nem csak azt demonstrálta, hogy Aðalbjörn Tryggvason az évek során kiváló énekessé ért, hanem azt, hogy a Sólstafir-hangzás, akárcsak az anyaországuk gejzírei, mindig képes új utakat törni magának és a végtelenségig tágítható. Elvégre, ki gondolta volna, a zongora, a vonósok vagy a bendzsó nem csak felbukkan egy számukban, de tökéletesen is illik majd bele? Az egyre inkább előtérbe kerülő hard rockos hatásokról már nem is beszélve.

Ennek a folyamatos evolúciónak a csúcsa az idei Berdreyminn, a négyes eddigi legzeneibb és -egységesebb lemeze. Hiába szóltak az előzetes hírek a zene helyett az alapító dobos Guðmundur Óli Pálmason kirúgásáról/kiválásáról, az albumot ugyanarról a tőről metszették, mint az Óttát vagy a Svartir Sandart. Ez pedig azt jelenti, hogy minőségében is felér hozzájuk, élőben pedig minden bizonnyal ugyanolyan katakrtikusan szólnak majd az új dalok, mint a mára már klasszikussá nemesült Fraja vagy a Love Is The Devil (And I Am In Love).

Amalie Bruun karrierjét leginkább egy szóban lehetne összefoglalni: üstökösszerű. A Myrkur nevű projektje előtt csak egy popzenekarban (Ex Cops) játszó énekes-multiinstrumentalista első lemeze rögtön a Relapse Recordsnál jelent meg, ráadásul a Mayhem és az Ulver tagjai is közreműködtek rajta. Az M pedig leginkább az utóbbi zenekar Bergtatt-korszakát idézi, valamint a korai Immortalt – gyakran egy számon belül is. Bruun tökéletesen érzett rá rajta arra, hogy játszon a klasszikus black metal és a misztikus erdei folk elemeivel, miközben fátyolos énekhangja mindenkit elbűvölt, aki csak hallotta. Nem csoda, hogy hamarosan már olyan zenekarok előtt nyitott, mint a Deafheaven, a Behemoth vagy az Opeth.

Idén pedig érkezik a folytatás, a Mareridt, amelynek dalai valószínűleg a decemberi koncert setlistjét is dominálják majd. Ugyan eddig csak annyi tudható róla, hogy a producere a többek közt az A38-at megjárt Marissa Nadlerrel, a Sunn O)))-val és a Wolves in the Throne Roommal is dolgozó Randall Dunn volt, valamint hogy számos különleges hangszer (például nyckelharpán vagy mandolán) szól majd rajta, szinte biztosak vagyunk benne, hogy ismét valami különlegeset és túlvilágian gyönyörűt kapunk majd. Az pedig legkésőbb a tavalyi Mausoleum óta nyílt titok, hogy a Myrkur dalok élőben még inkább transzcendentális erővel bírnak.

Az A38 bemutatja:
2017. december 7., csütörtök
Budapest, A38 Hajó
Sólstafir, Myrkur koncertek
Jegyár elővételben: 4.900,- Ft / a helyszínen: 5.900,- Ft

123
február 26.,
február 27.,