Tag: Myrkur

Myrkur – a sötétség és a fény


Az atmoszférikus egyszemélyes női folk/dark/black metal projekt, a Myrkur szeptember 15-én, Mareridt címmel jelenteti meg új albumát. A mareridt szó jelentése: rémálom “a sötétség és a fény, a Nap és a Hold, a boszorkányok és az angyalok közti párhuzam gazdag határosságát tükrözi”. 

Az új album Två Kongunbarn dala után most a Måneblôt dalánalk premiere hallgatható meg.


Az elmúlt esztendőt többnyire dalszerzéssel töltöttem. Igyekeztem kiválogatni azokat a nótákat, melyek felkerülnek a végleges albumra. Ezúttal más megközelítéssel álltam a dalszerzéshez – legalábbis a debüt-album stílusához viszonyítva. Ez esetben némi Kulning-témát is belevittem a dallamokba, ez pedig azt jelenti, hogy ősi skandináv népszokás szerint prezentálom a vokálokat.” – nyilatkozta Myrkur.

Az új album tulajdonképpen a King Diamond – Them albuma és Csajkovszkij Hattyúk tava című művének elegye. Egy gondosan megkomponált koncepció, ami túlmutat mindenféle zenei műfajon. Angol és dán nyelvű szövegek vegyesen szerepelnek rajta, épp úgy, ahogy tesztoszteronnal feltöltött hörgés és érzelmes női ének-témák. A kompozíciók filmzeneként olvasnak egymásba, ezáltal pedig egy igazán különleges muzikális élményben részesülnek a hallgatók.”

Sólstafir – lemezbemutatóval tér vissza Budapestre

Három év után visszatér Budapestre Izland egyik legkülönlegesebb zenekara, a Sólstafir! A megújult felállás idén adta ki első albumát, a Berdreyminn pedig bátran nevezhető az eddigi legjobbjuknak: örvénylő, magával ragadó és besorolhatatlan poszt-gitárzene, amit áthat a jellegzetes skandináv melankólia és folklór. Így nem túlzás azt állítani, hogy kreativitásuk csúcsán láthatjuk újra a kvintettet. Az este különlegességét tovább fokozza, hogy az előzenekar a szintén lemezbemutatót tartó Myrkur lesz. A dán dalszerző-multiinstrumentalista black metalból, pasztoriális folkból és kórusművekből gyúr egyszerre súlyos és felemelő, brutális és törékeny dalokat, valahol a Sigur Rós és a Bathory metszetében.

A Sólstafir zenéje leginkább az izlandi tájakban gyökerezik: a sós hullámokban, a buja zöld mezőkben, a kitörő gejzírekben, a felszín alatt áramló, mélyvörös vulkáni magmában és a sarki jégesőkben. Ősi, de közben időtlen is. Ráadásul együtt változik és formálódik a tagokkal, akik eljátszák. A debütáló Í Blóði og Anda még klasszikus black metal, tremolókaros riffeléssel és blastbeatekkel, de már azzal a jellegzetes, csak rájuk jellemző hangulattal, amit később tökélyre fejlesztettek. Akárcsak a skatulyák elkerülését: az olyan előképeikhez hasonlóan, mint az Ulver, az In The Woods… vagy az Enslaved, ők is a saját képükre formáltak minden őket ért hatást. Elég csak a Masterpiece Of Bitterness húsz perces nyitómonstrumára, az I Myself The Visionary Headre gondolni, amiben a Vágtázó Halottkémek-féle őserejű sámánzenén át a poszt-rockos lebegetésekig szinte minden megtalálható.

_ELVALASZTO_

De igazán a zenekar első korszakát lezáró csúcsmű, a Köld után léptek rá arra az útra, amin máig járnak. A Svartir Sandarra a kezdeti idők black metalba ágyazott folklórjából már csak utóbbi maradt meg, miközben egyre nagyobb teret nyertek a dallamok és a pszichedelikus lebegtetések. A három évvel ezelőtti Ótta pedig nem csak azt demonstrálta, hogy Aðalbjörn Tryggvason az évek során kiváló énekessé ért, hanem azt, hogy a Sólstafir-hangzás, akárcsak az anyaországuk gejzírei, mindig képes új utakat törni magának és a végtelenségig tágítható. Elvégre, ki gondolta volna, a zongora, a vonósok vagy a bendzsó nem csak felbukkan egy számukban, de tökéletesen is illik majd bele? Az egyre inkább előtérbe kerülő hard rockos hatásokról már nem is beszélve.

Ennek a folyamatos evolúciónak a csúcsa az idei Berdreyminn, a négyes eddigi legzeneibb és -egységesebb lemeze. Hiába szóltak az előzetes hírek a zene helyett az alapító dobos Guðmundur Óli Pálmason kirúgásáról/kiválásáról, az albumot ugyanarról a tőről metszették, mint az Óttát vagy a Svartir Sandart. Ez pedig azt jelenti, hogy minőségében is felér hozzájuk, élőben pedig minden bizonnyal ugyanolyan katakrtikusan szólnak majd az új dalok, mint a mára már klasszikussá nemesült Fraja vagy a Love Is The Devil (And I Am In Love).

Amalie Bruun karrierjét leginkább egy szóban lehetne összefoglalni: üstökösszerű. A Myrkur nevű projektje előtt csak egy popzenekarban (Ex Cops) játszó énekes-multiinstrumentalista első lemeze rögtön a Relapse Recordsnál jelent meg, ráadásul a Mayhem és az Ulver tagjai is közreműködtek rajta. Az M pedig leginkább az utóbbi zenekar Bergtatt-korszakát idézi, valamint a korai Immortalt – gyakran egy számon belül is. Bruun tökéletesen érzett rá rajta arra, hogy játszon a klasszikus black metal és a misztikus erdei folk elemeivel, miközben fátyolos énekhangja mindenkit elbűvölt, aki csak hallotta. Nem csoda, hogy hamarosan már olyan zenekarok előtt nyitott, mint a Deafheaven, a Behemoth vagy az Opeth.

Idén pedig érkezik a folytatás, a Mareridt, amelynek dalai valószínűleg a decemberi koncert setlistjét is dominálják majd. Ugyan eddig csak annyi tudható róla, hogy a producere a többek közt az A38-at megjárt Marissa Nadlerrel, a Sunn O)))-val és a Wolves in the Throne Roommal is dolgozó Randall Dunn volt, valamint hogy számos különleges hangszer (például nyckelharpán vagy mandolán) szól majd rajta, szinte biztosak vagyunk benne, hogy ismét valami különlegeset és túlvilágian gyönyörűt kapunk majd. Az pedig legkésőbb a tavalyi Mausoleum óta nyílt titok, hogy a Myrkur dalok élőben még inkább transzcendentális erővel bírnak.

Az A38 bemutatja:
2017. december 7., csütörtök
Budapest, A38 Hajó
Sólstafir, Myrkur koncertek
Jegyár elővételben: 4.900,- Ft / a helyszínen: 5.900,- Ft

Myrkur – új single-dal



Två Konungabarn
címmel új single-dallal jelentkezett az egyszemélyes norvég női atmoszférikus folk/black metal projekt a Myrkur.

<a href=”http://myrkur.bandcamp.com/track/tv-konungabarn-single”>Två Konungabarn (Single) by Myrkur</a> 

A Myrkur legutóbbi albuma, a Mausoleum 2016-ban jelent meg. A lemez egy akusztikus, drámai hangvételű koncertalbum, amit az Oslo-i Emanuel Vinegand Mauzóleumban rögzítettek.

 

Myrkur – Bathory feldolgozás

Korábban már olvashattatok a Myrkur Oslo-i Emanuel Vinegand Mauzóleumban felvett akusztikus koncertanyagáról. A stílszerűen Mausoleum címmel ellátott album augusztus 19-én jelenik meg a Relapse Records kiadásában, amiről most a rajta szereplő BathorySong To Hall Up High dalának feldolgozásával ismerkedhettek meg. 
 

Tuska Open Air 2016

  Július első hétvégéjén ismét feketére váltott Finnország fővárosa, megkezdődött a 19. TUSKA fesztivál. A rendezvény 2016-os főbandái Testament, Lordi, Behemoth, Avantasia, Ghost, Anthrax, Katatonia, Gojira, Children of Bodom. Emellett az esemény sok olyan kevésbé ismert előadóval is kecsegtetett, akik véleményem szerint messze felúlmúlták a nagyokat. A tavalyiakhoz viszonyítva történtek kisebb nagyobb változások, például még […]

Myrkur – koncertlemez a mauzóleumból



Az egyszemélyes, női black metal projekt a Myrkur egy különleges helyszínen, az Oslo-i Emanuel Vinegand Mauzóleumban vette fel új akusztikus koncertanyagát.

A stílszerűen Mausoleum címmel ellátott drámai hangvételű akusztikus koncertlemezre a projekt 2015-ös M albumának hét dala került fel, de helyet kapott rajta egy vadonatúj nóta (Den lille piges død), illetve egy Bathory feldolgozás (Song To Hall Up High) is.
A speciális perfomansz helyszínéül szolgáló történelmi mauzóleum katakombáit az élet-halál körforgást prezentáló morbid freskókkal díszítették fel. Myrkur kísérteties hangját pedig egy nagy múltú Norvég Lánykórus kísérte, így egy igazán hátborzongató, páratlan atmoszférában sikerült felvenni a Mausoleum hanganyagát.

A koncertlemez augusztus 19-én jelenik meg, a Relapse Records jóvoltából, CD-n, LP-n és digitális formában.
 



Myrkur – Mausoleum
(Relapse Records)

1.Vølvens spådom
2.Jeg er guden, I er tjenerne
3.Skøgen skulle dø
4.Byssan lull
5.Den lille piges død
6.Frosne vind
7.Onde Børn
8.Song To Hall Up High (Bathory cover)
9.Dybt i skoven

Myrkur – biográfia videó, első két rész

Augusztus 21-én jelent meg a Myrkur néven futó egyszemélyes női black metal projekt első nagylemeze M címen. A Relapse Records ennek alkalmából három részes biográfia videót készített új üdvöskéjével, amelyből eddig az első két rész vált elérhetővé. Az első részben a hölgy zenei hátteréről és a skandináv mitológiához fűződő viszonyáról beszél, míg a második epizódban az új lemezzel kapcsolatos kérdésekre válaszol.





Midgardsblot Metal Festival

Nem mindennapi élményben volt részünk az augusztus végén megrendezett norvég Midgardsblot fesztiválon. Norvégia délkeleti részén, Horten városának szélén fekvő történelmi területen megrendezett esemény három napig a metal zenére és a viking kultúrára volt kiélezve. A különféle programok és aktivitások mellett Skandinávia metalzenekarai is besegítettek az északi világban való alaposabb elmélyülésben. 1. nap Csütörtökön landolt a […]

Myrkur – Elérhető a teljes lemez

A dán származású Amalie Bruun New Yorkban él, ahonnan a Myrkur nevű projektjét is működteti. Ennek ellenére az M című lemezét Norvégiában vette fel, amelynek kapcsán olyan nevek bukkannak fel különböző beosztásban, mint Garm (Ulver), Mayhem tagok, vagy Christopher Amott (ex-Arch Enemy).

Az augusztus 21-én megjelenő korong most teljes egészében megosztható, amely leginkább a black metal híveinek jelenthet nagy örömet.

Myrkur – Itt egy újabb dal az M-ről

A Myrkur nevű egyszemélyes black metal projektnek Amalie Bruun a főszereplője, és augusztus 21-én már kézhez is veheted az M. című debütanyagot. Több dal is közzé tétetett már a lemezről, amelyeket a számcímekre kattintva érhetsz el (Onde Børn, Hævnen, Skøgen Skulle Dø), a Mordet című tétel pedig egy újabb betekintés a lemezbe.

A dal érdekessége, hogy néhány riff erejéig Christopher Amott is gitározik rajta.

123
szeptember 26.,
szeptember 26.,
október 02.,
október 03.,