I Helvetes Forakt címmel a mai nap engedte szabadon negyedik albumát a norvég black metalos Nattverd. Az Ormr (ének, gitár) és Atyr (gitár) irányításával a ’90-es években indult, de hivatalos a 2010-es évek eleje óta működő banda új lemezén az eddigieknél jobban megtestesíti a klasszikus norvég black metal fenségét és annak fényességét.
“Készülj fel, és hagyd, hogy a sötétség felfaljon!” – kommentálták röviden új lemezüket.
A norvég Nattverd alakulata nem különösebben foglalkozik olyanokkal, hogy divathullám, vagy trend, szép csendben készítik tipikusan északi black metal korongjaikat a műfaj kissé betokosodott hagyományai szerint. Persze ez nem a véletlen műve, mivel a zenekar hiába alakult papírforma szerint 2010-ben, rengeteg dal ötlete már a 90-es évek elején megszületett, csak az ütőképes brigád akart nehezen összeállni. Gyűlölet, fagy és halál kéz a kézben járt náluk első három nagylemezük során is, melyet egy egységes trilógiának tekintenek. Ennek záró darabja még 2021-ben érkezett meg Vandring címmel, de a zenekar ettől függetlenül nem állt meg pihenni, neki is rugaszkodott új elképzeléseinek megvalósításához. Az új opusz I Helvetes Forakt címmel érkezik majd május 26-án, hogy visszacsempéssze az erősödő tavaszi napsütés ellensúlyozására a telet. Ahogy korábban, most is történtek változások a tagságot illetően is, ezúttal új dobossal dolgozott a csapat. A közelgő nagylemezen már Renton (Trollfest, Sarkom, Koldbrann, Djevel, Urgehal) játékát hallhatja a nagyérdemű. Lemezük első tételeként az En Poesende Eim I Vinden hallgatható merg.
Nattverd – I Helvetes Forakt
(Soulseller Records)
1. Det Stormer I Norge
2. Vandring I Elver Av Blod
3. En Poesende Eim I Vinden
4. Oeyne I Natten
5. Forbannet Vaere
6. Helvete Kjenner Alt, Selv Naar Taaken Har Lagt Seg
Vandring címmel április 30-án jelent meg a tradicionális, zord, fagyos black metalt játszó norvég Nattverd harmadik nagylemeze, ami “Black Death” trilógiájuk befejező epizódja.
“A Vandring egy jóval dinamikusabb album, mint az előző, mivel ezúttal előástuk a Nattverd sötét gyökereit, de ugyanakkor hűek maradtunk a banda általános lelkéhez. Átléptünk minden határt, így dalaink a korábbiaknál jóval változatosabb, egyben melankólikusabb, agresszívabb és epikusabb hangzásúak lettek.” – nyilatkozta a zenekar.
A tradicionális, zord, fagyos black metalt játszó norvég Nattverd árpilis 30-án Vandring címmel adja ki harmadik nagylemezét, ami “Black Death” trilógiájuk befejező epizódja lesz.
“A Vandring egy jóval dinamikusabb album, mint az előző, mivel ezúttal előástuk a Nattverd sötét gyökereit, de ugyanakkor hűek maradtunk a banda általános lelkéhez. Átléptünk minden határt, így dalaink a korábbiaknál jóval változatosabb, egyben melankólikusabb, agresszívabb és epikusabb hangzásúak lettek.” – nyilatkozta a zenekar.
Lemezük első ízelítőjeként Naar Taaken Fortaerer Alt című daluk videóját nézhetitek meg. A dalban Geir Bratland (azaz Gerlioz / Dimmu Borgir, ex-God Seed) vendégszerepel zongorán.
Nattverd – Vandring
(Osmose Productions)
1. Det Bloer Paa Alt Som Spirer 2. Martyrer Av Kristus 3. Naar Taaken Fortaerer Alt 4. Med Rive Og Lime 5. I Moerket Slumrer Ravnen 6. Gudsmenn, Deres Svik Erkjenn 7. Det Hvisker I Veggene 8. Langt Langt Der Borte I Det Fjerne
Jég hideg gyűlölettel és vad pusztítással január 31-én érkezik a norvég black metal horda, a Nattverd második albuma. A Styggdom címet viselő anyaguk újabb előzeteseként a lemezt nyitó Slakt Dem, Der De Loeper Hodeloese Rundt Baalet daluk gonosz ódája hallgatható meg.
2020. január végén jelenik meg a norvég black metalos Nattverd második albuma Styggdom címmel az Osmose Productions kiadásában. A hideg gyűlölettel és vad pusztítással teli albumról elsőként Dragsvoll dalukkal lehet megismerkedni.
Nattverd – Styggdom
(Osmose Productions)
1. Slakt Dem, Der De Loeper Hoedeloese Rundt Baalet
2. Dragsvoll
3. Skoddeskott
4. Heksebrann
5. Gatelangs I Land Og Rike
6. Gamle Erik
7. Hedninger Av En Svart Verden
8. Guds Djevelske Naervaer
Úgy kívánja a duóként működő Nattverd tovább vinni a norvég black metal hagyományokat, mint ahogy népdaltáncosaink ragaszkodnak a múlt dallamaihoz. Ennek eredménye most megjelent bemutatkozó lemezük, a kötelezően rideg és karcos Vi Vet gud Er En Løgner, ahol a meglepetés esélye teljesen ki van zárva, ugyanakkor hangulatilag pont azt hozza, amit elvárhatunk tőle.