Miénk a Föld című vadonatúj dalának videójával jelentkezett a patinás gothic / doom metalos Nevergreen. A friss szerzemény a hazai ikonikus zenekar 2024-ben megjelenő, 30 éves jubileumi albumának előfutára.
„Újra nyergeli lovát a barbár, Zászlaján éhes bálvány.„ Ki ne ismerné a Nevergreen ezen epikus sorait, melyek az 1994-ben megjelent első albumuk, a Game Over mára már legendává vált Ámok dalában hangoztak el először. Azóta már felnőtt az akkori barbár nemzedék, sőt egy újabb is, de ezek a sorok örökre bele égtek minden hazai gothic/doom […]
25 éve jelent meg a Nevergreen első albuma a Game Over, amint az október 11-én Dalriada-val tartott közös jubileumi koncertjükön ünnepeltek meg. E jubileum tiszteletére kiadaták Ámok daluk feljavított videóját.
„A Game Over mindenképp meghatározó album volt a Nevergreen pályafutásában. Egyrészt mint első, bemutatkozó lemez, másrészt, mint stílusteremtő album is Magyarországon. Legalább is mi nem tudunk róla, hogy ez előtt más gothic/doom metal jellegű lemez megjelent volna. A rajta hallható Ámok a mai napig a legismertebb dalunk, ez magáért beszél. Csináltunk utána a mi meglátásunkban jobb albumokat is, de valahol ez volt a meghatározó.” – mondja Matláry Miklós.
Az alábbiakban a zenekar első demóján szerepelt (majd a 2011-es Impérium Box Set részeként megjelent) Sötét szív című daluk 2019-es verzióját láthatjátok.
3. nap Kicsit későn értem le a harmadik napon, ami egyben azt is eredményezte, hogy a Red Swampről sikerült jól lecsúsznom (pedig érdekeltek volna nagyon, pláne úgy, hogy a stoner/doom/sludge/southern vonal finoman szólva se volt túltolva a fesztiválon; jól jött volna kicsit több ilyen stílusú zenekar). Így az első, akiket hallottam aznap, a Nevergreen volt. […]
A májusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelent meg a Nevergreen új albuma, a Monarchia, amelynek nyitódalához készült el a csapat új klipje.
„A Szelek hátán a szerelemről, a kitartásról és a hűségről szól. Azokról az érzésekről, értékekről, amelyek kihalóban vannak a modern világ hozadékai miatt.” – nyilatkozták. “A Monarchia albumon visszataláltunk a gyökereinkhez, egy még súlyosabb hangvétellel, melyben több a metal, mint bármelyik eddigi lemezünkön. Ez egy nagyon metal album lett.”
Szelek hátán címmel jelentette meg Monarchia albumának első hivatalos videóját a Nevergreen.
„A Szelek hátán a szerelemről, a kitartásról és a hűségről szól. Azokról az érzésekről, értékekről, amelyek kihalóban vannak a modern világ hozadékai miatt.„
A májusi HammerWorld magazin extra CD-melléketeként jelent meg az új Nevergreen album Monarchia címmel, amelyre egy feldolgozás is felkerült, a tavaly januárban elhunyt Black (Colin Vearncombe) emlékének ajánlott Everything’s Coming Up Roses.
„A Wonderful Life után a második Black feldolgozásunk. Régóta szerettük volna átgyúrni a mi ‘szájízünk’ szerint, de csak most került rá sor. Sajnos a művész nemrég autóbalesetben elhunyt. Ezzel is tisztelgünk az emléke előtt.” – mondta a dalról Bob Macura.
Május 5-én a HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a Nevergreen új stúdióalbuma. Az album a Monarchia címet viseli és első előzetesként máris itt van a Szárnyak az éjben című daluk szöveges videója.
A 11 dalos új lemezre egy feldolgozás is felkerült, a tavaly januárban elhunyt Black (Colin Vearncombe) emlékének ajánlott Everything’s Coming Up Roses.
„Az új album amolyan ismételt felfedezése a Nevergreen power doom metal gyökereinek, egy új, korszerű, energikus hangzásvilágban, az utolsó két album mérsékelt kísérletezései után, melyekben próbálkoztunk pár új zenei elemmel, bár a klasszikus Nevergreen hangzás ezeken is megtalálható volt.” – mondja Matláry Miklós billentyűs a lemezről.
A Moonspell egyike a régi kedvenceimnek. A Fernando Ribeiro vezette portugál csapat anno az Irreligius albumával nyert meg magának, bár számomra azóta nem sikerült annáál jobbat készíteniük, bár a friss lemezük elég jól sikerült. De ne szaladjunk ennyire előre. A Hammer Concerts a turnét felhízlalva néhány hazai csapattal elhozta a Gothica 2015-öt. Az új anyaggal […]
Egymást érik a nyár folyamán a különféle fesztiválok kis hazánkban, ám sajnálatos módon alig maradt olyan, amelyik tisztán kemény rock/metal eseménynek meg tudott maradni és nem korcsosult el. A RockPart ezen kevesek egyike. A Balatonszemesen megrendezésre kerülő jamboree eddig is kecsegtető line-uppal csábította a rockereket, metalfejeket a Balaton-partra, ám nekem mindezidáig valahogy kimaradt a rendezvény. […]