Tag: noise rock

Chat Pile – A zaj (báb)mesterei

Harmadik “dalával” jelentkezik a noise rock egyik jeles képviselője, az Oklahoma City-ből származó Chat Pile. A július 29-én megjelent debütáló albumukról, a God’s Country-ról érkezik hozzánk a zaj. A naivitással átszőtt amerikai nihilizmus jelenti a fő inspirációt. Az előző szám, vagyis a Slaughterhouse után a következő tétel is frappáns videót is kapott, ami a Wicked Puppet Dance nevet kapta.

Zahn – csak sodródjunk…

A berlini Zahn zenekar bevallottan abból a célból született, hogy tagjai különösebb megkötések nélkül élvezhessék a zenélést, az pedig, hogy ez másoknak is tetszik, már másodlagos kérdés. Instrumentális noise rock zenéjük rengeteg helyről merítkezik: található itt klasszikus hard rock a kísérletezések mellett, de néhány keményebb sludge riffbe is bőven belefuthatunk, miközben tavaly megjelent bemutatkozó anyagukat hallgatjuk. A zenekar nevét viselő albumról már több dalhoz is készítettek videót, a legújabb áldozatuk a Tseudo című tétel, melynek hallgatásához csak annyi tanácsot adtak, hogy indítsuk el és sodródjunk az eseményekkel. Azt hiszem ez nem lesz nehéz, hiszen már a videó első képsora is igen beszédes a komolyságot illetően.

Vandal X – 25 év és egy best of LP

A belga noise rock legenda, a Vandal X 25 éves fennállását ünnepli! Születésnapi ajándékként kiadják: a XXV című albumukat a Consouling Sounds kiadónál, egy best of-vinyllemez formájában. Emellett megjelentetnek egy CD-t is számos ritkaságokkal az archívumukból.

A zenekar ennyi éven át fütyült arra, hogy mi volt, vagy mi nem volt divatos. Ehelyett a Vandal X ehelyett mindig is a saját útját járta. Nehéz gitárriffekkel játszanak, amiket a dobok pörölykalapácsos ütései támogatnak. A hangzás nehéz és agresszív. A dalszövegek cinikus hangulatot adnak korunk csapásaihoz és ostobaságaihoz. Nézd meg a Vandal X feldolgozását a legendás Front 242 No Shuffle című dalára!

Zahn – Tseudo, vagy amit akartok!

A furcsa banda furcsa noise rock (alternative, ambient, post-grunge, rock…) zenéjét két zenei szaklap soraival mutatjuk be.

Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten):

A Zahn az az egyedüli német band,a ami egyszerre egy jókora pofáncsapás és kézművesek magasszintű, atmoszferikus mesterműve. Az embernek arra sincs igazán szüksége, hogy énekelje a szöveget, hogy vizualizálja a dalokat. A Zahn jó hangos, értelmes ámítással és varázslattal teli, meglehetősen koncepciózus és mégis kaotikus. Még jó, hogy végre tudják, mit is akarnak.”

Everything Is Noise (US):

„A Tseudo-val a csapat a hallgatót a sajátos zenei világukba kalauzolják. terjedelmes gitárjátékkal, és ugyanakkor vibráló billentyűhangzással. Mindkettő a rivaldafénybe kerül, miközben a basszus felütései és a ritmusszekció a súlyos dobokkal egész táncteret hoznak létre. Két klipjük mutatja be ezt a hangulatot jól meghatározott formavilággal. [Az egyikben pl.] Látunk három, feltételezhetően elnyűtt úriembert, akik egy taxin vitatkoznak és végül álomba merülnek… hát ennyi.”

Insect Ark – „Hogyan készült?”-video a doom duó tavalyi munkájáról

A sötét hangulatú pszichedelikus doomot játszó amerikai Insect Ark legénysége úgy döntött, hogy a tavaly megjelentetett The Vanishing című debütáló albumuk rendkívül pozitív fogadtatásának örömére egy amolyan „hogyan készült”-rövidfilmet készítenek az együttműködésről. Az “örömére” ezesetben erős igen erős túláz, tekintettel a sötét mélységek bugyraiban turkáló, a sötétséget kitár kapukon kiengedő muzsikára. A rendkívül életszagú doku-felvétel legalább olyan különös hagulatot áraszt, mint a kéttagú csapat lemeze.

A projektet alkotó Dana Schechter (Swans) és Andy Patterson (ex-SubRosa), így mesélt az ötletről:

Ezt a mindössze nyolc perces mini-dokumentumfilmet a The Vanishing egy éves születésnapjára időzítettem. Elkészítettük a lemezt, a turnét is elkezdtük, és több lépcsőfokot is megjártunk a kettő között… sok-sok munkával. Vért, verítéket és könnyeket hullattunk. Álmatlanul dolgoztunk, jól bepiszkoltuk a kezeinket. Aztán alighogy útnak indultunk, bekopogtatott a COVID és mindenünk darabjaira hullott. Az eltelt időszakban, együtt a világgal, mi sem tudtuk felfogni, milyen jelentősen meg fog változni az életünk. Nagyon intenzív volt hasznosan tölteni még azokat a napokat. Ezzel szemben az elmúlt egy év nagyon absztrakt formát öltött. Míg egyes pillanatok csak elröppennek, mások hosszan itt ragadnak, mint valami ragasztó.

“A lelke mélyén a The Vanishing az ’állandótlanságról’ szól. Nagyon személyes a maga módján. Nem tudjuk, így nem is próbáljuk meg szavakba önteni. Azért döntöttünk a film készítése mellett, hogy felszínre hozzuk azt az elsődleges érzést, milyen fontos művészetet teremteni. Nem számíthat, mibe kerül, milyen nehézségekbe ütközünk mi magunk. Én nem vagyok filmkészítő, de valahogy teret engedtem annak, hogy így mondjam el a történetet. Abban bízunk, hogy kicsit ráirányítja a figyelmet arra pillanatra, ahogyan sokunk emlékeszünk a tavalyi márciusra, arra a zavarodottságra, ahogy a világ új rendjéhez kezdtünk igazodni. …Éppen egy éve történt.

Magáról a lemezről korábban itt adott hírt a Fémforgács. A világ rendjének felemlített változása előtt szinte végszóra kiadott lemezről, a sokszor rémisztő hangulatú, máskor érdes kezekkel sötéten simogató zenéről némi információval szolgál annak, ellátogat korábbi bejegyzéshez.

Part Chimp – doomos hangulatban

Az angol Part Chimp hivatalosan noise rockban utazik, azonban közelgő ötödik nagylemezükön le se tagadhatnák a végzet zenéjének hatását. A friss dalokat június 4-től hallhatjuk majd a Drool című lemezen. A kiadványról a következő érdekességeket osztotta meg a banda:

“Az albumot két hét alatt megírtuk és egyetlen nap alatt rögzítettük. Két basszusgitáros játszik rajta és a Part Chimp történetében először vendégénekest is hallhatunk egy dalban. Egy dalunk a férgekről szól…”

Mindenképp érdekes lemeznek nézünk tehát elébe, akármilyen irányba is indul el a zenekar. A Back From The Dead című tétel azért mindenképp árulkodó…

Kevlar Bikini – OPT-OUTism (2020)

Ha nagyon gondolkodok, se jut eszembe hirtelen kettőnél több horvát zenekar. Az egyik a Negative Slug, ami egyébként mocskos jó, meg a She Loves Pablo, ami már kicsit más tészta, mondjuk a Kevlar Bikini-hez egyiknek sincs sok köze. Aminek negyedik lemezét fogjuk tárgyalni, pillanatokon belül. Szóval, mint említettem a OPT-OUTism a horvát trio legújabb lemeze, […]

Brackwasser Knipp – Schieres Entsetzen (2020)

Évtizedek óta rongálja a közízlést Berlin városában a 100000 Tonnen Kruppstahl nevű duó, amiben Herr Herrn Bommel (gitár, ének) és A. Donnermann (dobok, ének) zúdítja a világra minden dühét és aberrációját. Tárházuk igencsak széles: grind, doom, death és sludge elemek keveregnek érzés szerűen kísérletezéstől sem mentes produkcióikban, de a punkos lazaság, odamondás sem áll távol […]

Jeromes Dream – LP (2019)

Ha egy régen meghatározó zenekar, több évtized után újra aktivizálja magát, az elég nem veszélyt jelent. Mármint magára a zenekarra. Hiszen, minimum egy kiváló anyagot kell letenniük az asztalra. Nem elég a régi frázisok kiégett pufogtatása és nem is szabad túlságosan új utakat keresni, hiszen egyből utol éri őket az ős rajongók haragja. Szóval nehéz […]

12
Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.