Tag: noise rock

Insect Ark – „Hogyan készült?”-video a doom duó tavalyi munkájáról

A sötét hangulatú pszichedelikus doomot játszó amerikai Insect Ark legénysége úgy döntött, hogy a tavaly megjelentetett The Vanishing című debütáló albumuk rendkívül pozitív fogadtatásának örömére egy amolyan „hogyan készült”-rövidfilmet készítenek az együttműködésről. Az „örömére” ezesetben erős igen erős túláz, tekintettel a sötét mélységek bugyraiban turkáló, a sötétséget kitár kapukon kiengedő muzsikára. A rendkívül életszagú doku-felvétel legalább olyan különös hagulatot áraszt, mint a kéttagú csapat lemeze.

A projektet alkotó Dana Schechter (Swans) és Andy Patterson (ex-SubRosa), így mesélt az ötletről:

Ezt a mindössze nyolc perces mini-dokumentumfilmet a The Vanishing egy éves születésnapjára időzítettem. Elkészítettük a lemezt, a turnét is elkezdtük, és több lépcsőfokot is megjártunk a kettő között… sok-sok munkával. Vért, verítéket és könnyeket hullattunk. Álmatlanul dolgoztunk, jól bepiszkoltuk a kezeinket. Aztán alighogy útnak indultunk, bekopogtatott a COVID és mindenünk darabjaira hullott. Az eltelt időszakban, együtt a világgal, mi sem tudtuk felfogni, milyen jelentősen meg fog változni az életünk. Nagyon intenzív volt hasznosan tölteni még azokat a napokat. Ezzel szemben az elmúlt egy év nagyon absztrakt formát öltött. Míg egyes pillanatok csak elröppennek, mások hosszan itt ragadnak, mint valami ragasztó.

„A lelke mélyén a The Vanishing az ’állandótlanságról’ szól. Nagyon személyes a maga módján. Nem tudjuk, így nem is próbáljuk meg szavakba önteni. Azért döntöttünk a film készítése mellett, hogy felszínre hozzuk azt az elsődleges érzést, milyen fontos művészetet teremteni. Nem számíthat, mibe kerül, milyen nehézségekbe ütközünk mi magunk. Én nem vagyok filmkészítő, de valahogy teret engedtem annak, hogy így mondjam el a történetet. Abban bízunk, hogy kicsit ráirányítja a figyelmet arra pillanatra, ahogyan sokunk emlékeszünk a tavalyi márciusra, arra a zavarodottságra, ahogy a világ új rendjéhez kezdtünk igazodni. …Éppen egy éve történt.

Magáról a lemezről korábban itt adott hírt a Fémforgács. A világ rendjének felemlített változása előtt szinte végszóra kiadott lemezről, a sokszor rémisztő hangulatú, máskor érdes kezekkel sötéten simogató zenéről némi információval szolgál annak, ellátogat korábbi bejegyzéshez.

Part Chimp – doomos hangulatban

Az angol Part Chimp hivatalosan noise rockban utazik, azonban közelgő ötödik nagylemezükön le se tagadhatnák a végzet zenéjének hatását. A friss dalokat június 4-től hallhatjuk majd a Drool című lemezen. A kiadványról a következő érdekességeket osztotta meg a banda:

„Az albumot két hét alatt megírtuk és egyetlen nap alatt rögzítettük. Két basszusgitáros játszik rajta és a Part Chimp történetében először vendégénekest is hallhatunk egy dalban. Egy dalunk a férgekről szól…”

Mindenképp érdekes lemeznek nézünk tehát elébe, akármilyen irányba is indul el a zenekar. A Back From The Dead című tétel azért mindenképp árulkodó…

Kevlar Bikini – OPT-OUTism (2020)

Ha nagyon gondolkodok, se jut eszembe hirtelen kettőnél több horvát zenekar. Az egyik a Negative Slug, ami egyébként mocskos jó, meg a She Loves Pablo, ami már kicsit más tészta, mondjuk a Kevlar Bikini-hez egyiknek sincs sok köze. Aminek negyedik lemezét fogjuk tárgyalni, pillanatokon belül. Szóval, mint említettem a OPT-OUTism a horvát trio legújabb lemeze, […]

Tovább »

Brackwasser Knipp – Schieres Entsetzen (2020)

Évtizedek óta rongálja a közízlést Berlin városában a 100000 Tonnen Kruppstahl nevű duó, amiben Herr Herrn Bommel (gitár, ének) és A. Donnermann (dobok, ének) zúdítja a világra minden dühét és aberrációját. Tárházuk igencsak széles: grind, doom, death és sludge elemek keveregnek érzés szerűen kísérletezéstől sem mentes produkcióikban, de a punkos lazaság, odamondás sem áll távol […]

Tovább »

Jeromes Dream – LP (2019)

Ha egy régen meghatározó zenekar, több évtized után újra aktivizálja magát, az elég nem veszélyt jelent. Mármint magára a zenekarra. Hiszen, minimum egy kiváló anyagot kell letenniük az asztalra. Nem elég a régi frázisok kiégett pufogtatása és nem is szabad túlságosan új utakat keresni, hiszen egyből utol éri őket az ős rajongók haragja. Szóval nehéz […]

Tovább »

Lightning Bolt – Sonic Citadel (2019)

Az idei izgalmas év a noise rock számára. Az Unsane nagy sajnálatunkra, de be dobta a törölközőt. Cserébe viszont idén jött új Cherubs és Lightning Bolt lemez is. Nem is beszélve a stílus határain lavírozó érdekesebbnél érdekesebb zenekarokról, mint például a Show Me The Body, a Heavy Lungs, vagy éppen a szintén friss lemezes Coilguns. […]

Tovább »
12