Tag: Nomad Son

Albert Bell szólóban

 Albert Bell gitáros és (fogjuk rá) énekes már 2011 óta dolgozik dédelgetett álmán, egy saját szóló lemezen. Bell a doom pionír Forsaken és Nomad Son oszlopos tagja a kezdetek óta, saját projektjének pedig a Sacro Sanctus nevet adta. A dobok kivételével (Robert Spiteri) minden hangszert ő kezel, a zenét pedig nem vitte messze a már bejáratott bandáktól. A klasszikus hangzás helyett azonban helyet kapott a lemezen Bell titkos szerelme is, a 80-as évek mediterrán thrash, black hangulata, ami kellően sötétté is varázsolja a kiadványt. A kiadványt a Metal On Metal segített tető alá hozni és mától érdemes vadászni rá.



 

Pylon – hatodik zsoltár

 A svájci Pylon zenekar június 3-án jelenteti meg hatodik lemezét, amit Homo Homini Lopus névre kereszteltek. Az előző kiadások nyomvonalán haladva viszik tovább doom metal világukat, azonban az előző lemezen több dalban is feltűnő Jordan Cutajar (Nomad Son) énekest több szerephez juttatva megtették fő dalnoknak, míg Matt Brand többnyire a gitárokkal fog foglalkozni. A 7 dalt tartalmazó doom csokor érdekessége lehet még, hogy az utolsó szerzemény szokás szerint feldolgozás lesz, azonban most nem Black Sabbath, vagy Candlemass dalt választottak, hanem a Slayer South Of Heaven c. munkáját. A lemezt a Roxx Records gonozza majd.

   


     Dalok:
    1. Crowned
    2. Al Ha’Har
    3. SALIGIA
    4. Ils se donnent du mal
    5. Crucifer
    6. The Curse Of Eden
     7. South Of Heaven
    (Slayer cover)





Ízelítőnek egy korábbi feldolgozás:

Nomad Son – The Darkening – 2013

   Nem véletlen az „Álmodtam egy világot magamnak…” szövegrész a beköszönő részben, mivel ez igaz a Nomad Son teljes eddigi pályájára, különösen a most tárgyalt, harmadikként érkező The Darkening lemezre. Történt ugyanis, hogy a nemrég bemutatott Forsaken zenekar basszusgitárosa és fő dalszerzője, Albert Bell tollában sokkal több tinta volt, mint amit az anyazenekar ritkán megjelenő […]

Tovább »