Tag: NWOBHM

Chronology – The Eye of Time (2011)

Chronology cover art

Kincskereső rovatunkban egy újabb briliáns albumot ajánlok az olvasók-hallgatók figyelmébe. Majd furcsállhatja is, hogy gyakran akad a kezembe nagyszerű korong. Ám remélem, kezdi is a belehallgatást az olvasás közben. Ahogy lapozgatom a Fémforgács virtuális oldalait, és látom jelenkori és a néhány évvel, évtizeddel ezelőtti lemezeket, a Hangpróbát és albumajánlókat (vagy kritikákat) meggyőztem magamat, hogy nem […]

Electronomicon – bennem a méreg

A NWOTHM stílust játszó Electronomicon 2021. júliusában jelentette meg a Age Of Lies című albumát az Elevate Recordsnál. A lemez fizikai formátumokban és digitálisan is megvásárolható. A korongról a Venom c. dalt tették most közzé klip formájában. A klasszikus, ’80-as évek végi heavy metalt megszólaltató dal egy mentális problémákkal küzdő személy küzdelméről szól, aki a történet végére – van tehát remény – rátalál a nyugalmára. A video képi megjelenítése jól kapcsolódik a zenéhez és érzelmi hullámvasútra viszi az utazót.

A csapat felállása a felvételen Diego Valdez – énekes, Diego Rodriguez – basszus (Triddana), Alex Emerson – gitár (Galaxy UnKnown), Owen Bryant – dobos és zongorista (Galaxy Unknown) és Mauro Tranzaciones – gitár (ex “Helker”). Valdezt sokaknak ismert lehet  a Dream Childból, ahol társai Ozzy Osborne bandájában, az AC / DC-ben, Dio zenekarában és a Michael Schenker Groupban fordultak meg korábban. Ebből is kiderülhet, hogy míg a zenekar formálisan az Egyesült Államokban székel, tagjai valójában Argentínától Spanyolországig, vagy az európai kontinensen bárhol felbukkannak.

Sámán – Sámán (2005)

Sámán

Az 1985-ben Beloberk István basszusgitáros által alapított és 1992-ig kissé változó felállásban működő Sámán a magyar metalnak legalábbis annyira alapzenekara, mint kb. a demójuk megjelenésnek évében írott cikkben meghivatkozott zenekarok: a már (utólag) slampos kultúr-kontroll által felügyelt állami ifjúsági lap (a Magyar Ifjúság) cikkében megszólaltatott fiatal szerint a Pokolgép, a Stress és a Gidó vezette […]

Sandstorm – Interjú a trióval

Nemrég adtunk hírt a vancouveri illetőségű svéd-kanadai heavy metal trio, a Sandstorm – Desert Warrior című második eljöveteléről. S hogy milyen naprakész a Fémforgács a zenekar vonatkozásában, arra bizonyíték az első EP-jüket bemutató cikk. A fiatal bandáról az érződik, hogy a tagok a heavy metalban töltötték idejüket, összességében legalább azzal egyidősek, mert a zene annyira […]

Sandstorm – Desert Warrior [EP] (2021)

Sandstorm_Desert Warrior

A kanadai Vancoverből származó, tradicionális heavy metalt játszó Sandstorm trió 2017-ben alakult, valójában egy svéd testvérpár hozta létre a kanadai illetőségű dobossal. Zenéjük, elmondásuk szerint, a NWOBHM-on sarjadt korai svéd heavy metal és a fekete bőr bűvöletében inspirálódott. A csapat 2021. februárjában, a Dying Victims-nél jelentette meg Desert Warrior című friss EP-jét a debütáló Time […]

Interjú Phil “Venom” Gresikkel, a Butterfly basszer-énekesével

Butterfly - Doorways of Time

Az ausztrál Butterfly nemrég megjelent Doorways of Time című nagylemeze egy érdekes utazás a heavy rock/proto-metal területére, veterán thrasherek (Mass Confusion, Hobbs Angel of Death), death és black metal (Abramelin), és modern metalt játszó (Uncut White Noise, Duneeater) zenészek útmutatásával. A lemezről a Fémforgácson korábban itt olvashatott az érdeklődő. A csapat képviseletében Phil ‘Venom’ Gresik […]

Interjú a Significant Point három tagjával

Significant Point - Into the Storm

2021. elején, pontosabban február utolsó hetében jelent meg a japán Significant Point első nagylemeze Into the Storm címmel. És ez valóban Jelentős Pillanat! A Fémforgácson az elemi erejű proto-metal korongról korábban itt írtunk. A fiatal csapat közösségi oldalain a világ minden tájáról származó számos lelkes hozzászólások olvashatók a jó keverésű, dallamos és eredeti hangzású heavy […]

Butterfly – Doorways of Time (2020)

Butterfly - Doorways of Time

Ha valaki szeretné hallani, hogyan szólhatott volna mai hangszereken és technikai eszközökkel kedvenc lemeze a hard rockból heavy metalba forduló korszak megszólalásával, az – a lemez címével élve – nyisson egy időkaput a Butterfly 2020. novemberében minden típusú hanghordozón megjelentett Doorways of Time című lemezének meghallgatásával. Oly sok évtizeddel a NWOBHM, mint zenei stílus megjelenése […]

Pounder – Breaking the World (2021)

Pounder - Breaking the Storm

2021. január 29-én jelent meg a kaliforniai Pounder második, Breaking The World című lemeze CD-n, szalagon és LP-n a Shadow King kiadó gondozásában. A 2017-ben debütált trió első lemeze Uncivilized címmel 2018-ban jelent meg. A korábban amerikai, illetve brit súlyos death és grindcore csapatokat erősítő hármas változatlan felállása a Breaking The World-ön: Aljenadro Corredor (Vallenfyre) […]

Traitors Gate – Haunted by the Past (1981/2020)

Traitors Gate - Haunted by the Past

Vannak, akik csak sikerkönyveket szeretnek olvasni, míg mások szívesen merülnek el életművekben is, így megismerik, hogy egy író honnan hová jutott el, mire magával ragadja az olvasót. És lehet ehhez hasonlóan hallgatni egy zenei stílust is, pl. a NWOBHM-et. Ha a NWOBHM-zenei mozgalmat évtizedek távlatából egy többé-kevésbé homogén, akkoriban új stílusnak tekintjük, akkor a Traitors […]

12
Angertea, Mudi, Nís
október 22.