Tag: Obscene Extreme

Obscene Extreme 2014

Az év utolsó napjaihoz közeledünk, lassan elő lehet venni a 2014-es naptárat, hogy beleírjuk a nyári metalélet fontosabb programjait. Az Obscene Extreme fesztiválnak így 16x-ra is ott a helye, az időpont ezúttal július 16-tól (szerda, 0. nap) és július 20-ig (vasárnap, afterparty), a helyszín pedig továbbra is Trutnov városának kertmozija Csehországban. A megszokott módon a három főnapon összesen 69 banda lép fel, a partihangulatot pedig ismét fokozza majd a Hell show, Freak fesztivál, Mustache bár… Az idén debütált Doom minifesztivál sorsa egyelőre kérdőjeles, de mi bizakodóak vagyunk ezügyben. A hír további apropója, hogy emlékeztessen, január 1-ig kedvezményesen 48 euróért (kb. 14000Ft) lehet fesztiválbérletet váltani a hivatalos honlapon.
Az extrém zenei fesztivál idén már több kontinensen is jelen volt és annak ellenére, hogy a vártnál nagyságrendekkel csúfosabb bukta volt a szervezők számára anyagilag (Indonéziában az utolsó napot ingyenessé tették, csak hogy legyen bent valaki), a koncepció megmarad 2014-re is. Az európai mellett továbbra is jelen lesz másik 3 kontinensen az OEF, Ausztráliában Melbourne-ben ugyanúgy mint tavaly, Amerikában most Mexikó helyett Los Angeles-ben, Ázsiában pedig Jakarta helyett Japán fővárosa, Tokio ad majd neki helyet.
Húzóneveket illetően death metalban elég erősen nyit az Obscene 2014: fellép a stílus ősatyáinak tekintett San Francisco-i Possessed, nekik addigra új anyaguk is lesz az ígéretek szerint; New York-ból az Immolation, Chicagóból a Master, Ohio-ból pedig a Nunslaughter érkezik. Továbbra is death metal, de már nem az Államok: Svédországból a Demonical neve lesz kiemelve, a britektől pedig a My Dying Bride, Paradise Lost, At the Gates tagokat is felvonultató Vallenfyre is színpadra lép. Punk/crust rajongók számára a szintén brit Doom zenekar lehet érdekes, akik az addigra már igen aktuális új, Corrupt Fucking System anyagukat fogják bemutatni. Egyébként Lady Gaga díva a zenekar felvarróját hordja a Telephone című dal klipjében, tudtátok?
A tovább gombra kattintva még 15 bandáról olvashattok néhány mondatot.
_ELVALASZTO_

Továbbra is érkeznek bandák a világ minden tájáról, a thrash metalt játszó Nuclear pl. Chile-ből származik, a brutal death metált játszó Gutslit zenekar pedig Mumbaiból, Máltáról pedig nem a szeretetszolgálat, hanem a Beheaded érkezik, ők a death metalt technikásabb színekben mutatják majd be.
A goregrind rajongók bizonyára elalélnak majd az olasz Ultimo Mondo Cannibale tsunai erejű fellépése közben, a grindcore oldschoolabb vonalát preferáloknak pedig ott lesz a spanyol Machetazo, a francia Filthy Charity, a horvát Bolesno Grinje vagy a kísérletező kedvű cseh Contrastic. És még mindig grind: 2008 után először tér vissza a szlovák legenda, az Abortion
Láttatok már olyan punkokat, akik death metalt játszanak? Mi még nem, de 2014-ben állítólag fogunk, érkezik ugyanis a svéd Suffer the Pain, zenéjükben crusttal keverik a halál metalt.
Crustos vonalon még a cseh Kruger várható, valamint Rotterdamból a Jesus Cröst. Agyzabáló punkjaink is lesznek Belphegor, Pungent Stench, Fleshcrawl tagokkal a Zombie Inc formációval. Hardcoreosabb ízekben az ausztrál Dark Horse, valamint a 2014-es fesztivál első bejelentett fellépői, azaz a Vitamin X zúznak majd a színpadon.

Obscene Extreme 2013

A nyári fesztiválok extrém zenei palettáján is kuriózumnak számító Obscene Extreme idén ünnepelte 15. születésnapját. A cseh rendezvény itt, a Fémforgács hasábjain sem számít már újdonságnak, a hosszas felvezetőt így kihagynám, az elmúlt 6 év rendszeres tudósításaiból bőven csemegézhetnek az erre fogékonyak. A fesztiválnak Trutnov város Battlefield nevű, kimondottan rendezvények fogadására kialakított területe ad otthont. […]

Tovább »

Obscene Extreme 2013 – már csak pár nap!

Ismét eltelt egy év, és ezzel együtt eljutottunk nyári naptárunk egyik kedvenc bejegyzéséhez: 2013. július 3-án ugyanis, vagyis nem több, mint két nap múlva rajtol az Obscene Extreme fesztivál. A trutnovi csatatéren az extrém grind/death/crust stílusok krémje őrjíti meg az erre fogékony közönségét, velünk együtt. És nem csak velünk: a CNN egy friss összeállításában ugyanis beválasztotta az OEF-et a világ 50 legjobb nyári fesztiválja közé (metal vonalon mellé csak a Wacken meg a Hellfest került, ami azért csak jelent valamit). Ne feletkezzünk meg az Obscene Extreme okostelefonos alkalmazásáról sem, mely letölthető Android és iPhone platformokra a hivatalos piacterekről, ingyen. Az elektronikus programfüzetben minden fellépő bandáról találunk információt, csakúgy mint az időbeosztásról, valamint általános információt és térképet is olvashatunk.
Érdemes már a szerdai 0. napra érkezni, egyrészt a jobb sátorhelyek miatt, másrészt mert aznap van Nagarum kollega kedvenc freak fesztiválja, ahol a játékos kedvűek mérhetik össze tudásukat, kitartásukat és ügyességüket mókás versenyek formájában. És idén mutatkozik be először a Doom Fest is, ami szintén a 0. nap része, Esoteric, Hooded Manace, Evoken…  és a lustábbak idén is igénybe vehetik a rendezvény teljes arc- és hajszőrzet átalakítást biztosító szolgáltatását a karaokeval összekötött Mustache barban!
A 15. születésnapját ünneplő rendezvényen új hangtechnika bizergálja majd a dobhártyánkat, a K1 rendszert olyan bandák is használják, mint pl. a Metallica vagy a Red Hot Chilli Peppers. Ők persze itt nem lépnek fel, helyettük viszont még van két, itt be nem mutatott zenekar:
Cave Have Rod: a laza kínai srácok kb. két hete kapták meg a cseh vízumot, így tiszteletüket teszik ők is és bemutatják a cartoon-grindcorenak titulált muzsikájukat, mely nem fogja mellőzni a humort sem. A cseh Smashing Dumplings is hasonló vízen evez, az ő hivatalos stílusmegnevezésük a gasztronómia-grindcore…
Találkozunk Trutnovban!

Obscene Extreme 2013 hírek

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az idei Obscene Extreme-ig: lássuk milyen újdonságok történtek a cseh extrém zenei fesztivállal a legutóbbi hírünk óta.
Kezdjük két sajnálatos eseménnyel: a Landmine Marathon management/szervezésbeli, a Paganizer pedig belső zenekari problémák miatt a fellépését lemondani kényszerült. Összeállt viszont a július 7-e vasárnapi afterparty programja, a 150CZK-s (kb. 1700Ft) beugróért a fesztivál helyszínén a következő bandák adják majd a talpalávalót: Exhumed, Grusome Stuff Relish, Captain Cleanoff, Sete Star Sept, Holocausto Canibal. A 0. napi „Doom Fest” programja is végleges, külön beugró nélkül három neves (funeral) doom metal bandát tekinthetünk meg: az Evoken-ről és az Esoteric-ről már írtunk, az estét pedig a Hooded Menace zárja majd.
A fesztiválon összesen 69 (a fő három nap és a doom fest) + 5 (after party), vagyis 74 banda lép fel. Itt azért már elkel egy kisokos, ami segít az eligazodásban. Az Obscene Extreme halad a korral, a korábbi évekkel szemben idén a fesztivál programfüzetén kívül okostelefonos alkalmazásban is olvashatunk majd a műsorrendről és a fellépőkről. (Kíváncsi leszek majd a szakadtfelvarrós crustpunkokra, ahogy nyomkodják az új iPhonet, hogy megtudják mikor lép fel a következő anarchista punkzenekar.) Viccet félretéve, végleges a napi bontás is, ezt megtaláljátok most már a Fémforgácsos koncertnaptárban is.
Klikk után további 8 fellépőről olvashattok röviden.
_ELVALASZTO_

Grind vonalon a francia Ratbomb-ot említjük meg először, illetve a cseh Controlled Existence-t, a prágai srácok old-school, Napalm Death vonalas grindot játszanak. Fellép a szintén cseh, felkavaró nevű Malignant Tumour, ők is ezekből a gyökerekből indultak, de idővel crust-os heavy-sebb hangzást alakítottak ki. Szintén crust-tal átitatott grindban utazik a legendás Hibakusha, de a brazil Cätärro is érdekesnek ígérkezik. A Mörkhimmel nevét és zenéjét a promo szöveg szerint a Darkthrone is megirigyelné, ők d-beattel kevert black metalt játszanak a Venom nyomdokain. A brit Crepitation a brutal death metal rajongóit kápráztatja majd el, a fesztivál legviccesebb nevű bandája címet pedig idén a szlovák Beton zenekar kapja majd meg.

Obscene Extreme 2013 hírek

Repül az idő és már hó sincs, mindenkiben erősödik a fesztiválhangulat, így különösen időszerű, hogy ismét hírt adjunk a trutnovi Obscene Extreme fesztiválról. Az esemény időpontja július 3-7, így mindössze 52 nap van hátra, ajánlott most már a megújult honlapon keresztül az elővételes jegyeket is beszerezni, hiszen már csak pár hétig lesznek kaphatóak a kedvezményes, kb. 52 euros áron (a helyszínen kb. 60 lesz).



Az elsősorban extrém zenékkel foglalkozó, a rajongók őrültségeit maximálisan toleráló fesztivál körül eléggé felpörögtek az események: idén már nem csak Európában képviseli magát, hanem Mexikóban, Indonéziában és Ausztráliában is, ezeken a helyszíneken az elmúlt hétvégéken zajlott le a rendezvény.

Nem igazán értjük a mögöttes logikát, de üdvözöljük a kezdeményezést: idén a 0. napi bolondozós Freak Festival után a sörsátorban Doom Fest néven a fesztivál tipikus zenei stílusvonalától teljesen elrugaszkodva két funeral doom zenekart lehet majd megtekinteni. Mégpedig nem is akárkiket, a brit Esoteric és az amerikai Evoken rontja majd el a hangulatot és ösztönzi érfelvágásra a nézőket.
Akinek ez nem jön össze, meg az ezt követő három nap intenzív színpadmászása és aljasodása sem, az maradhat még vasárnapra is, aftershowval marasztalja az Obscene azokat a fesztiválozókat, akiknek másnap nincs munkájuk. Ide külön beugró lesz (kb. 2000 Ft), ezt szétosztják a fellépők között, ők jelenleg a japán Sete Star Sept és az ausztrál Captain Cleanoff.

Bár valószínűleg nem volt 100.000 euro feletti megtakarítása egyik tagnak sem, a ciprusi En Psychro az országban lezajlott gazdasági káosz miatt a teljes turnéját lemondta, a sajnálatos esemény az Obscene-t is érinti. Klikk után további 35 megerősített fellépő zenekarról olvashattok.
_ELVALASZTO_

Kezdjük a húzónevekkel: az Anaal Nathrakh brit black/grind formációt azon kívül, hogy jók, azért is érdemes lesz megnézni, mert a jelenlegi koncertzenészei között a Napalm Death-es Shane Embury és Danny Herrera is játszik, valamint a Lock-Up/Dimmu Borgir-ból ismert Nick Barker. Sztárparádé.
Visszatérnek a spanyol grindcore patológusok, vagyis a Haemorrhage, velük együtt a 20. születésnapját ünneplő a cseh Fleshless, és a svájci Mumakil, ez utóbbi a Flies will Starve, a belga Aborted pedig a Global Flatline című új lemezüket mutatja majd be a nagyérdeműnek.
Trutnovban is fellép a Birdflesh, a svéd grindcore banda idén Indonéziában és Ausztráliában is erősítette a fesztivált. Lesz két „matuzsálem” is, a brutal deathet játszó walesi Desecration és a szélvészgyors grindcoret játszó német Entrails Massacre ugyanis anno 1999-ben, az első Obscene Extremen is játszott.
A régisulis death metalt kedvelőknek a texasi Severance-ra ill. a német Chapel of Disease-re hívnánk fel a figyelmét, de a svéd Paganizer, a spanyol Wormed, az osztrák Parental Advisory (tőlük tutira féltenéd a gyereked), a krisztusfóbiásoknak a spanyol Christ Denied, vagy a nem túl eredeti nevű, szintén spanyol Graveyard is érdekes lehet. Még mindig death metal, de a brutális jelzővel megkülönböztetett: a brit Oblivionized egyelőre egy demós banda, de valószínű nagyot fognak zúzni, szintén demós a Perfecitizen, a cseh csapat saját skatulyája szerint ők post mental neo-grind-ot játszanak.
A grindcore rajongóinak is vannak igazi csemegék, pl. a nemrég hazánkban is koncertező francia Warfuck duó (gitár/ének plusz dob felállásban), de a progresszív, női énekes kanadai Fuck the Facts szintén járt már nálunk. Fellép még a nagylemezzel már jóideje nem jelentkező ausztrál Captain Cleanoff, ők egyébként az Obscene kiadónál is vannak. A lengyel Antigama sem egy tipikus formáció, ők magukat úgy jellemzik, hogy a grindcore válasza a Meshuggah-ra, friss lemezük a Meteor.
Spanyoloktól jön a röfögös zombigrindcoret játszó Gruesome Stuff Relish, Barcelonából az Infected Flesh, a svédektől pedig a Nasum dobosa által alapított Coldworker. Németországból egy 89-ben alakult grindcore veterán csapat, a Depression, a svédektől az Infanticide, a franciáktól a Department of Correction teszi tiszteletét. A portugál Simbiose zenéje pedig hidat képez majd a grindcore és a d-beat között.
Ezen a punkosabb vonalon is erős a felhozatal. A powerviolencet játszó brit Horsebastard almabor szagú énekesét láthattuk már itt a Reth és az Introrectalgestation formációkban. A svéd Usurper és Massgrav crust/punk/d-beatet játszik majd, de hasonló stílusban mutatkozik be az orosz Distress és a lengyel Fear of Extinction is.
Két hc banda maradt a végére, ők az amcsi Negative Approach és a svéd Makabert Fynd.

Köszönet azoknak, akik idáig elolvastak, jó szórakozást a fesztiválon! 🙂

Obscene Extreme 2013

Az elmúlt két hónap híreit összefoglaló rovatunk következik a trutnovi extrém zenei fesztiválról:

A legfontosabb, hogy már kaphatóak a jegyek, február 1-ig elővételes áron 1200 cseh koronáért (kb 14500 Ft), a helyszínen 1500 CZK (kb. 18000 Ft) körül lesz. Tipp: ha az otthoni jegynyomtatást választod, megúszhatsz némi extra kezelési költséget.

Mielőtt rátérünk az új zenekarok bemutatására, még egy érdekesség: a tavalyi évben az OEF részt vett egy jótékonysági gyűjtésben a Médecins Sans Frontiéres javára. A svájci központú civil szervezet háború sujtotta területeken segít elsősorban gyógyszer ellátással. Az OEF tavaly a polóeladásokból kb 1600 EUR-t tudott a szervezetnek adni, az akciót pedig idén megismétlik, a fent látható Nasum mintás poló vásárlásával tudtok ti is részt venni a jóságban.

A november óta bejelentett fontosabb zenekarok közül a death metal fanok a Cryptopsy és a Grave leszervezésének örülhetnek. Fellép a belga grind legenda, az Agathocles illetve a maga területén hasonlóképp kultikus brazil thrash/punk crossover Ratos de Porao is. A fontosabb nevek közé sorolnám a német Cock and Ball Torture-t, akik öt év után térnek vissza a cseh színpadra röfögni egy kicsit.
_ELVALASZTO_

Folytassuk a sort az amcsi Strong Intention-nel, ők bár nem egy régi banda, de olyan bandák tagjai alkotják, mint a Cattle Decapitation, Misery Index, Pig Destroyer, ex-Dying Fetus, érdemes lesz rá odafigyelni. Szintén a tengerentúlról érkezik a Landmine Marathon, modern death metalt játszanak Carcass/Bolt Thrower hatásokkal és női énekesük van.
Grindosabb vizek felé evezünk, fellép harmadszor is a prágai Ahumado Granujo, ők szövegek nélkül disznólkodnak majd nekünk a színpadon, a németektől pedig Mucupurulent érkezik, hogy grind ‘n rollt játszon. A katolikus Lengyelországot ezen az eurovíziós dalfesztiválon az olasz Jesus Ain’t in Poland banda mutatja majd be, de hasonlóan vallásos témákat boncolgat a kanadai Wake is, az ő zenéjüket egy rosszul sikerült ördögűzésként lehetne bemutatni.
Japánból is érkezik egy csapat, a mindössze két tagot (basszus+dob) számláló Sete Star Sept, a hivatalos stílusmegnevezésük avant-garde noise-grind, érdekesnek ígérkezik ez is. A fesztivál zenei irányvonalából kicsit kilóg a Hooded Manace, ők finnek és doomos death metalt játszanak.
A d-beat/crust punk/cross over fanok pedig az Ape Unit, Gadget és az En Psychro-ra rophatják majd a színpad előtt.

Obscene Extreme 2013 – első hírek

Első hírösszefoglalónk a 2013-as cseh extrém fesztiválról: a nyár végén pletykák kezdtek keringeni arról, hogy építési munkák miatt ismét helyszínváltásra kényszerül a fesztivál, ez szerencsére hamisnak bizonyult. Az Obscene Extreme fesztivál helyszíne 2013-ban is a trutnovi Battlefield, vagyis a város szélén a régi kertmozi, az időpont pedig ezúttal 2013. július 3-7-ig. A pár éve még csak három hivatalos nappal működő fesztivál időtartama valóban kitolódott, de míg tavaly csak a „nulladik napos” Freak festival adta meg erre a jogosultságot, idén valóban zenei programokat (is) kapunk az első és utolsó napon. Egyrészt azért, mert az embereket mindenféle őrült mutatványokra rávevő Freak Festival mellett pontosabban alatt élő zenét is fogunk kapni, mégpedig az ígéret szerint doom metal bandákat, ezeket a szervezők a főprogramba nem látták teljesen beleillőnek, így született ez az ötlet. Az utolsó nap, vasárnap pedig afféle afterpartyként fognak fellépni további zenekarok, azoknak, akiket nem vár másnap a meló meg még van erejük élni. A csütörtöktől-szombatig fellépő „főbandák” száma pedig marad változatlanul 69. Ez egy mindenki számára kedves szám, nem?

Az első konfirmált fellépők alapján a death metal rajongóinak valószínű beindul a nyáltermelése. A bandák közül a húzónevek nem szorulnak különösebb bemutatásra: fellép az Exhumed, a Krisiun meg ismét jönnek a grindcore keresztatyjai is, vagyis a Napalm Death. Rajtuk kívül aki még biztos, az a tavaly elmaradt Sublime Cadaveric Decomposition, az olasz technikás brutal death metalt játszó Hour of Penance, a szintén olasz szintén death metal Natron, a portugál Holocausto Cannibal pedig ha hű marad a nevéhez és a goregrind stílushoz, amit játszik, akkor remélhetőleg zabálni fogja közönséget. Crust vonal kedvelőinek az ír Coldwar nyújt majd kellemes perceket.

Obscene Extreme 2012

2007-ben jártam először Obscene Extreme-en, a trutnovi extrém zenei fesztiválon (vagy inkább zenei extrém fesztivál?). Azóta, ha őszinték akarunk lenni, csak apróságokban változott. És ez így van jól. Azt hiszem, a hat alkalom során nem volt kettő olyan, hogy ugyanazon az útvonalon tudtuk volna megközelíteni a helyszínt. Ezúttal a „gazdaságos” tervezési módban felejtett GPS gondoskodott […]

Tovább »

Obscene hírek ismételten

Ugye nem gondoltátok a hosszabb kihagyás ellenére sem, hogy elfeledkeztünk az Obscene Extreme fesztiválról? Jöjjen hát egy gyors összefoglaló, mi történt az elmúlt hónapokban az extrém fesztiválok európai királyának háza táján… Kaphatóak a jegyek a hivatalos webshopon keresztül, 50 euró a 4 napra (hiszen az eddig 0. napként hivatkozott freak fesztivál, vagyis a „ki a legbevállalósabb vadállat” versenyszám idén hivatalos első napra lett kinevezve). Az időpont 2012. július 11-14., szerdán az említett „bemelegítő”, zenekarok csütörtöktől lesznek és mindösszesen 69 fogja tiszteletét tenni szombat éjszakáig (hajnalig). Az ár természetesen tartalmazza a sátrazást, a jegyet pedig egy otthon nyomtatott voucher alapján a helyszínen lehet majd átvenni. Ne felejtsétek el lájkolni a fesztivál Facebook oldalát sem (de persze van Twitter és Last.fm is)! Kedvcsináló videó gyanánt jöjjön egy videó a Brujeria tavalyi fellépéséből (de linkelhettük volna akár az Entombed, Lock Up, Benediction vagy a Rotten Sound koncertjét is):



Tovább után egy részletes lista a január óta konfirmált zenekarokról stílus szerinti bontásban, de a mexikói Disgorge-ot nem fogjátok megtalálni közöttük, ők sajnálatos módon lemondták az egész európai turnét.
_ELVALASZTO_

Kezdjük a sort a grindcore művészeti ággal és azon belül is, ha már annyit volt szó a közösségi hálókról az előbb, a Social Shit nevű argentín formációval. És ha már távoli országoknál tartunk, jön a vihargyors, old-school grindot játszó Plague Rages Brazíliából, Kolumbiából (apropó, azt hittem ott még itthoninál is nyiltabb diktatúra van) meg az Internal Suffering, az Angry Birds-ös malacokat megszégyenítő visítást produkál majd a mexikói Rottenness. Ugrás Ázsiára: Malájziát a Tools of the Trade képviseli, Szingapúrt pedig a Demizson, öhm, izé, a Demisor. Ha meg azon gondolkoztok, hogy milyen lehet egy tunéziai tengerparti nyaralás, akkor a Human Scum-tól fogjátok tudni megkérdezni a koncert utáni dedikáláson. A stíluson belül utolsó Európán kívüli banda orosz, mocskos goregrind straight edges x-ekkel a S.C.A.T. tálalásában.
Még mindig grind: Bulgáriából a Cocklush érkezik, Hollandiából a F.U.B.A.R., a németek Necromorph formációja meg azért is érdekes, mert black metal gyökerekből táplálkoznak, érdekes párosításnak hangzik. A franciáktól a Sublime Cadaveric Decomposition igyekszik majd agymosást gyakorolni a tudatalattinkon, a spanyol Looking for an Answer meghozza a bohókás mediterrán grind hangulatot és valószínű hasonlóra játszik az olasz Buffalo Grillz is. Az új felállással operáló brit Evisorax produkciója is érdekesnek ígérkezik.
És még mindig grindcore, de most az anyaország képviselői jönnek: ők a Bowel Fuck, az újra köztünk visító Jig-Ai, valamint az alábbi, Gutalax néven tömörülő úriemberek:


Laza átvezetőként jöjjön két thrash metal horda, egyikük a brazil Andralls, a másik meg, röhögni fogtok, mert egy köpésről érkezik, ők a trutnovi Exorcizphobia.

Evezzünk ismét death metal vizekre, lesz brutál death a svéd Splattered Mermaids előadásában, csakúgy, mint az AK-47-eseket gyártó orosz városból, Izhevskből érkező Cephalic Impurity esetében, de a francia Benighted vagy az ekvádori Ente sem lóg ki a sorból. A fogyasztói társadalom fellegvárából, vagyis az Egyesült Államokból is érkezik három horda, New York-ból a technikás death metalt játszó Malignancy, kapunk egy kis „mainstreamet” (legalábbis ennek a fesztiválnak a felhozatalát elnézve), mert fellép az Origin és megtudhatjuk azt is, hogy milyen új dobossal a Suffocation, vagyis igazak-e Mike Smith szavai, miszerint csapnivalóak a többiek nélküle.

A hátralevő részben pedig a crust, d-beat, power violence és a punk/hc szerelmesei örülhetnek a következő bandák fellépésének apropóján:
Wojczech (DEU), Hard Charger (CAN), Bad Dreams Always (SWE), Weekend Nachos (US), Wolfbrigade (SWE), Extinction of Mankind (UK), Sick Fix (US), Blood I Bleed (NL), Von Bööm (SWE), M:40 (SWE)

Aki pedig mindezt figyelmesen elolvasta és a helyszínen odajön hozzám és megmondja hány különböző ország hangzott el a fentiekben, az vendégem egy korsó sörre 🙂

Obscene Extreme 2012

Most kimarad az Obscene Extreme felvezető, aki most hallana róla először, ennek a hírnek az elolvasását javaslom az idei buliról de a kapcsolódó anyagok között is rengeteg cikket találtok. Folytassuk inkább a felhozatallal, hiszen jópár bandával bővült a cseh extrém fesztivál névsora.
A Vomitory, a Cephalic Carnage, a Krisiun és az Exhumed, a sztárformációs Demonical felsorolást olvasgatva a death metal rajongóknak biztos csorog a nyála, de ezen a vonalon csemegeként a tavalyi Putrid Pile után érkezik egy újabb egyszemélyes formáció, a Bloodsoaked. Grindosabb vonalon is erősödött a feszt, az Agathocles rajongók biztosan értesültek már a legendás Blood fellépéséről, jön a több, mint 20 éves portugál Greg, egy hasonló korú perverz német gore, a Dead, hallható és látható lesz a szingapúri Wormrot is, a törököktől a korai Napalm Death vonalas grindot játszó Sakatat játsza majd a talpalávalót, hasonló stílust képvisel a francia Massive Charge, de a brazil Plague Rages fellépése is izgalmasnak ígérkezik. Csakúgy, mint a francia Blockheads, akik annó 92 körül a Carcass-szal is léptek fel együtt… HC/punkosabb vizek felé evezve a német Keitzer és az oregoni Poison Idea zenéjére lehet majd mulatni, powerviolence témák kedvelőinek pedig a szintén német Yacöpsae nyújt élvezetes perceket, vagy a Magrudergrind dobos Chris Moore-t is felvonultató Coke Bust, a Stolen Lives-től pedig thrashcore-t hallhatunk majd.
Poison Idea

A fenti SOPA/PIPA-s felirattal kapcsolatban pedig annyi, hogy ne kelljen már még nagyobb cenzúrában élnünk, baszki.

1234