Tag: Obsidian Sea

Obsidian Sea – Pathos (2022)

Sokszor hallottuk már az útkereső kifejezést zenekarral és albumokkal kapcsolatban is. Furcsa módon ez nem volt jellemző a bolgár Obsidian Sea zenekarra, mert ők egy az egyben megtalálták maguknak azt a közeget egy gyors váltás után, ami igazán fekszik nekik minden szempontból. A 2009-ben indult zenekar kiadott két egészen korrekt epikus vizeken utazó doom metal […]

Obsidian Sea – vissza a gyökerekhez

A bolgár Obsidian Sea epikus doom metal zenekarként kezdte meg pályafutását, majd fokozatosan indult el produktumát illetően a 70-es évek heavy psych csapatainak megidézése felé. Ennek eddigi csúcspontja az igencsak jól sikerült 2019-es Strangers lemez volt, aminek most egyenes ágú folytatását tervezik megjelentetni. A friss korong Pathos címmel érkezik majd február 4-én, rajta hét új dallal. A lemez készítésének tempójába és körülményeibe alaposan beleszólt a járvány terjedése, melynek következtében a tagok nagyon keveset tudtak találkozni egymással. Anton Avranov énekes szerint az elszigetelődés érzése ennek következtében alaposan rányomta bélyegét a teljes kiadványra is, melynek legfőbb témaköre a romantikus álmokba, a reménybe és a csodákba vetett hit elvesztése. Az albumról már meghallgatható a Sisters című tétel, amin keresztül ismét részt vehetünk időutazásban, de azért a súlyosabb riffektől sem kell búcsút vennünk… A videóban megleshetjük a korong igencsak mutatósra sikerült borítóját is.

Obsidian Sea – Strangers – 2019

    Egyre érdekesebben alakul a bulgáriai Obsidian Sea tevékenysége, akik lépésről lépésre egyre jobb lemezeket tesznek le az asztalra. 2009 óta folyamatosan követem őket, leginkább azért, mert első kiadványukra még az epikus doom metal jelzőt aggatták. Abban az évben igencsak szegényes volt a felhozatal a műfajban, így nagy lendülettel vetettem rá magam a Between […]

Obsidian Sea – visszafelé előre

 Érdekes hangulat lengi körül az Obsidian Sea közelgő Strangers című anyagának egyik első meghallgatható dalát. A kezdetben epikus, tradicionális doomként induló zenekar nagy lépésekkel indult el a 70-es évek zenei világa felé, amely a dal alapján bizony még jót is tett nekik. A lemezt a Ripple Music gondozza és március 22. után érdemes vadászni a 6 új dalt tartalmazó kiadványra. 

Obsidian Sea – folytatás magánkiadásban

 Pár éve jelent meg a zenekar Between Two Deserts c. bemutatkozó lemeze, amivel a Solitude megajándékozott minket is, most viszont egyenlőre szerzői kiadásban jön az epikus doomban utazó bolgárok második lemeze, a Dreams, Illusions, Obsessions. A kéttagú formáció új  albumáról még csak a hangulatos borító elérhető, no meg egy roppant erős dal Child In The Tower címmel. 

Megjelent a Vein első hanghordozója

  Zajlik az élet a Procession háza táján, a banda tagjai saját, egyre sikeresebb zenekaruk mellett érdekes projekteken is dolgoznak. Az epikus doomot játszó Processionon kívül útnak indították a Vein nevű projektet, aminek két bemutatkozó száma már felkerült kedvenc videómegosztónkra… A Vein szitnén doomban utazik, azonban annak gyorsabb, erőteljesebb ágát, a power/doomot tűzte ki céljául. Nem is baj ez, amíg ennek a zenének a királya, a Memory Garden szokásos sok éves szünetét tartja. A projekt tagjai: Felipe Plaza (ének), Jonas Pedersen (gitárok) és Uno Bruniusson (dobok). A kétszámos EP alapján egy profi, igényes doom projekt alakult, ami meglepetéseket egyáltalán nem tartalmaz, de minden Sabbath és Candlemass rajongó szívét megdobogtatja.


   A projektet a számomra teljesen ismeretlen Burn Records nevén találtam, ahol a zenekaron kívül csak az Oath Of Woe nevű pártfogolt szerepel még, akik 2011-es bemutatkozó demója igencsak ígéretes epikus doom metalt rejt.


Obsidian Sea – Between Two Deserts – 2012

Az obszidián szóról, csakúgy, mint mostanában oly sok másikról, George R. R. Martin: A Tűz és Jég Dala-ciklusa jut eszembe. Hisz a regényfolyamban ezen anyagból készült tőrrel lehet elpusztítani a Falon túl élő(?) Másokat. Azt persze nem tudom, hogy a bolgár Obsidian Sea tagjai ismerik-e Martin műveit, vagy csak megtetszett nekik ez az egyébként szépen […]