Tag: October

Nightbreed 2015

Nagyon készültem a Nightbreed-re. Annak idején, igaz csak néhányszor, de ott voltam a fesztiválon, s kellemes, emberközeli fesztiválhangulat fogadott mindannyiszor. Ráadásul, most a Vale Of Tears-es és Dying Wish-es cimborák fellépése mellett plusszként egy De Facto visszatérő buli is segítette a döntést. Na meg az is, hogy nemrég ebben a Békés megyei kis faluban tartottuk […]

Tovább »

October-ből 5 Yards

Ahogy arról korábban már írtunk, a szolnoki October zenekar egyes tagjai új néven (5 Yards) új énekessel (Kovács Tamás) és immáron egy teljesen más stílusban (alternatív grunge-rock) próbálnak szerencsét. A zenekar saját bevallása szerint nagyon bizakodó, hiszen egy hónap alatt máris 500 rajongójuk gyűlt össze a Facebook oldalukon, ahol egyébként a zenelejátszóban a teljes anyag meghallgatható.

Elkészült első promóciós CD-jük 4 dallal The 1st Yard címmel (mind a négy angol és magyar szöveggel), illetve leforgatták első videoklipjüket is az RTL Klub operatőrei segítségével, egy igazán különleges színhelyen egy gyógyfürdő kiürített medencéjében. A klip premierje szeptember 15-én lesz 20.00-kor egy időben a YouTube-on és a Facebook-on.

http://www.youtube.com/watch?v=qAFoE00-lfM&

October – változások ideje

A zenekar éléről nemrég távozott a frontember Molnár Robi, most pedig újabb változásokról adunk hírt.
Az alábbi néhány sor a csapat honlapjáról származik:

„Kedves Barátaink,

Jelentjük, a zenekar él és virul, bár a nyáron semmilyen fellépést nem tervezünk, mivel jelentős átalakuláson megyünk keresztül és nagy valószínűséggel mind az October dalokat mind pedig az October nevet is elhagyjuk. Egy zenéjében és világképében is teljesen megújult zenekarral találkozhattok tehát a jövőben.

Mindenestre június 14-én stúdióba vonulunk, hogy elkészítsünk egy négyszámos „bemutatkozó” anyagot melyen a dalok magyar és angol nyelven is szerepelnek. Ezt követően a legjobban sikerült dalra videoklipet is forgatunk még a nyár folyamán.

Többek között felkerül erre a CD-re a Trip Of A Loner című szerzemény, melynek egy korábbi, nyers, keveretlen verzióját IDE kattintva tudjátok meghallgatni.”

October – Mélységi mámor – 2009

Amikor az October zenekar lemezelőzetes EP-jének ismertetőjét írtam, jónéhányszor végighallgattam az azon található három dalt. Bár az első lemezt is szeretem, s annak idején viszonylag sokat is pörgött nálam, tetszett, hogy kezdenek módosítani az irányvonalon, mondhatni kezd kialakulni a csapat egyéni stílusa. Mert hát kár lenne tagadni, attól a bandától, ahol Molnár Robi énekel, nagy […]

Tovább »

Tavaszi lombhullás, újra itt az October!

Egy hét alatt két sztárzenekar koncertjén is fellép az October: február 18-án a The Rasmus előtt a Dürer Kertben, február 21-én a Gothica Farsangon, a Dieselben a Deathstars után.
Március 1-jén pedig megjelenik a Mélységi mámor, az új lemez, 11 dallal. Az album előzeteseként tavaly megjelent Gyémánt út maxi kiváló kritikákat, kapott, az új lemez pedig még a vártnál is erősebb és változatosabb lesz. A dalokban különleges hangszerek is megszólalnak, mint például a duda, a darbukka, a fuvola, a keleti ütőhangszerek és a cselló. Sőt, most először női énekes is segítette a csapat munkáját.
Az album „Gyémánt út” című dalához már a klip is elkészült és e mellett a youtube-ra az „Ezer szállal” koncert verziója is felkerült.


_ELVALASZTO_

Koncert:


Az igazi hajtás azonban csak a lemez megjelenése után kezdődik, hiszen a zenekar országos turnéra indul, március elejétől június közepéig minden héten játszanak, a koncerteken a vendég az Autumn Twilight. Dátumok és helyszínek a www.october.hu honlapon.

Budapesti lemezbemutató: május 9. (szombat) Kék Yuk. Vendég az Autumn Twilight és a Variola.

Nem maradhatnak el a most már rendszeres erdélyi fellépések sem, egy határon túli mini turné keretében májusban ellátogatnak Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára és fellépnek a Setétpataki Dark River fesztiválon.

Gothica Farsang a Diesel Klubban!

Napjaink egyik legizgalmasabb death glam/indusztriál rock csapata, a svéd Deathstars már sokadszorra látogat el hozzánk február végén, ezúttal ismét főzenekarként és egy friss, 11 nótát tartalmazó lemez, a január 30-án megjelent Night Electric Night anyagát hozzák majd el a hazai rajongóknak. Fellép még a hazánkat már szintén több alkalommal megjárt és nemzetközi szinten is egyre növekvő népszerűségnek örvendő Sonic Syndicate is. A hazai színteret a Nevergeen, a Gyöngyvér, az October, az Ideas, a Decadence és a Dharma képviseli.
_ELVALASZTO_

Február 21-én este 20:30-kor, amikor is a headliner Deathstars bemutatja majd a Diesel klub közönségének friss anyagát, a Night Electric Night-ot, nem maradnak ki a legnagyobb DS slágerek sem, melyek az „abszolút közönségkedvenc” kategóriába tartoznak.
Bátran kijelenthetjük, hogy a modern metal egyik nemzetközi nagyágyúja, s egyben a világ legdekoratívabb női bőgősével rendelkező csapata a Sonic Syndicate, elég csak a legutóbbi hazai koncertjükre és annak hangulatára gondolni. Új anyaguk, a Love And Other Disasters tavaly ősszel jelent meg, így ezen az estén, 19:30-tól főként ennek a lemeznek a dalait hallhatja majd a közönség.
Karin Axelsson, a zenekar basszusgitárosa korábban már megmutatta bájait a német KinKats magazinnak, íme egy kis ízelítő:



A zenész hölgynek igazán nincs mit takargatnia, s ezt nemcsak a fenti videóban, hanem a magazinban is bizonyította, s valószínűleg a budapesti fellépés alkalmával is hasonlóan sokat sejtető öltözékben jelenik majd meg, a férfirajongók legnagyobb megelégedésére. További információ és képek a következő linkre kattintva érhetőek el: http://www.kinkats.de/
A hamarosan hazánkba látogató svéd death/glamster Deathstars frontembere Whiplasher Bernadotte is bekerült a fent említett magazinba, így most a február 21-én hazánkba látogató és headliner-ként fellépő Deathstars énekesének örülhetnek főként a hölgyrajongók.
Videó ehhez kapcsolódóan:



Lehet, hogy folytatódik az, ami a Heidenfesten elkezdődött az Equilibrium fellépése közben? A fantasztikus hangulatnak köszönhetően újabb hölgyet (is) láthat a közönség hiányos öltözékben zenélni a színpadon?

A Gothica Farsang első fellépője a Decadence lesz. A melodikus death metalt játszó csapat első nagylemeze március elején jelenik majd meg, Bitter Rain címmel. Sentenced, In Flames és a Soilwork rajongóinak is bejöhet mind az anyag, mind pedig a koncert, érdemes tehát időben érkezni, mert 16:10-kor már ők állnak majd a színpadon. A következő fellépő a február elején az eddigi legkomolyabban felépített anyagával és első nagylemezével jelentkező Dharma lesz a, ők 16:55-kor kezdenek. A magát „orientális dark metal csapat”-ként aposztrofáló zenekar programját természetesen a február elején megjelent új nagylemez, a Heavenly Hell anyaga teszi majd ki.
A modern gothic-pop metal hazai képviselője a dunaújvárosi Gyöngyvér, kiknek tavaly jelent meg legutóbbi lemeze Világok Virága címmel, melyet tavaly nagyszabású koncert keretein belül mutattak be. A napokban megjelent, Árnyfátyol című maxi anyagát pedig a Dieselben prezentálják nekünk. A friss nóták és az új színpadi design is ezen az estén debütál majd. 17:50-kor kezdik programjukat.
A nemzetközi fellépők közül a Sonic Syndicate foglalja el először a színpadot, ők 19:00-kor kezdenek, majd 20:30-kor a Deathtstars veszi át a helyüket.
A két nemzetközi fellépő után 22:10-tól a gótikus-doom metal legenda, a Nevergreen lép majd fel, őket 23:20-tól hazai metal szcéna első számú gótikus metal csapata, az Ideas követi A december elején dupla cd formájában megjelent Főnix/Phoenix című anyag 11 dal angol és magyar nyelvű változatát, valamit a mindenki által jól ismert „Hazám, Hazám” feldolgozását tartalmazza. Ebből kapun majd ízelítőt szombaton.
Az este utolsó fellépője az Árnyak utódzenekaraként ismertté vált és márciusban friss lemezzel jelentkező (Mélységi mámor) October követi.
A nyolc fellépő közül öt csapat számára ez lesz az első, a friss lemezéhez kapcsolódó nagyszabású budapesti (a nemzetközi csapatok esetében az első hazai) fellépés, illetve a Nevergreen, a Decadence és az October is készül új dalokkal. Tehát ötszörös lemezbemutatóra és tripla lemezelőzetes koncertre számíthatunk majd, ahová a korai és pontos kezdésre való tekintettel érdemes időben érkezni és elfoglalni a legjobb helyeket a felújított Diesel klubban!
Természetesen egész este hatalmas gótikus stand vár majd mindenkit és további meglepetésekkel is készülünk a bulihoz kapcsolódóan.
Jegyek elővételben kaphatók: a rendezvény helyszínén, illetve a következő boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Rock-Ness (Debrecen), valamint a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában és országszerte az összes lottózóban, illetve a http://shop.metalindex.hu/ – n.
Kedvezmény: aki a februári HammerWorld magazinban megjelenő kupont kivágja és vásárláskor átadja a következő rock/metal boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, 500 Ft kedvezményt kap a jegy árából!
A kedvezmény kizárólag a fenti boltokra vonatkozik és nem érinti az online illetve a lottózókban történő jegyvásárlást.
Gothica Farsang

Deathstars – Sonic Syndicate – Nevergeen – Gyöngyvér – October – Ideas – Decadence – Dharma
A fellépők végleges sorrendje:
16:10 – Decadence
16:55 – Dharma
17:50 – Gyöngyvér
19:00 – Sonic Syndicate
20:30 – Deathstars
22:10 – Nevergreen
23:20 – Ideas
00:15 – October
Idő: 2009. február 21., szombat
Hely: Budapest, X. kerület, Diesel klub (volt E-klub), Népligeti út 2.
Kapu: 16:00
Belépő: 4900 Ft / HammerWorld kuponnal 4400 Ft


October – kész a klip

Befejeződött a zenekar első klipjének forgatása. A videó a Gyémánt út című dal folk-mix változatára készült és reményeink szerint egy hónapon belül láthatjátok a hazai zenetévéken, illetve a Hammer World december-január havi DVD mellékletén.

October – Gyémánt út – maxi 2008 – 2008

Kezdjük egy kis történelemórával. Hisz az October zenekar esetében az énekes Molnár Robi korábbi csapata, a honi dark körökben hatalmas elismerést szerzett Árnyak zenekar nevét nem lehet nem említeni. Szóval az October története nagyjából akkor indult, amikor az Árnyak úgy 10 év működés után 2004-ben a Szigetes bulijával lehúzta a rolót. Nyilván az egyéni hangú […]

Tovább »

October – új maxi és klip októberben

Elkészült a szolnoki October legújabb, három számos maxi CD-je, mely már a készülő teljes album előhírnöke. A dalok pedig ingyen letölthetők- még egy darabig. A www.october.hu– ra ráadásul az új nóták eredeti verziói mellett remixek is felkerültek, ezekben magyar duda ad különleges hangulatot a daloknak. Bár vadul írják az új dalokat, a koncertezés sem marad el. A csapat hamarosan, immár negyedik alkalommal Erdélybe indul, ahol több koncertet is ad, az ősszel pedig többször is játszik Pesten, például november 6-án az After Music Clubban. Az új maxi címadó dalára már elkezdődött a klipforgatás, a kész film- mikor máskor:)- októberben kerül a tévékhez.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.