Tag: olasz metal

Solar Mantra – pszichedelia Rómából

A római stoner rocker Solar Mantra beharangozta első lemezét, aminek megjelenése 2021. szeptember elején várható, az Argonauta Records gondozásában. A csapat 2017-ben alakult. Hallgatóinak egy sziporkázó utazást kínál a fuzz rocktól a pszichedelikus csodák világába. A fogós dallamok és a súlyos ütemek stoner hangulatú keveredésével az olasz négyes igazi újraélesztő műhelyként működik. Ám a pszichedelikus zene feltámasztása (ma már nem is csak rajtuk múlik annyi, de annyi banda játszik ilyen zenét) az esetükben és reményeik szerint ennél több. Ezt ellenőrizhetjük majd a nyitó Stone Rider, vagy a nagy finálénak felvett címadó Solar Mantra meghallgatásával.

Máris hallható az első kislemez, a Candyman:

Tommaso Santillo, a csapat énekese így mutatja be a dalt:

A Candyman, egy dal a kiábrándultságról, a kiaknázatlan elvárásokról a társadalmi létben. Egy srácról szól (a cukrosbácsiról), aki beleszeret egy prostituáltba, abban a hitben, hogy majd ő megadja neki a «különleges szolgáltatás» kedvezményes áron, csak azért, mert ő viszonozza ezt szerelemmel. De az igazság az, hogy ő valójában sokkal többet fizet, mint más kuncsaftok, s amikor ez benn tudatosul, elveszíti a szerelmét és az önbizalmát és önbecsülését is.” A csapat 2019-es felállásával megszilárdulva új zenei vénára lelt. Így folytatja: „Francesco a gitáron, Federico a basszuson teljesen új hatásokat hoztak az első EP óta, kialakult az új, groove-os hangzásunk.

Jena – Olaszban is van déli zene!

Az déli hangulatú súlyos metal zenét játszó olasz Jena az Argonauta Recordshoz szerződött és máris dolgozik következő, a 2015-ös debütálást követő stúdió albumán. A csapat sok hullámhegyen és -völgyön haladt át az utóbbi időben. Felállásuk 2018 óta változatlan. Korongjuk címe Graboid lesz, mellyel erősebb hangzással térnek vissza a heavy metal színtérre.

A Down és a Pantera bűvületében kiteljesedett Jena saját dallamai közé erős stoner elemeket épített, mindezt jól kiemeli az énekes Guido Richini hangja.

“Egy kis idő elteltével és izgalommal várva, hogy újra úton legyünk. Büszkén és izgatottan jelentjük be együttműködésünket az Argonauta Recordszal. Az is örömmel tölt el minket, hogy a kiadónál az underground bandák sokszínű csapatához csatlakozunk.”

A lemez megjelenéséig be kell érjük a korábbi dalok felvételeivel.

White Thunder – Milliárd éves utazás

Megjelent az olasz progresszív metalt játszó White Thunder új lemeze. A zene igazán érdekes, a letisztult szigorú thrashes pergetések kiválóan keverednek a korai Queensrŷche játszotta dallamokkal.

…és még sorolhatnánk, milyen eredeti hatások érték az alkotókat (ha tudnak róla, ha nem), ahogy a Threshold-féle lágy pengetésből váltanak agyas dallamvilágba. A 10 tételes korongon két kiselemez dal is hallható ezekhez készültek videoklipek.

White Thunder – Maximum / A Journey of a Billion Years

(Hell Music Agency)

1. Timeless Despise

2. Orbit

3. Trial

4. Mainmast (Carving Silence)

5. Everlasting Sight

6. Dream-Like Surface

7. Wait for the Sun

8. Maximum

9. K£MA

10. Away from the Sun Sun (H_T_C_B_H_)

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.