Tag: Owl

Owl – Anamnesis – új videó


A német doom metalos Owl zenekar Anamnesis címmel tette közzé szeptember 7-én megjelenő, Nights In Distortion című harmadik albumának újabb előzetes videóját.


A négy éven át készülő album talán soha nem is született volna meg, ha nem veszti életét a banda basszusgitárosa, René Marquis. Az Owl alapítója-dalszerzője, Christian Kolf erről így beszélt:

Rengeteg, gyásszal kapcsolatos pillanat kötődik ehhez a lemezhez; de elsősorban barátom, René Marquis emlékét őrzi, aki néhány hónappal ezelőtt hunyt el, de még basszusgitározik egy pár dalban. René egy fantasztikus ember volt. Órákon keresztül lehetett vele zenéről és hangszerekről beszélgetni. Mindig jó hangulatot teremtett. Az, hogy ő basszerozik ezen az albumon, hatalmas segítség volt számunkra. Jó érzés tehát, hogy volt egy olyan partner ezen az albumon, akivel meg tudtam osztani a gondolataimat, és aki bátorított engem a nehéz órákban.”
 

Owl – az élet őrület, de az őrület dicsőség is


A német doom metalos Owl szeptember 7-én, Nights In Distortion címmel jelenteti meg harmadik albumát a Temple Of Torturous Records kiadó gondozásában. A banda új albuma talán soha nem is született volna meg, ha nem veszti életét a banda basszusgitárosa, René Marquis. Erről a zenekar alapítója és dalszerzője, Christian Kolf így beszél:

Azt kell, hogy mondjam, ez az album még mindig elég súlyosan érint engem hallgatás közben. Rengeteg, gyásszal kapcsolatos pillanat kötődik ehhez a lemezhez. De elsősorban barátom, René Marquis emlékét őrzi, aki néhány hónappal ezelőtt hunyt el, de még basszusgitározik egy pár dalban. René egy fantasztikus ember volt. Órákon keresztül lehetett vele zenéről és hangszerekről beszélgetni. Mindig jó hangulatot teremtett. Az, hogy ő basszerozik ezen az albumon, hatalmas segítség volt számunkra. Néha felteszem magamnak a kérdést: “Miért is csinálom én ez? Hülyeség az egész; nyugodj le, és majd akkor zenélj, ha jobb idők vannak kilátásban!“… mivel tudom, hogy néha agyilag totálisan kimerítő a dolog. Viszont René mindig azt mondta: “Csináld!“. Jó érzés tehát, hogy volt egy olyan partner ezen az albumon, akivel meg tudtam osztani a gondolataimat, és aki bátorított engem a nehéz órákban.”

Az albumról elsőként a Madness Is The Glory Of This Life című dalukat ismerhetitek meg, aminek kapcsán Kolf elmondta:

Szerettem volna egy elborult, kozmikus death metal nótát az album végére. Egy olyat, amit egyaránt inspirált a Gorguts és a Type O Negative. A szerelem egyenlő a félelemmel, a félelem pedig egyenlő a gyűlölettel. Ez az emberiség legfőbb problémáinak eredete. Az élet őrület, de ez az őrület egyben dicsőség is. Ha furán érzed magad, le vagy robbanva, ez a dal mindenképpen adni fog neked egy kis erőt.

http://www.youtube.com/watch?v=fuCV7kit6U0&
 

Owl – Egy dal a hamarosan megjelenő kislemezről

A hátborzongató és kisérleti doom/death-ben utazó Owl nemrégiben elérhetővé tett egy vadiúj nótát, mégpedig We Ascend As We Fall címmel. A dal egyébbként az „Into The Absolute” kislemezen fog majd megjelenni május 12.-én a Zeitgeister Music gondozásában.

A tracklista:
01. Into The Absolute
02. We Ascend As We Fall
03. Apparition
04. Unearthly Arcana

Hexvessel Hexvessel
április 24.