Tag: Pain of Salvation

Pain Of Salvation – Acoustic Tour 2013

Különleges este volt a Club 202-ben. Több szempontból is. Számomra annyiból mindenképp, mert ez volt az első találkozásom Annekével. Eddig valahogy sosem jött össze. Bánom is, nagyon. Aztán különlegessé tette az is, hogy akusztikus turnéról volt szó. A Pain Of Salvationt már láttam néhányszor az A38-on, de gyenge produkciójukkal még nem találkozam. Az izlandi előzenekarról […]

Tovább »

Pain of Salvation/Anneke – akusztikusra hangolva

Közeledik a hétvégi Pain of Salvation és Anneke van Giersbergen közös koncert, ami már csak azért is számot tarthat az érdeklődésre, mert itt mutatkozik be a Daniel Gildenlöw körül alaposan átalakult zenekar, ráadásul akusztikus programmal készülnek. A múlt évben lelépett mellőle Johan Hallgren gitáros, valamint a billentyűs Frederik Hermansson is. 
A jelenlegi felállásban Daniel és Léo Margarit dobos mellett Daniel Karlsson (billentyű, vokál), Gustaf Hielm (basszusgitár), valamint Ragnar Zolberg (gitár, vokál) szerepel.
Ebben a felállásban adtak tavaly Lipcsében néhány akusztikus koncertet.



Az , hogy Anneke milyen programmal készül, némileg homályos, de itt egy szintén tavalyi, akusztikus dal felvétele, ami ráadásul különleges helyszínen készült:




Pain of Salvation – megvan az új billentyűs

A nemrég új lemezzel jelentkezett svéd Pain Of Salvation soraiban nagy a felfordulás, arról már írtunk, hogy a gitáros Johann kilépett, de nemrég billentyűs nélkül is maradtak.

Most úgy tűnik rendeződnek a sorok, hisz a Daniel Gildenlöw vezette csapat bemutatta új billentyűsét, Daniel „D2” Karlsson személyében. Karlsson egyébként korábban már kisegített a bandában billentyűsként és basszusgitáron is, de volt már világosítóember is.
A zenekarban már jó ideje nincs állandó basszer, a most következő európai turnén az a Gustaf Hielm bőgőzik majd, aki a Meshuggah-ból lehet leginkább ismerős. Azonban játszott már a csapatban még 1994-ben.

Pain of Salvation – Johan Hallgren nélkül

A svéd progresszív rock banda a következőket nyilatkozta:
„13 év együttzenélés után Johan Hallgren gitáros úgy döntött távozik a zenekarból, hogy lányára és feleségére összpontosíthasson. Nem hagyja végleg abba a zenélést, de mindenképpen Svédországban akar maradni családjával. A november-decemberi Opethes turnéja lesz az utolsó. Rettenetesen fog hiányozni természetesen – mind zeneileg, mind barátilag.”
Johan így kommentálta a dolgot: „Az, hogy otthagyom a zenekart számomra egyaránt öröm és szomorúság. Közel akarok lenni a feleségemhez és kislányomhoz. Hiányozni fognak az emberek, a rajóngók, akikkel az évek során találkoztam, megismerkedtem. A zenekar pedig továbbra is a szívemben marad. A Pain of Salvation a világ legnagyobb bandája! Bocsáss meg amiért elhagytalak, máris hiányzol!”

 

Pain Of Salvation – Road Salt Two – 2011

A svéd Eskilstunából származó, 1984 óta (akkor még Reality néven) aktív csapat, ami 1991 óta hallgat a Pain Of Salvation névre a szívem csücske, ez nem titok. Nem vagyok ugyan úgynevezett die hard fan, de igyekszem követni az eseményeket és a koncertekre is eljutni. S napjaink egyik legizgalmasabb és folyton megújuló csapatának tartom a bandát. Kapcsolatunk a […]

Tovább »

Pain of Salvation – első dal az új anyagról

Állítólag meghallgatható egy új Pain of Salvation dal a svéd csapat hivatalos facebook oldalán keresztül: azért állítólag, mert nekem se lájkkal, se anélkül nem jelenik meg semmi. Sebaj! Én úgyse igazán kedvelem őket, meg biztos az én készülékemben van a hiba. Próbáljátok meg ti is.
És akkor fussuk le a kötelező köröket is: az új lemez Road Salt Two címmel szeptember végén jelenik meg, a kiadó az InsideOut, és persze kapható lesz mindenféle verzióban, meg pólót is vásárolhattok október 18-án, amikor is az A38-on lépnek fel.
A korábbi hírekben megtaláljátok a borítót, azt most nem rakom be újra.

Pain Of Salvation – újabb Road Salt Two infók

Nemrég derült ki a progger körökben nagyon várt Road Salt Two lemez megjelenésének ideje, s a lemezhez tervezett turné állomásainak listája. Most a dalsorrendet és a lemezborítót adjuk közre.

1. Road Salt Theme
2. Softly She Cries
3. Conditioned
4. Healing Now
5. To The Shoreline
6. Eleven
7. 1979
8. The Deeper Cut
9. Mortar Grind
10. Through The Distance
11. The Physics Of Gridlock
12. End Credits

Pain Of Salvation – jön a Road Salt Two

A svéd  Pain Of  Salvation, akik a progresszív rock színtér csapatai közül valóban megtestesítik a szó valódi értelmét, tavaly kiadott Road Salt One (eredetileg Road Salt Ivory) lemezük folytatását szeptember 26-án jelentetik meg az InsideOut-nál.
Hasonlóan az első lemez utáni turnéhoz, amellyel sikeres turnét bonyolítottak, melynek során nálunk is jártak, ismét egy alapos európai körútra készülnek, méghozzá az Opeth-tel. Hozzánk október 18-án érkeznek, ám ide a hírek szerint még nem Åkerfeldt-ék-kel érkeznek, az októberi koncerteken a hírek szerint a a Grammy-díjas finn Von Hertzen Brothers lesz Gildenlöw-ék előzenekara.

Most pedig a tavalyi buli egyik csúcspontját idézzük fel:

http://www.youtube.com/watch?v=1E6-qc59E7A&




Pain of Salvation, Beardfish

A ‘forgácsos pályafutásom koncertbeszámolóilag a Pain of Salvation 2007-es koncertjével kezdődött. Azóta ez a harmadik ilyen találkozásunk volt. Ez egyfelől jó érzés, másfelől meg meglepő, hogy eltelt két év PoS buli nélkül. A turné nyitóbandájának szerepét a Beardfish nevű szintén svéd és szintén InsideOut kiadós prog rock csapat kapta. Igazság szerint rémlett, mintha valamikor már […]

Tovább »
1234