Tag: pécs

Interjú Lennel, a Hybrid Reality értelmi szerzőjével

 Mikor állt talpra a Hybrid Reality project, illetve mesélnél az előzményekről? Maga a Hybrid Reality csak tavaly augusztus óta létezik. Az évek alatt többször is elgondolkodtam, hogy szeretnék szólóprojektezni és 2007-ben raktam is ki néhány instrumentális számot, de nagyon kezdetlegesek voltak még. 2010 telén egy cimborámmal, Szegvári Bandival kitaláltuk, hogy alapítunk egy zenekart és próbálunk […]

Tovább »

Rockmaraton – lesz 2013-ban is

Sokan agyvérzést és szélütést kaptak egyszerre idén, mikor a pécsi Rockmaraton fesztivál szervezői bejelentették, hogy többé nem rendezik meg a régóta tartó, napokon át koncertekben és bulikban kiteljesedő nyári élményt a metál fanatikusainak. Saját bevallásuk szerint nem találtak már annyi támogatót, mint hajdanán, így nem éri meg újból megrendezni. Aki eddig öngyilkosságot tervezett emiatt szilveszter éjszakáján, örömhírrel szolgálhatok; a Pécsma.hu értesülése szerint lesz 2013-ban is Rockmaraton

A pécsi városvezetés kereken ötmillió forinttal támogatja a többnapos, 2013-as tivornyát a Malomvölgyben. Ugyan az alpolgármester szerint nem épp a legjobb Pécs pénzügyi helyzete, csak csurran-cseppen mégis valamennyi a metálkodásra következő év nyarára is!
Nem halmoztak el minket részletekkel, ami viszont biztos, hogy a négy nagyszínpad megmarad, illetve egy „New York-i hardcore legenda” is fellép majd, más ultraneves zenészekkel egyetemben.
Sátrat már lehet készíteni, aki jó helyet akar már most induljon! 😉

(forrás: Pécsma.hu)

Hexvessel Hexvessel
április 24.