Tag: Pit of Saron

Pit Of Saron – A Király Új Ruhája – új videó

Egyedül nincs hangunk csak némán várjuk már a halált. És együtt megcsodáljuk a király ruháját pedig tudjuk, hogy rég meztelen már.”

A Király Új Ruhája címmel megjelent a debreceni dallamos metalcore banda, a Pit Of Saron új videója. A klip dala idén megjelenő új nagylemezükön fog szerepelni, témájában az emberekről és a nemzetről szól. Alexa András énekes a következőket mondta el:

„Messiáskomplexusban szenvedünk, mert mindig csak várunk valakire, aki majd vezet minket, és a tanult tehetelenségünk miatt beletörődünk mindenbe. Ez a dal egy kicsit naivan biztatja az embereket a változásra, a változtatásra. Mivel én írom a szövegeket, ezért a saját tapasztalásaimból merítek. Nagyon erős itthon az apátia, és a dal is erre próbál reflektálni.

Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #18

Egy újabb karantén hét kilőve, aminek a végén most egy újabb adagnyi kislemez kollekciót kaptok. EP válogatásunk 18. részében ismételten előtérbe kerül a nyers, puritán feketeség, a dühös önkifejezés, a doom és a kvantummechanika rezgésein átélt álomszerű lebegések, illetve a modern metal dallamosabb hullámai. A dán NyreDolk duó épp azt a mocsok nyers feketeséget hozza […]

Tovább »

Pit Of Saron – No More Void – új videó


A debreceni metalcore/modern metalos Pit Of Saron zenekar No More Void címmel egy vadonatúj videót adott ki.

A közeljövőben meg fog jelenni három dalunk, melyek közül a klipes az egyik. A három szám egy 12 számos album része, melyet négy részletben hozunk ki. Így kevesebb ideig vagyunk csendben, valamint a koncertekre is könnyebben tudunk készülni, munka mellett. A számokat a debreceni MMP stúdióban vettük fel, a klipet pedig a Hangszerarzenál új debreceni üzletében forgattuk az Atomic Mediával.” – mondta a banda új énekese Kiss Ádám (Dash) a zenekar további terveiről.
 


Pit Of Saron – Downfall & Ascension – új szöveges videó



Downfall & Ascension
címmel egy vadonatúj szöveges videóval jelentkezett a debreceni dallamos metalcore-t játszó Pit Of Saron. Az új nóta készülő harmadik lemezük előfutára.


Szerencsésnek tekintjük magunkat, mert a bandánkban van két hangtechnikus és grafikus is, így rengeteg dolgot mi magunk tudunk elkészíteni, például ezt az új szöveges videót is. A második albummal (The Emptiness, The Rage and Me – 2016) már rengeteget újítottunk a korábbi anyagunkhoz képest, és ez a készülő harmadik lemez sem lesz újdonságoktól mentes. Fejlődtünk az elmúlt két évben, mind dalszerzés, mind hangszeres tudás terén, ezért azt érezzük, ez az anyag sokkal érettebb lesz. És ezt szerintünk az új dal is jól reprezentálja.” – mondta Hegyes Gergő gitáros/énekes.
 

DeathCrew fesztivál – augusztusban Nyírbátorban

A DeathCrew fesztivál 2012-ben indult a Drow zenekar és nyírbátori barátaik összefogása által. Céljuk, hogy a magyar fesztiválkínálatból kiszoruló, kevésbé ismert, underground zenekaroknak nyújtsanak fellépési lehetőséget.
Az elsősorban metal, rock és hardcore bandák mellett most ska-reggae, alter és elektro fellépőkkel bővül a kínálat.
A rendezvénynek része egy filmes szekció is, ami idén már MALTER Filmfesztivál („Magyar-Alter”) néven fut tovább. A MALTER fiatal, független filmesek közt népszerű. A többségben rövidfilm blokkok más művészeti fesztiválokon is bemutatásra kerülnek (Kerekdomb fesztivál, Ördögkatlan fesztivál), majd októberben, a debreceni Apollo Moziban rendezett DESZTV-n kerül sor a díjazásukra, szakmai zsűri közreműködésével.
A fesztivál helyszíne a nyírbátori fedeles lovarda környéke, amely a régi Azfeszt területe mellett, a Sárkány Wellness- és Gyógyfürdő kempingje után található.
Ha igényes zenekarok koncertjein engednéd ki a gőzt, betekintenél a magyar filmművészet feltörekvő rendezőinek munkájába és csobbannál egyet a Sárkány Wellness- és Gyógyfürdő medencéiben, gyere el augusztus 11-12- én a IV. DeathCrew fesztiválra! Ha szabadságot vennél ki a rendezvény idejére, a nulladik nap miatt érdemes az augusztus 10-zel is számolni. 
Napi bontásért katt Tovább:
_ELVALASZTO_

0. nap /// augusztus 10. (csütörtök):
21.00-21.40 – Moon of Soul
22.00-22.40 – Low-Down
1. nap /// augusztus 11. (péntek):
17.30-18.00 – Ürgebőrbe Varrt Gyíkemberek
18.00-18.40 – Nest of Plagues 
19.00-19.40 – The Vernal
20.00-20.40 – Red Swamp
21.00-21.40 – Drow
22.00-22.40 – Kies
23.00-23.40 – Have No Clue 
00.00-00.40 – Satelles
01.00-01.40 – Pit of Saron
DJ-sátor: DJ Balage

2. nap /// augusztus 12. (szombat):
18.00-18.40 – Periscope
19.00-19.40 – BetterThanEver 

20.00-20.40 – HAW
21.00-21.50 – Vertigo (Metallica tribute)
22.10-22.50 – Hanoi 
22.50-23.20 – The Devil’s Trade
23.20-00.00 – Skafunderz 
00.20-01.00 – Hatred Solution 
01.20-02.00 – Krampüs
DJ-sátor: Style Wars Crew

Jegyinformációk:
Napijegy: 2000 Ft
Napijegy a 0. napra: 500 Ft
Bérlet: 3500 Ft
Belépők kizárólag a helyszínen kaphatók!
További információk a Facebookon:
www.facebook.com/deathcrewfestival

Pit of Saron – Cívis-core debüt



Ha valaki azt hinné, hogy a debreceni metal élet csak! a Tankcsapda-ról szól, azt sajnos – vagy inkább szerencsére – most el kell, hogy kedvetlenítsük. Ahogyan az már régen köztudott, hogy a cívisváros álmos hétköznapjait rendre megzavarják az underground homályából fel-feltűnő fiatal és tehetséges zenekarok.
Így ezek ismeretében talán már nem is olyan meglepő, hogy a debreceni Pit of Saron nemrégiben – egészen pontosan február 22.-én – adta ki az Oblivion munkacímet viselő debüt lemezét, amelyet nagy szerencsénkre a zenekar a bandcamp oldalán meg is osztott. 

A kétkedők számára pedig a napnál is világosabban álljon itt az Alexa András (ének), Bota Ákos (gitár), Hegyes Gergő (gitár), Szabó Attila (basszus) és Nagy Dávid Dezső (dob)-ból verbuválodott csikócsapat ars poeticája: „Hello mindenkinek, mi vagyunk a Pit of Saron Debrecenből. A zenekar megalakulása körülbelül 2012 telére tehető. Ez alatt az 1 év alatt a POS rengeteg változásokon ment át, tagok jöttek és mentek. Ha a zenénkről kéne beszélnünk, akkor a Hardcore és Metalcore-t mondanánk mert egyszerűn imádjuk ezeket a műfajokat. Amióta együtt zenélünk az idő elteltével, egyre több és több pozitív visszajelzés érkezik hozzánk az emberektől, amitől mi igazán boldogok vagyunk. A POS elsődleges célja nem a megélhetés, hanem a szórakoztatás és az örömszerzés mindenki számára, aki szereti a zenénket. Megígérhetem nektek srácok, hogy a közeljövőben rengetegszer fogtok még találkozni velünk. Köszönünk nektek mindent. 🙂



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.