Tag: Portal

Portal – Kaotikus zajok, nukleáris holokauszt

Avow címmel jelent meg a világ legextrémebb metal bandájaként is számon tartott ausztrál Portal formáció hatodik nagylemeze, ami az alábbiakban hallgatható végig. A bandát 1994-ben alapították az ausztráliai Brisbane-ben, azonban elő lemezüket csak egy évtizeddel később, 2003-ban adták ki (Seepia). Azóta is két alapítótaguk vezetésével, The Curator énekes és Horror Illogium gitáros, szolgáltatják szónikus, kaotikus zajokkal teli egy nukleáris holokauszt világához illő aláfestő zenéjüket.

Portal – bizarr előzetes


A „világ legextrémebb metal bandájaként” számon tartott, ausztrál Portal zenekar várhatóan még ebben az évben kiadja új, Ion című nagylemezét, aminek máris itt van bizarr előzetese.
 


Altarage – Endinghent – 2017

   Nem kertelek, kimondom, hogy friss és szenvedélyes kapcsolatot ápolok jelen kritikám anyagával, ugyanis eddig valahogy mindig elkerültem a bilbaói brigád szerzeményeit. McFrost1977 forgácsosnak köszönhetően pörögtem rá az albumra, ugyanis a „Mit hallgatsz most?” topikba bevágott borító egyből rabul ejtett. Mély, sötét anyagot sejtett az elsőre kaotikusnak tűnő kép, mely az előző albumból kiindulva minden […]

Tovább »