Tag: rock

Lucifer – Lucifer III. (2020)

Az elmúlt év folyamatosan frissülő lemezmegjelenéseivel szinte elkényeztette a zenebarátokat s a világméretű járvány ellenére pont úgy, ahogyan azt már az előbbi évekhez mérten megszokhatta az ember. Azonban azokkal, akik az élő zene lüktető és lélekemelő cseppjeire szomjaztak, a fesztiválra és koncertre járóknak sajnos be kellett érniük a száraz, virtuális tér adta lehetőségekkel. Ebben a […]

Feral Ghost – új dal

A klasszikus vonalú rockzenét játszó brit Feral Ghost márciusban érkező második albumáról megnézhető a Say It’s Not Too Late dalhoz készült videoklip. A számot a banda énekese, Danny Warwick írta és a teljes csapat producerelte: “Ez a dal azt a pillanatot ragadja meg, amikor hirtelen rájövünk, hogy ha nem térünk időben észhez, akkor elveszíthetjük a legfontosabb dolgot az életünkben.

EWÏG FROST – ördögi rock ‘n’ roll

Utoljára 2016-ban adott ki nagylemezt az osztrák speed/punk/rock’n’roll banda, az Ewïg Frost, így már esedékes volt az új album megjelentetése, ami menetrendszerűen 4-5 évente érkezik, már 2003 óta. Jöhet a matek, de helyette inkább leírom: ez már a negyedik teljes kiadvány lesz, ami április 30-tól lesz elérhető Aint No Saint címmel. Az ehhez tartozó kislemezt tavaly év végén jelentették meg, most pedig egy videót is megtekinthetünk hozzá.

Sacro Sanctus – mocskos próféciák

 Albert Bell két nagyszerű doom metal bandában játszik a basszusgitáron, a Nomad Son és a Forsaken keretein belül, ám néhány éve ezt túl szűkösnek kezdte el érezni és létrehozta saját, egyszemélyes “hobbi” projektjét, ami Sacro Sanctus névre hallgat. Kezdeti híreknek és a szép borítónak bedőlve újabb epikus doomot sejtettem mögötte, ám hamar rá kellett döbbennem, hogy itt egész másról van szó. Ugyan a kezdeti sokk miatt a barátság elmaradt, de Albert nem adja fel elképzeléseit, mivel befutott a Liber III: Codex Templarum lemez, amin továbbra is a heavy/doom metallal fűtött piszkos, mocskos rock zenét és ős metalt próbálja megzabolázni. 

Mini Acoustic World – Bartók On Rock – 2017

        Lehet nosztalgiázni, felsorolni az összes ellene irányuló, rossz körülményt, alkalmatlan időpontot, az viszont tény marad, hogy a Mini zenekar lesz a 70-es évek legnagyobb kihagyott ziccere, ami a magyar rocktörténelmet illeti. Az évtized elején egyedülálló minőségben, hazai ízzel és nemzetközi színvonalon kezdett el progresszív rockzenét játszani olyan zenekarokkal összehasonlíthatóan, mint a […]

Caligula’s Horse – itt az új lemez

 Ausztráliából szárzmazik a progresszív rock/metal keveréket játszó Caligula’s Horse, akik nemrég megjelentették új, In Contact című albumukat, amin hajszálnyival egy óra fölé kúszú játékidőben adagolják nekünk elképzeléseiket a modern progresszióról. Ez már a banda negyedik nagylemeze, úgyhogy rutintalansággal semmiképp nem vádolhatjuk őket, ízelítőnek itt a klipes Songs For No One

Bone Man – mesélő csontok

 Új albummal jelentkezett a kieli Bone Man zenekar, akik egyedi zenei keverék készítésében érzik otthon magukat. Az egyszerűen hármasként számozott lemezen megtalálható minden eddigi védjegyük: pszichedelikus, stoner rock, valamint grunge és csipetnyi gótika, amit nyers, élőnek ható hangzással tettek még vonzóbbá az említett stílusok kedvelőinek. Fő hatásaik, kedvenceikként olyan zenekarokat emlegetnek, mint a Kyuss, a Sleep, valamint az Orange Goblin. A trió lemezét meghallgathatjátok a banda bandcamp oldalán, de itt is elfogyaszthatjátok egy szuszra. 

Pagan Altar – The Room Of Shadows – 2017

   Családi vállalkozás, örömzene, valamint élethosszig tartó hitelesség és kitartás a kedvenc irány mellett, többek közt ezeket kedvelem az 1978-ban indult Pagan Altar zenekar kapcsán, akik 2015-ben elvesztették a zenekar alapítóját, énekesét, Terry Jonest. Diccon Harper basszer és Andy Green névlegesen, Alan Jones gitáros ténylegesen az apját búcsúztatta személyében, de a végszó még hátra maradt […]

Hadal Sherpa – puszta zeneiség

 A 70-es években volt igazán divatos és érdekes a progresszív rock és jazz keveréke, ami ki is termelte a maga klasszikusait, azonban ma is jelennek meg érdekes, sőt értékes kiadványok a műfajban, csak jóval kisebb visszhangot kiváltva. Ilyen próbálkozás a most debütáló finn zenekar, a Hadal Sherpa bemutatkozása is, mely időnként népies elemekkel is tarkítja múltba révedő, de feltétlenül minőségi instrumentális zenéjét. Ahogy Balthazaar szokta ajánlani zenéit: a reggeli kávé mellé tökéletes!

http://www.youtube.com/watch?v=LahhIA13MQQ&

The Curf – tíz év után új lemez

 Megjelenésekor igazán jó visszhangot kapott 2007-ben a görög The Curf bemutatkozó lemeze, ami régi iskolát követő stoner metal, stoner/doom zenéjével könnyen utat talált magának a rajongókhoz, azonban hosszú csend követte a kiadványt. Most azonban megtört a jég és a banda új produkciót tett le a nagyközönség elé, ez a Death And Love, ami mocskos stonerkedése mellett még egészen pofás külsőségekkel is csalogathatja a hallgatókat. 

12
Ian Paice
december 12.
Desszert Záróbál
december 17.
ExtremeNoiseFest 2021
december 18.