Tag: Rocken Dogs

Rocken Dogs – új dal és klip



„Ilyen a Bulvár”
címmel új dallal jelentkezett a Rocken Dogs. A készülő új nagylemezük előzeteseként is tekinthető dalhoz egy frankó szöveges videó is társul, amelyben a zenekar a rá jellemző humorral taglalja a dal címében szereplő jelenséget, a tőlük megszokott zenével kiegészítve.


Az új dalt élőben is csekkolhatod november 24-én a budapesti Dürer Kertben, ahol a már ismert RD nóták mellett további új dalokat is hallhatsz! A bulira belépőt is nyerhetsz, ennek részleteiért látogass el a zenekar Facebook oldalára!”

A koncert Facebook eseménye

Megtöltötte a Budapest Parkot a Tankcsapda és a Soproni

Magyarország egyik legsikeresebb zenekara, a Tankcsapda június 14-én elköszönt Budapest nagyszínpadaitól, hiszen 25. évfordulójuk megünnepléséig nem térnek vissza önálló koncerttel a fővárosba. A pénteki koncerten azonban 2 órás műsorral, fény-és lángshow-val kápráztatták el a közönséget. A Sopronival közösen szervezett Optimizmus Napjára megtelt a Budapest Park, így sokezren csápoltak 24 év Tank-dalaira. 

 

A nagyszabású koncerten, a sörmárkával közösen bemutatkozási lehetőséget is biztosítottak egy feltörekvő rockbandának. Vendégzenekarnak bárki jelentkezhetett egy demóval, és a felhívás 3 hete alatt, rekordszámú 395 együttes élt is a lehetőséggel. Rengeteg ígéretes zenekar küldött be zeneszámot a nyertes bandáról pedig csakis a Tankcsapda tagjai döntöttek. A beérkezett felvételek többszöri meghallgatása után végül egy váci együttes, a Rocken Dogs mellett tették le a voksukat, így a The Idoru mellett ők léphettek fel a június 14-i koncerten.
_ELVALASZTO_
„Óriási megtiszteltetés számunkra hogy Tankcsapdás srácok minket választottak előzenekarnak! Nem volt még alkalmunk ekkora színpadon, ilyen körülmények közt koncertezni, nagyon vártuk a bulit, és szerencsére jól is sikerült, reméljük, ezt nem csak mi gondoljuk így. Köszönjük a Soproninak és a Tankcsapdának, hogy megmutathattuk magunkat a közönségük előtt, szuperül éreztük magunkat! Reméljük ez valami nagyobb dolognak a kezdete, hogy a jövőben hasonló élményekkel gazdagodhatunk, és hogy lesz még alkalmunk újra velük koncertezni, valahol, valamikor! A nyár folyamán egy új videoklipet forgatunk, valamint az is lehet, hogy új zenei anyaggal is jelentkezünk. Kövessétek a zenekart a Facebookon, ott mindent megtalálhattok rólunk, ami fontos!” – mondta Szepesi Máté a Rocken Dogs dobosa.
„Nagyon élveztük az egész estét, elmondhatjuk, hogy idén eddig ez volt az egyik legerősebb koncertünk. Azt gondolom ettől többet nem is kívánhattunk volna, gördülékeny szervezés, jó idő, teltház. Hálásak vagyunk, hogy ilyen sokan eljöttek, tényleg kiváló este volt. Ami pedig az előzenekar kiválasztását illeti nem csalódtunk, jó döntés volt a Rocken Dogs, sok sikert kívánunk a srácoknak, és sok ilyen jó koncertet is. A Tankcsapda további terveiben nincs változás, azt most is elmondhatom, hogy önálló nagyszabású fővárosi koncertünk csak egy év múlva várható, addig nem. Év végég még rengeteg koncerten lehet látni bennünket, a Rockmafia Debrecen album turnéja természetesen megy tovább, jövő héttől például újra úton vagyunk, hogy a legnagyobb nyári fesztiválokon is lezúzzuk a magunk műsorát…” – mondta Lukács László, a Tankcsapda frontembere

A szervezők célja volt, hogy bizonyítsák, bármi lehetséges, megéri pozitívan szemlélni a dolgokat, hiszen ha valaki tehetséges, akkor kinyílhat számára a világ. A Tankcsapda és a Soproni sör 3 éves együttműködésének köszönhetően jött létre ez a koncert, így a jövőben is meglephetik majd a rajongókat és a sörfogyasztókat.

Tankcsapda – 12 hónapra elköszöntek Budapesttől

Június 14-én lépett fel Budapesten idén utoljára önálló koncerttel a Tankcsapda zenekar, a Soproni által életre hívott Optimizmus Napján. Ezzel az együttes 12 hónapra elköszönt a fővárosi nagyszínpadoktól, és ezt a sörmárkával karöltve nagyszabású eseménnyel ünnepelték. Sőt a Budapest Parkban, a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén lehetőséget biztosítottak egy feltörekvő rockbandának is a bemutatkozásra.
Vendégzenekarnak bárki jelentkezhetett egy demóval, és a felhívás 3 hete alatt 395 együttes élt is a lehetőséggel. Rengeteg ígéretes zenekar küldött be zeneszámot a nyertes bandáról pedig csakis a Tankcsapda tagjai döntöttek. A beérkezett felvételek többszöri meghallgatása után végül egy váci együttes, a Rocken Dogs mellett tették le a voksukat, így ők léphettek fel az Idoru mellett sokezer ember és a sajtó képviselői előtt a június 14-i koncerten a Tankcsapda vendégeként.

A Tankcsapda pedig ezzel a koncerttel elköszönt a fővárosi nagyszínpadoktól, hiszen legközelebb 12 hónap múlva, az együttes 25. évét megünneplő látványos önálló koncerttel térnek vissza Budapestre.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.