Tag: Russian Circles

Russian Circles – Új lemez, új ötletekkel

Az amerikai instrumentális post-rock trió, a Russian Circles kiadta nyolcadik albumát Gnosis címmel. Témáikban ezúttal elkerülték múltbeli műveik változatos terepét, de egyben egy új dalírási technikát alkalmazva hangzásilag egy borzongatóbb ösvényre invitálnak. Brian Cook basszusgitáros erről így beszélt:

Ahelyett, hogy töredezett ötleteinkből dalokat készítettek volna, inkább a teljes dalok egységes megírására törekedtünk. Egy az egyben rögzítettük őket a próbatermünkben. Meghallgattuk, majd megmutattuk másoknak, olyanoknak, akiknek a véleménye sokat jelent nekünk. Ezek a demók a zenekar változatos stílusának a teljes skáláját felölelték. A filmszerűbb kompozíciók végül a katartikus darabok javára kerültek kihagyásra.”

A lemez címadó tétele egy vadonatúj videót is kapott, amely alatt ez egész album végig is hallgatható.

Russian Circles – Batrayal – új lemezelőzetes

Gnosis címmel augusztus 19-én jelenik meg az instrumentális post-rock trió a Russian Circles nyolcadik stúdióalbuma. A lemez második előzeteseként a zajos és lendületes Betrayal tételükkel lehet megismerkedni.

Russian Circles – Gnosis

(Sargent House)

1. Tupilak

2. Conduit

3. Gnosis

4. Vlastimil

5. Ó Braonáin

6. Betrayal

7. Bloom

Russian Circles – Empros – 2011

A Russian Circles nevével ellentétben nem egy orosz zenekar, hanem egy amcsi instrumentális post rock/metalban utazó trió. Amely stílushoz azért csapódik némi progresszív él, legalábbis az Empros című negyedik nagylemezükön. Az első három albumukat nem ismerem, de állítólag jófajta zenét rejtenek. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem hallgatok napi rendszerességgel a post halmazokba […]

Tovább »

Tripla Poszt-est a Dürer Kertben!

Post-rock, progresszív, instrumental, experimental. Ezek a jelzők mind illenek az október végén Magyarországra látogató Russian Circles-re. A háromtagú chicagoi banda először lép fel nálunk, a szintén Egyesült Államok-beli These Arms Are Snakes és tatabányai marionett ID társaságában. A korábban a Tool, a Coheed&Cambria, a Minus the Bear és a Pelican előtt is felbukkanó, a Kuplungban főbandaként játszó csapat az idén májusban megjelent, Station című lemezét mutatja majd be. Energikus, intenzív, egy teljesen más dimenzióba repítő előadásra számíthatunk és számítunk is, hiszen ezzel a bulival – azt hiszem, hogy nem túlzás ezt állítani, főleg, hogy a TAAS is velük tart – sokak régi álma válik valóra.
_ELVALASZTO_
A These Arms Are Snakes a Botch utódzenekara, post-hardcore-ban utaznak, szóval egyik banda sem bízza a véletlenre, hogy kivel is turnéztassa meg legújabb lemezét (ez a TAAS esetében a Tail, Swallower & Dove címet viseli). A marionette ID pedig szintén megmutathatja majd, hogy mit tudnak az első nagylemez, az Emptiness Will Change Your Mind indie-vel sűrűn átszőtt, olykor az instrumentális, olykor a poszt-rock kategóriához közelítő nótái, amelyeknek komplexitása ugyanakkor elutasít mindenféle kategorizálást. Érdemes meghallgatni, megnézni, átélni, megtapasztalni és persze ez az este mindhárom fellépője esetében helytálló.

Russian Circles (USA), These Arms Are Snakes (USA), marionette ID

Hely: Budapest, Dürer kert, Budapest, XIV. kerület, Ajtósi Dürer sor 19-21.
Idő: 2008. október 27., hétfő
Start: 20:00
Jegyek: elővét: 1800 HUF / helyszín: 2200 HUF

Elővételi jegyek kaphatók az Underground Store-ban szeptember 15-étől.

Tripla Poszt-Est a Kuplungban!

Poszt-rock, progresszív, instrumental, experimental. Ezek a jelzők mind illenek az október végén Magyarországra látogató Russian Circles-re. A háromtagú chicagoi banda először lép fel nálunk, a szintén Egyesült Államok-beli These Arms Are Snakes és tatabányai marionette ID társaságában. A korábban a Tool, a Coheed&Cambria, a Minus the Bear és a Pelican előtt is felbukkanó, a Kuplungban főbandaként játszó csapat az idén májusban megjelent, Station című lemezét mutatja majd be. Energikus, intenzív, egy teljesen más dimenzióba repítő előadásra számíthatunk és számítunk is, hiszen ezzel a bulival – azt hiszem, hogy nem túlzás ezt állítani, főleg, hogy a TAAS is velük tart – sokak régi álma válik valóra.
_ELVALASZTO_
A These Arms Are Snakes a Botch utódzenekara, post-hardcore-ban utaznak, szóval egyik banda sem bízza a véletlenre, hogy kivel is turnéztassa meg legújabb lemezét (ez a TAAS esetében a Tail, Swallower & Dove címet viseli). A marionette ID pedig szintén megmutathatja majd, hogy mit tudnak az első nagylemez, az Emptiness Will Change Your Mind indie-vel sűrűn átszőtt, olykor az instrumentális, olykor a poszt-rock kategóriához közelítő nótái, amelyeknek komplexitása ugyanakkor elutasít mindenféle kategorizálást. Érdemes meghallgatni, megnézni, átélni, megtapasztalni és persze ez az este mindhárom fellépője esetében helytálló.

A K.A. Booking bemutatja:

Russian Circles (USA), These Arms Are Snakes (USA), marionette ID

Hely: Budapest, Kuplung klub, VI. kerület, Király utca 46.
Idő: 2008. október 27., hétfő, 20:00
Jegyek: elővét: 1800 HUF / helyszín: 2200 HUF
Elővételi jegyek kaphatók az Underground Store-ban szeptember 15-étől.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.