Tag: sátán

Veszett zajongás az Aurórában


Október 30-án Budapesten, az Aurórában lép fel a francia grind, fastcore, death metalos Hørdür, akik szeptember elsején Húbris címmel adta ki új, 20 dalos zúzdáját, amiről most az épp hogy egy perces La Cité des Truites daluk nem mindennapi látványokkal teli videóját láthatjátok.


Az est folyamán fellép még a szintén francia possessed punk Sataŋ.

 

Satan – hallgasd meg új lemezüket



Cruel Magic
címmel szeptember 7-én jelent meg a kultikus NWOBHM banda, a Satan új stúdióalbuma, amely már a harmadik lemezük lesz 2013-as visszatérésük óta.

A hányattatott sorsú, számos felállást megélt csapat eredetileg 1979-ben alakult. Első demójúk 1982-ben jelent meg, amivel csak ráerősítettek a ’80-as évek Brit Heavy Metal újhullám lázára. Mostani albumukat hallgatva az az érzésünk támad, mint ha még mindig azokban az időkben lépkednénk.

 

Satan – albumelőzetesek



Cruel Magic
címmel szeptember 7-én jelenik meg a kultikus NWOBHM banda Satan új stúdióalbuma, amiről máris itt van két előzetes.



 

Traitor’s Gate – Fallen – 2018

      Hosszú héten vagyok túl és még nincs vége a nehézségeknek. Szülői házon tetőcsere családi összefogással, meló reggeltől estig. Munkánk alakuló eredményén túl más örömben is részem volt, mikor felfedeztem, hogy új magyar rádiócsatornát is sikerült végre befognia kedves anyámnak a helyi borzalmon kívül, méghozzá egy retró zenékkel büszkélkedő, országos állomást. Le is […]

Satan – Ismerkedjünk az új lemezzel

A Satan nevű veterán heavy metal banda új albumra készül Atom By Atom címen. A Listenable Records kiadónál lévő csapat október 2-án osztja meg mindenkivel az albumra írt tíz dalt, egy Eliran Kantor által készített borítóba csomagolva. Alább pedig megismerkedhettek a Fallen Savior és a The Devil’s Industry dalokkal.

Blind Fury újrakiadás

A Blind Fury nem sokkal a Satan zenekar Court in the Act lemezének megjelenése után tört be a metal szcénába. Nem véletlen egybeesés volt ez – a Satan gyakorlatilag a Bilnd Fury volt, precízebben a Satan új inkarnációja. Az új névvel a csapat csak egy albumot vett fel, az 1985-ös Out of Reach-et, de ez elég volt hozzá hogy igaz metal ikonná váljanak! Az album az NWOBHM tradícióit követi, de a tisztán technikás játék helyett a csapat a dallamosabb és előrébb mutató irányba vitte tovább a stílust. Bár az Out of Reach kevésbé komplex, mint a Satan utolsó anyaga volt, messze nem rádióbarát produkció, a kritikusok olyan csapatokhoz hasonlították őket, mint a Liege Lord, Attacker vagy az Omen (az amcsi, nem a Kalapács féle). A korong most újra megjelenik a lengyel Metal Mind Productions gondozásában, 2000 limitált példányban, digipak csomagolás, digitális új maszter, aranyozott felület. Minden igaz sárkányölő harcosnak ajánlott!
_ELVALASZTO_

Blind Fury (ex-Satan) – Out Of Reach

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1252 DG
Formátum: CD Digipak (2000 limitált példány)
Stílus: heavy metal
Megjelenés dátuma: 2009. április 20.

Dalsorrend:

1. Do It Loud
2. Out of Reach
3. Evil Eyes
4. Contact Rock And Roll
5. Living on the Edge
6. Dynamo (There Is A Place)
7. Back Inside
8. Dance of the Crimson Lady, Part.1

A Satan újra közöttünk

A Satan egyike volt a korai NWOBHM korszak legfontosabb zenekarainak. A heavy és power metal szellemiségét thrash metal riffekkel ötvözék, az eredmény felejthetetlen dallamok és a heavy metal megújulása lett. A Court in the Act a csapat debütáló lemeze volt, és egyúttal a legfényesebb időszakuk is. A 40 percben előadott tíz dal egyértelműen stílusteremtő volt 1983-ban. Míg a nóták dallamosak egyúttal nagyon agresszívek is, a közelgő forradalmat jelezték előre. Mindkét gitáros, Russ Tippins és Steve Ramsey lenyűgöző teljesítményt nyújtanak, bár stílusukban teljesen különböztek, a duónak sikerült megtalálnia a legtökéletesebb egyensúlyt a játékukban, amit az idő vasfogát is kiálló számtalan riff és szóló bizonyít.
A fent említett lemez most 25 év után újra megjelenik, digitális újramaszterelés, 24 bites procedúra, arany felületű lemez, mindez limitált 1000 példányban, három bónuszdallal. A megjelenés dátuma november 24, a kiadó a lengyel Metal Mind Productions.
_ELVALASZTO_

Satan“Court In The Act”

Kiadó: Metal Mind Records
Katalógusszám: MASS CD 1242 DG
Formátum: CD Digipak (limitált 1000 példány)
Stílus: NWOBHM
Megjelenés dátuma: 2008. november 24.

Dalsorrend:

1. Into The Fire
2. Trial by Fire
3. Blades of Steel
4. No Turning Back
5. Broken Treaties
6. Break Free
7. Hunt You Down
8. The Ritual
9. Dark Side of Innocence
10. Alone In The Dock
Bónusz dalok:
11. Dynamo
12. Pull The Trigger
13. Break Free (single version)

Satan is back on earth!

Satan is one of the most important groups that emerged in the early NWOBHM era. Their unique mixture of heavy and power metal spirit with thrash riffage brought a handful of unforgettable tunes and revolutionized heavy music as we know it. “Court in the Act” is their debut release and in the same time their highlight. Ten tracks (including the intro) and over 40 minutes of music that was absolutely groundbreaking for a 1983 release. Satan managed to come up with a sound that was way ahead of their own time. The songs were melodic, but in the same time very aggressive – a sign of an upcoming revolution. Both guitarists, Russ Tippins and Steve Ramsey, delivered a truly amazing performance – although their styles were completely different, the duo managed to perfectly balance their playing and introduce a handful of timeless riffs and solos. The best example of the band’s impressive guitar virtuosity can be heard in the sharp and heavy tune “Break Free”, which features a dazzling 3-minute solo. Other highlights include the intensive “No Turning Back”, the atmospheric “Alone in the Docks” and the epic instrumental track “Ritual”.
_ELVALASZTO_

“Court in the Act” remains one of Satan’s best releases, as well as one of the most unappreciated – even though the album hit the stores immediately before the thrash metal explosion, being somewhat a pioneer on the scene, it failed to gain the proper popularity it deserved. Most critics claim that this LP was just a bit too much for the average listener in 1983, when even such bands as Judas Priest and Iron Maiden played music nowhere near as dynamic and aggressive as Satan.

Now, thanks to this exclusive re-edition of “Court in the Act”, you can once again experience one of the best releases in the history of metal! After 25 years, this album still possesses the same force it had on the day of its premiere – a force that cannot be denied… New digipack edition includes 3 bonus tracks. Digitally remastered using 24-Bit process on golden disc, limited to numerated 1000 copies. Metal Mind Productions will release the album on 24th November in Europe and 20th January 2009 in USA (via MVD).

Satan
“Court In The Act” (remastered + bonus tracks)

Label: Metal Mind Records
Cat. No.: MASS CD 1242 DG
Barcode: 5907785033894
Format: CD Digipak (limited edition of 1000 numerated copies)
Genre: NWOBHM
Release date: 24.11.2008 Europe / 20.01.2009 USA

Tracklist:

1. Into The Fire
2. Trial by Fire
3. Blades of Steel
4. No Turning Back
5. Broken Treaties
6. Break Free
7. Hunt You Down
8. The Ritual
9. Dark Side of Innocence
10. Alone In The Dock

Bonus tracks:

11. Dynamo
12. Pull The Trigger
13. Break Free (single version)

Bio
The group was formed back in 1979 in Newcastle, England. At that time the line-up consisted of Steve Ramsey (guitar), Graeme English (bass), Russ Tippins (guitar), Andy Reed (drums) and Trevor Robinson (vocals). As it soon turned out, only the first three remained constant members of the band, as the drummer and vocalist positions changed from one release to another. In November 1981 Satan released “The first demo”, containing four original songs. A year later another demo saw the light of day. “Into the Fire” featured 7 tracks and 2 new band members – Ian McCormack (drums) and Ian Swift (vocals). The release brought the attention of several record labels and in December 1982 Satan managed to record a 2-track single called “Kiss of Death” for Guardian Records (again with Reed and Robinson in the line-up). In early 1983 another label knocked on Satan’s door – Roadrunner Records. After signing a proper deal, the group begun the recording of their debut album – “Court in the Act” – this time with drummer Sean Taylor and vocalist Brian Ross who joined Satan after his former group – Blitzkrieg – disbanded.

“Court in the Act” was eventually released in June and almost immediately proved to be quite a revolution on the metal scene. Ten tracks (including the intro) and over 40 minutes of music that was absolutely groundbreaking for a 1983 release. Satan managed to come up with a sound that was way ahead of their own time. The songs were melodic, but in the same time very aggressive – a sign of an upcoming revolution. Both guitarists, Russ Tippins and Steve Ramsey, delivered a truly amazing performance – although their styles were completely different, the duo managed to perfectly balance their playing and introduce a handful of timeless riffs and solos. The best example of the band’s impressive guitar virtuosity can be heard in the sharp and heavy tune “Break Free”, which features a dazzling 3-minute solo. Other highlights include the intensive “No Turning Back”, the atmospheric “Alone in the Docks” and the epic instrumental track “Ritual”. The lyrics dealt with bloody events in history and told tales about the ferocious Vikings (“Blades of Steel”), the slaughter of American Indians (“Broken Treaties”) and more contemporary subjects, such as the nuclear warfare threat (“Trial By Fire”). “Court in the Act” remains one of Satan’s best releases, as well as one of the most unappreciated – even though the album hit the stores immediately before the thrash metal explosion, being somewhat a pioneer on the scene, it failed to gain the proper popularity it deserved. Most critics claim that this LP was just a bit too much for the average listener in 1983, when even such bands as Judas Priest and Iron Maiden played music nowhere near as dynamic and aggressive as Satan. After releasing “Court in the Act” the group changed their name to Blind Fury and parted with Brian Ross, who was replaced by Lou Taylor. The following years brought more name changes (first back to Satan and then to Kindred and Pariah), as well as more amazing releases. None of them, however, managed to bring back the spirit of Satan’s epic debut LP.

Rock-kor? – a rockzene és a sátán VI.

Jobbítható-e a rock? Különféle kezdeményezések keretében felmerültek a rock nemesebbé tételére irányuló kísérletek is: a dalszövegek és a zene módosítása. Ehhez először is az szükséges, hogy a dalok híján legyenek a negatív mondanivalónak. Ugyanis rengeteg olyan téma van, amely önmagában véve etikailag teljesen közömbös (és tény, hogy számos rock szöveg szól ilyesmiről). Még tovább is […]

Rock-kor? – a rockzene és a sátán V.

Van-e ártalmatlan rockzene? Tekintsünk most el a rock szélsőséges vagy durva megnyilatkozásaitól (bár nehéz ezek társadalmi hatásait mellőzni), s ne törődjünk a sátánistákkal (jóllehet ezek a vonások és irányok sok más zenét is áthatnak) -, végül is nem az a fontos, hogy maga a zene jó-e? Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy egy zene nem attól […]

12
szeptember 17.,
szeptember 18.,