Tag: Sear Bliss

Sear Bliss – nyáron jön az új lemez


A nyár folyamán érkezik a Sear Bliss nyolcadik stúdióalbuma Letters From The Edge címmel, a Hammerheart kiadó gondozásában. Nagy András énekes/gitáros erről így beszélt:

Jó ideje nem jelentkeztünk új lemezzel. Sok minden történt azóta… Jó és rossz egyaránt. 2015-től azonban ismét beindultak a dolgaink, összeállt egy szilárd felállás. Számos koncertet adtunk Európában, 2016-ban pedig egy emlékezetes turnéval megünnepeltük a bemutatkozó lemezünk, a Phantoms 20 éves jubileumát. Zenekarként egyre jobban összeértünk, 2017 januárjában egy elhagyatott kastélyban nekiláttunk új dalokat írni. A lemez javát ott raktuk össze, a felvétel és a keverés azonban még csaknem egy évet vett igénybe – Scheer Viktor produceri felügyeletével. A masztert Dan Swanö készítette el. Rengeteg munkát fektettünk az új lemezbe, és tudom, hogy ez bénán hangzik, de hiszem, hogy ez lesz a Sear Bliss definitív albuma. Csak az első lemezünk elkészítése idején, 1996-ban éreztem ugyanazt, amit most. A Letters From The Edge számomra amolyan szintézise mindannak, amiről a Sear Bliss szól: 25 éve kutatjuk a határainkat.

Hamarosan jönnek a további infók, addig is itt van az a készülő új album dal-listája és néhány korábbi daluk videója.
 
Sear Bliss – Letters From The Edge
( Hammerheart)

01. Crossing The Frozen River
02. Forbidden Doors
03. Seven Springs
04. A Mirror In The Forest
05. Abandoned Peaks
06. Haven
07. The Main Divide
08. Leaving Forever Land
09. At The Banks Of Lethe
10. Shroud





Sear Bliss – letölthető koncert

A szombathelyi csapat a Facebook oldalán osztotta meg az alábbi hírt:

Néhány napja kaptuk a hírt, hogy a Phantoms 20th Anniversary bootlegből egyedi, egy példányban legyártatott vinyl változat készült. (https://www.instagram.com/p/BdAnI4PgCoz/?taken-by=akos1987)
Ez adta az ötletet, hogy mostantól az év végéig ingyenesen letölthetővé tegyük az anyagot, kiegészítve a borító nyomdai minőségű változataival, illetve egy CD-matricával, amelyek segítségével mindenki elkészítheti a saját példányát. A letöltéshez keressétek fel a Sear Bliss
Bandcamp-oldalát!

Phantoms 20th Anniversary – Live at KVLT, 2016 – Official Bootleg by Sear Bliss

Sear Bliss – hivatalos bootleg lemez

A hazai black metal úttörőjeként is számontartott szombathelyi Sear Bliss zenekar egy hivatalos bootleg koncertlemez képében tette közzé Phantoms című albumának 20 éves évfordulóján adott koncertjét. Az eddig még nem publikált tavalyi koncertfelvétel tavaly áprilisában a Kvltban rögzítették. 
Ez volt az egyik abból a két különleges koncertből, amikor a lemez megjelenésének huszadik évfordulójára Magyarországon is eljátszottuk a teljes Phantoms albumot, és a szintén abból az időből származó In the Shadow of Another World című dalt, ami akkor már régóta nem szerepelt a programban.

Aznap este az élő hangosításról korábbi gitárosunk, Neubrandt István gondoskodott, aki pár nappal később meglepetés gyanánt – a zenekar nem is tudott arról, hogy felvétel készül – elküldte nekünk a koncert megkevert hanganyagát. A felvétel, melyen utólag semmilyen korrekciót nem végeztünk, természetesen nem mentes a hibáktól, hiszen ahogy minden koncerten, itt is voltak mellényúlások, elhangolódások, ugyanakkor az este hangulatát kiválóan visszaadja, egyben dokumentálja azt a kivételes alkalmat, amikor megidéztük a zenekar történetének egyik fontos fejezetét, és a színpadon vendégünk volt a zenekar eredeti dobosa és énekese, Csejtei Zoltán.”

A Sear Bliss augusztus 23-án, a Barba Negra Trackben az Amon Amarth előzenekaraként lép fel.
 

<a href=”http://searbliss.bandcamp.com/album/phantoms-20th-anniversary-live-at-kvlt-2016-official-bootleg”>Phantoms 20th Anniversary – Live at KVLT, 2016 – Official Bootleg by Sear Bliss</a>

Total War Fest VI. Július 22-23. Körmend

Július 22-23. immáron hatod ízben kerül újra megrendezésre  Magyarország egyetlen szabadtéri underground Death/Black/Thrash Metal fesztiválja a Total War Fest Körmenden, a Rába Park Szabadidő Centrumban. A fesztivál két napja során összesen 17 az underground színtér kiemelkedő hazai és külföldi csapata játszik majd.

A fesztivál egyik főbb eseménye minden bizonnyal a Sear Bliss zenekar koncertje lesz, kik a 2016-ban 20 éves jubileumát ünneplő, kultikussá vált Phantoms lemezük anyagával fognak színpadra lépni.

A jegyárak – egy napos belépők ára:
péntek 4000 Ft
szombat 4500 Ft.
A kétnapos belépő ára 5500 Ft.

További információk az esemény oldalán.
 

Arkhē – Λ – 2016

Bár az Arkhē új név a hazai undergroundban, koránt sem tapasztalatlan zenészek állnak mögötte. Eredetileg a Sear Bliss főnök Nagy András szóló projektjének indult, de mára már egy teljes zenekar épült köré. András egy önálló lemezen szerette volna megvalósítani a Sear Bliss-től eltérő zenei elképzeléseit, ám idő hiányában eddig ezt nem sikerült életre hívnia. Mivel […]

Tovább »

Arkhé – Nagy András projektje

Nagy András, a Sear Bliss frontember új zenei projektjéről számolt be a napokban:
„Azért alapítottam ezt a bandát, hogy különféle érzelmeket, gondolatokat fejezzek ki vele zenei határok nélkül. Jóideje elkezdtem írni zenéket egy önálló projekt számára, de túlságosan elfoglalt voltam, hogy megvalósítsam. Most jött el az ideje, hogy formát öntsön az egész, hogy teljes kapacitással egy teljes hosszúságú albumra összpontosíthassak. Van már néhány demofelvétel, de egyelőre korainak érzem, hogy bemutatásra kerüljön. Nyáron lesz rögzítve az anyag, és remélem, hogy még idén megjelenhet. Lesznek vendégzenészek, a produceri teendőket pedig Scheer Viktor látja majd el. „

20 éves a Sear Bliss

Húsz évvel ezelőtt 1993-ban alakult az azóta méltán világhírűvé vált szombathelyi metál zenekar: a Sear Bliss
A kilencvenes évek elején-közepén nem volt annyi zenei műfaj,mint most és nem lehetett annyira könnyen hozzáférni zenei anyagokhoz sem, mégis jobban virágzott hazánkban is a metál műfaj, az élőzene, mint manapság. A média sem a mostani „ízlésformáló zenének nem nevezhető zajokkal és sztáráldozataival” volt tele, hanem rock és metál műsorok is helyet kaptak, a koncertek pedig látogatottabbak voltak.

20 éves lett a Sear Bliss, amely alatt Nagy András vezető mellett párszor bekövetkezett tagcsere is, így vendégzenészekben nem lesz hiány a huszadik jubileumi koncerten (2013 december 06. 19 óra, Budapest-Club202) , valamint látványelemekben sem, hiszen a zenekar nem csak alkotásaiban, de koncertjeiben is törekszik az igényességre,s a minőségi megszólalásra, látványra. Minden bizonnyal most is lesznek pirotechnikai és egyéb látványelemek, különleges színpadi kellékek, s varázslatosan egyedi Sear Bliss hangulat, amely mélyen lélekre hat.

20 év eltelt, elrepült, mintha most lett volna minden ami ezalatt történt, sok sok emlék kíséri ezeket az éveket, melyek alatt minden változik, mi magunk is talán, egyetlen dolog viszont örök: a nagybetüs „SEAR BLISS ATMOSZFÉRA” !



_ELVALASZTO_
Magyar zenekarnak ennek ellenére nehéz volt külföldre utat törni. A szombathelyi Sear Bliss-nek az 1995-ben megjelenő „The Pagan Winter” demójával ez sikerült. Természetesen a hazai metál rajongók izgatottan várták a koncertek és a következő zenei anyagok mellett az ezzel kapcsolatos eseményeket, híreket,amelyekről- magamat is beleértve-szívesen olvastunk zenei lapokban, hiszen a sok külföldi zenekarról szóló hír mellett úgy éreztünk, hogy na, a „mieink” is ott vannak köztük,s egészen más szájízzel olvastuk ezeket a cikkeket, mint egy másik zenekarról történő zenei híreket.

Ráadásul sikerült egy egyedi stílust alkotniuk,úgy, hogy gyakorlatilag minden lemezük más, sohasem ugyanazt tárták a rajongók elé, mégis mindegyik lemez egytől egyig egyedien jellegzetes Sear Bliss, egy kerek egész. A klasszikus heavy metal hangszerek mellett helyet kapott a trombita, a harsona, gyönyörű szintetizátortémákkal kiegészülve, Nagy András bőgős-énekes-zeneszerző-dalszövegíró (egyszóval mindenes ) egyedi hangjával , leszámítva a legelső demót, ahol még Csejtei Zoltán énekelt. 1996-ban jön a Phantoms, az első nagylemez. A neves holland metál magazin, az Aardshock a „hónap lemezének” választja az albumot. A későbbiekben Sear Bliss albumokat olyan független nyugati lemezkiadók jelentettek meg, mint a holland Mascot, az amerikai Red Stream vagy a brit Candlelight Records. Európán túl Dél-Amerikától Japánig szinte mindenhol kaphatóak lettek a lemezek, amelyet külföldi koncertek is követtek.


A zenekar a „nagyvilágban” sem felejtkezik meg magyar gyökereiről sem, sőt előszeretettel nyúl olyan témákhoz, mint a Bálványosvár legendája – amiről Jókaitól is olvashatunk, Csaba királyfi legendája, de akár zeneileg is felcsendül egy egy magyar fülnek egészen sajátosat jelentő dallam-mint pl a The Haunting lemez nyitódalában-, sőt, a 2007-es albumuk, a The Arcane Odyssey grafikailag is kifejezi ősi értékeinket.

Itt kell megjegyezni, hogy a Sear Bliss mindig is ügyelt arra, hogy egy zenei album igényes és kerek egész legyen grafikailag is, zeneileg is, így borítóként mindig egy egy festmény szolgált, kifejezve a lemez hangulatát. Ezen festményeken olyan művészek dolgoztak, mint Kris Verwimp, Tari József, s mindemellett olyan fotóssal-filmessel dolgoztak együtt, mint az „Ösvény FilmesFábián Gábor, aki a fotók mellett például a 15 éves jubileumi koncertfelvételük elkészítéséért is felelős volt.

Az „Ösvény Film” -ről még csak egy gondolat, Gábor egyes filmjeiben a Sear Bliss zenekari tagok, mint szereplők is kipróbálhatták magukat. De a színházi világ sem esett messze a zenekartól, hiszen a Budapesti Thália Színháztól kezdve sok vidéki színházba is eljut a „metálballada”, azaz a Háromgarasos opera c. előadás, amelyben a beregszászi Illyés Gyula Színházzal egy színpadon a Sear Bliss élő zenei háttérrel szolgál. A színdarab azt az angol művet dolgozza fel, melyen Brecht Koldusoperája is alapszik. A darab rendezője Vidnyánszky Attila volt, aki mára a Nemzeti Színház igazgatója.

Legutóbbi lemezük, a 2012-es Eternal Recurrence szintén egyedi, s nem másolja egyik korai albumukat sem, s egyik jellegzetessége, hogy megjelenik a Sear Bliss-től eddig szokatlan tiszta ének, valamint a női vokál (boszorkányének) is, utóbbit Alba Hyseni vendégszereplése eredményezte.

Sear Bliss – jubileum előtti hírek

„A legfőbb változások, hogy gitáros poszton Csejtei Csaba helyett immár Vigh Zoltán játszik velünk, aki a Bornholmból lehet ismerős többeknek. Csabi egyéb elfoglaltságai és kötelezettségei miatt kellett keresnünk új gitárost, de a barátságunk továbbra is megmaradt és Csabi az új album megírásában is segédkezni fog, akárcsak legutóbb, azonban aktív tagként már nincs velünk.
A doboknál bekövetkezett változás, hogy Ziskó Olivér helyére Csejtei Gyula érkezett, aki mellesleg Csabi öccse. Olivér egyre kevésbé érezte otthon magát ebben a műfajban és a sok egyéb projektje miatt is egyre nehezebb volt egyeztetni a dolgokat. Fúvós poszton is történt változás, visszatért körünkbe Pál Zoltán harsonás, aki majd’ 10 évig volt már a zenekar tagja.
A 2013-as év azért is fontos mert idén ünnepli 20. születésnapját az együttes. Ez alkalomból most nem tervezünk olyan nagyszabású koncertet, mint amilyen a 15. szülinapos volt, hiszen ott mindent megvalósítottunk amit szerettünk volna. Látványilag is, na meg ott volt az eredeti Sear Bliss felállás is oly sok év után újra színpadon.
Egyébként még mindig a fiókban hever a gyártásra kész komplett DVD, tele extrákkal, csak mivel a kiadó, aki finanszírozta az egészet, csődbe ment, így továbbra is kérdéses az anyag megjelenése, de azért reméljük valamilyen módon előbb-utóbb sikerül ezt is tető alá hozni.
Ami az idei jubileumot illeti, inkább szeretnénk egy különleges új albummal megkoronázni azt, és még idén stúdióba vonulni. Jelenleg az új lemez megírása folyik, ami természetesen nem az előző anyag folytatása lesz, ahogyan egyik lemezünk sem követte az elődjét. A tervek szerint az új lemez is a brit Candlelight Records gondozásában jelenik majd meg.
Legközelebb a Headbangersball fesztiválon játszunk Svájcban, aztán ott leszünk a pécsi Rockmaratonon a Marduk előtt, majd pedig a felvidéki Gothoom fesztiválon. Természetesen azért tervezünk egy budapesti koncertet is az év végére, hogy megkoronázzuk ezt a kerek évfordulót.
További friss hír, hogy a komplett Sear Bliss diszkográfia megjelenik bakeliten a Possession Productions gondozásában. Ez egy régi nagy vágy beteljesedése. Ugyanitt új Sear Bliss pólók és felvarrók készülnek.”

Sear Bliss – Eternal Recurrence – 2012

Kedves Sear Bliss rajongók! Miközben e sorokat olvassátok, tegyétek félre a szombathelyi zenekar eddig megismert lemezeit. Felejtsétek el a zenekar nevét is, és azt is, hogy egyáltalán készítettek eddig lemezeket! Próbáljátok majd totálisan elvonatkoztatva megközelíteni az Eternal Recurrence-t, mert ez most teljesen más… Magam is így teszek. Nagy András basszusgitáros, énekes, frontember egy interjúban azt […]

Tovább »

Sear Bliss – elkészült az új lemez

„Két hónapnyi folyamatos stúdiózás után végre elkészült az új Sear Bliss album. A lemez várhatóan 2012 februárjában lát napvilágot. Az album címe Eternal Recurrence. Több info és lemezborító hamarosan.” – olvasható a zenekar honlapján.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.