Tag: Shores Of Null

Swallow the Sun – május 1-jén a Barba Negrában

Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow the Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.

A járványidőszak a Swallow the Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával.  A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé. A Woven Into Sorrow klipje itt látható:

Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja” ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit.” A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.

A nagylemez felvételein Juho Räihä és David Castillo működött közre, hangmérnöki feladatokat pedig Jens Bogren és Tony Lindgren látta el. A lemez teljes egészében elérhető a Youtube-on is, méghozzá a Dronicon FIlms által készített animációkkal kiegészülve:

A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg. A címadó klipje itt látható:

Az estét egy szintén 10 éve működő, olasz dallamos black / doom metal zenekar, a Shores of Null nyitja, akik idén megjelent, The Loss of Beauty című negyedik lemezüket hozzák. A Destination Woe friss videóját itt nézhetjük meg:

A három zenekar európai turnéja május 1-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Blue Stage-en lépnek fel.

A Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour
2023. május 1., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null koncertek
Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.
Jegyek kaphatók a https://jegy.rock1.hu és a https://tixa.hu/ weboldalon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
http://swallowthesun.net/
https://www.shoresofnull.com

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/448043166769726

Shores of Null – A fájdalom az idő múlásával sem tűnik el

My Darkest Years címmel mutatta be új videóját az olasz death/doom metalos Shores of Null. A dal a zenekar március 24-én megjelenő negyedik nagylemezének, a The Loss Of Beauty harmadik klipjeként jelent meg. A dal történetéről Raffaele Colac gitáros az alábbiakat osztotta meg:

Nagyapám a II. világháborúban Orosz hadifogságba esett, de sikerült megszöknie és Görögországba utaznia, ahol néhány éven keresztül a vidéki erdőkben és mocsarakban bujkált. Az emlékirataiban többek között arról is megemlékezett, hogy egy asszony mentette meg őt az éhhaláltól, aki időnként hozott neki egy-egy szelet kenyeret. Habár, végül sikerült élve hazatérnie a családjához, a gyász és a bánat sosem hagyta őt el. Valahányszor elmesélte a történetét, a szemei megteltek könnyel, én pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy az átélt borzalmak sokkal nagyobbak voltak annál, mint amit valaha is szavakba tudott volna önteni.

A zenekar május 1-én a Dürer Kertben a Swallow the Sun, a Draconian és az Avatarium társaságában élőben is bemutatja új lemeze dalait.

Shores of Null – Minden mulandó

Március 24-én új albumával tér az olasz death/doom metalos Shores of Null. Negyedik nagylemezük a The Loss Of Beauty címet viseli és 11+2 bonusz dalt tartalmaz majd. A lemez második videójaként a The Last Flower nézhető meg. Davide Straccione énekes az alábbiakat árulta el a dalról:

Ebben a dalban egy olyan jövőt képzeltem el, ahol minden haldoklik, és csak egy virág maradt életben ezen a világon, amelyet mindenáron meg kell menteni, még a saját életünk árán is, hiszen ez a jövőnk megmentését is jelenti. Ez egy metafora, amely körülveszi a The Loss Of Beauty fő témáját. Ez arra emlékeztet, hogy minden mulandó.

Shores of Null – The Loss Of Beauty

(Spikerot Records)

1. Transitory

2. Destination Woe

3. The Last Flower

4. Darkness Won’t Take Me

5. Nothing Left To Burn

6. Old Scars

7. The First Son

8. A Nature In Disguise

9. My Darkest Years

10. Fading As One

11. A New Death Is Born

12. Underwater Oddity (bonus track)

13. Blazing Sunlight (bonus track)

Shores of Null – Idén új lemezzel térnek vissza

Március 24-én érkezik az olasz death/doom metalos Shores of Null negyedik nagylemeze The Loss Of Beauty címmel. A lemezről elsőként a Nothing Left To Burn daluk videója nézhető meg, amiről a banda így beszélt:

Ezt a dalt még eredetileg a 2020-as Beyond The Shores (On Death And Dying) albumunkra szántuk, de eddig lefagyasztva tartottuk. Ez egy igazán sötét és vizuális darab, amihez Martina L. McLean és a Sanda Movies stábja készített egy csodálatos klipet. Ez egy dal az élet terhéről, végtelen küzdelmeiről és szenvedéseiről szól… annak tudatában, hogy létezésünk múlandó.”

Shores of Null – Halálról és haldoklásról

Az olasz death/doom metalos Shores of Null november 27-én adja ki harmadik lemezét Beyond the Shores (On Death and Dying) címmel. A lemez négy tételen át kínál egy megrázó utazást, melyet a svájci-amerikai pszichiáter, Elisabeth Kübler-Ross “On Death And Dying” (Halálról és haldoklásról) című könyve alapján írtak meg. Lemezükről két dal az alábbiakban hallgatható meg.

Shores Of Null – klip a közönyről



House Of Cries
címmel mutatta be új videoklipét az olasz back/doom metalos Shores Of Null. A dal tavaly megjelent Black Drapes For Tomorrow albumuk betétdala.

A klip képei egyetemes nyelvet beszélnek, és minden érző ember megérti. Történetek arról, hogy az emberek egy pszichiátriai intézetben vannak, és ott hagyták meghalni őket a teljes közönyben. Olyan emberek történetei ezek, mint mi, akiknek boldogságát örökre megtagadták.”
 


Shores Of Null – Új klip a debüt albumról

Az olaszországi Shores Of Null – amely nem más, mint a Zippo, Noumeno, Il Grande Scisma d’Oriente tagok projectje – egy vadiúj videóklippel jelentkezett az együttes debütáló albumáról a „Quiescence„-ről, amely még idén március 24.-én jelent meg a Candlelight kiadó gondozásában. A most filmre álmodott „Ruins Alive” mellett megcsodálhatjátok itt a zenekar első klipjét is.



Hexvessel Hexvessel
április 24.