Tag: Sin Of Kain

Havancsák Gyula-Interjú: ecsettel hangokat

justiceforart_Gyula borítókép logoval

Havancsák Gyula nevét a rock/metal zene-rajongók többségének, illetve a hazai sci-fi irodalom gyönyörű illusztrációi, borítói iránt rajongóknak nem kell bemutatni – elsősorban a grafikai munkái okán. Többen ismerik azonban a zenészt is. Ám mára akkora teret kapott a elektronikus olvasás és a digitális zenefogyasztás, sőt az „ingyenzene” is, hogy a valamikori meghatározó információ, ami miatt […]

Tovább »

Sin of Kain – májusban két nosztalgia koncerttel tér vissza

A budapesti Sin of Kain hosszú kihagyás után két koncerttel tér vissza. Turi Antal hírlevelét itt olvashatjákok:

„Egy örömteli hírt szeretnénk megosztani veletek. 7 év szünet után, 2015. május 22-én Debrecenben a Kaptárban, és 2015. május 23-án, Budapesten a Yukban egy-egy exkluzív koncert keretében láthatjátok élőben a Sin of Kain-t, a klasszikus, 2003-as felállással. A két koncert alatt illetve előtt is elérhető lesz egy új CD is, amely az első két anyag (Howling Sins of Alighting Whim és …of Disharmony) dalai mellett egy, a The End nagylemezen szintén hallható dalt tartalmaz, új köntösben, részben, vagy teljes egészében újravéve.

A debreceni koncerten játszik még a hazai pályás Perihelion és a nyírbátori Drow, Budapesten pedig a Perihelion mellett az Ignotus Enthropya lesz látható.

A koncertekkel kapcsolatos egyéb infókat a Sin of Kain Facebook oldalán megtaláljátok.”

Kill With Hate interjú

Az idei év utolsó előtti fellépése előtt sikerült csatlakoznom a budapesti Kill With Hate tagjaihoz, hogy egy beszélgetés keretében meginterjúvoljam őket. Az éppen vacsorázni készülő bandával sikerült egy jó hangulatú dumapartit folytatnom, melynek keretén belül megtudtam rengeteg dolgot róluk, sőt a kulisszák mögé is betekintést nyerhettem. Ennek eredménye az alább közölt interjú. – Hogyan alakult […]

Tovább »

Kill With Hate – Voices of Obliteration – 2013

Gyémánt „Cathar” Krisztián frontember és csapata 2007 decemberében kezdte el működését Khrul, Meilinger Tamás, Hartvig Márton és Olt Ákos (Archaic) felállásssal. A zenekar bevallása szerint a legfőbb lökést Krisztián csatlakozása hozta, aki az akkoriban feloszlott Sin Of Kain után keresett új csapatot. Szóval igazából ekkor indult be a gépezet, amely koncertek és dalszerzést követően 2010-ben […]

Tovább »

Sin Of Kain – Casketgarden – Neochrome – Deadwing – Kill With Hate

 Igazán izgalmasnak ígérkezett az este, mivel szégyen, vagy nem, én a fellépők közül még senkit sem láttam élőben. Sőt, még a zenekarok albumait sem ismertem egy-két számot leszámítva. Így ez az összevont metalest tökéletesen kielégítette az érdeklődésemet és egyben a magyar undergorundbeli hiányosságaimat is egy kicsit feljavította. A három fővárosi, egy mosonmagyaróvári és egy debreceni […]

Tovább »

Visszatérő Sin of Kain koncert

2008. október 4-én, szombaton, az Avalon Clubban egy rendhagyó Sin of Kain koncert lesz látható, sok más zenekar társaságában. Amiért érdekes lesz az az, hogy a 2003-as felállás adja a koncertet, az akkori tagokkal, fókuszban a Howling és az Of Disharmony anyagokkal. A koncerten kapható lesz a zenekar két korábbi hanganyaga új kiadásban, mellette pólók és egyéb kiegészítők is olcsón megvásárolhatóak. A tagság: Jakab Ferenc (dob) Turi Antal (gitár) Rom Csaba (billentyű) Hurtik Imre (bőgő) Havasi Gergely (gitár) Gyémánt Krisztián (ének). További fellépő zenekarok: Kill with Hate (Gyémánt Krisztián új death metal zenekara), Deadwing (Jakab Ferenc, Rom Csaba és Turi Antal új bandája), Casketgarden, Neochrome (akiket nem kell bemutatni). Olcsó ital árak, és külön buszjárat fogja segíteni a látogatók szórakozását! Kapunyitás: 19:00. Kezdés: 20:00. Jegy ár: 1000ft

Sin of Kain – hírlevél

„Hello! Elsősorban szeretnénk megköszönni akik a Szigetes bulin olyan sokáig kitartottak a zenekar mellett, remélem jól éreztétek magatokat. Sajnálatos hír továbbá, hogy Havasi Gergely gitáros nem tagja már a zenekarnak, utoljára együtt augusztus 25-én, a debreceni Chromized Land VI. fesztiválon lépünk színpadra. Ezúton is várjuk kreatív, technikás, cuccal rendelkező, lelkes, esetleg vokalizálást is vállaló gitárosok jelentkezését a vortexinc@vipmail.hu vagy a 0620/5795860 telefonszámra! Semmiképp nem elhanyagolhatóak a zenekarral kapcsolatos vendégszereplések; Gyémánt Krisztián énekes a Tesstimony ‘Gospel Of Judas’ lemezén a címadó dalban és a Superbutt ‘Szájon át’ című magyar nyelvű EP-jén a ‘Legalább fáj’ tételben vokalizál, Juhász Dávid pedig a Damned Spirits Dance lemezét ütötte fel július végén. Ezenkívül úgy néz ki, hogy novemberben a lemez is megjelenik végre, amit szeretnénk országos szinten is bemutatni, amennyiben teljes a felállás! üdv.: Sin Of Kain”

Sin of Kain – friss hírek a bandától

Történt pár változás, újítás a zenekar háza táján az elmúlt hónapokban, amelyek mindenképpen szót érdemelnek!
Az első és egyben talán legfontosabb hír, amit már jópáran észrevehettetek a Stygian Shadows fesztiválon adott koncertünk során, hogy megfogyatkozott a zenekar létszáma: megváltunk a zenekar alapító/dalszerző gitárosától Ghalghalutól, a köztünk húzódó zenei és személyes nézetkülönbségek miatt. Maradtunk tehát öten. Egy gitárral minden eddiginél egységesebbnek érezzük magunkat és a fentebb említett koncert alapján ez a felállás élőben is ütőképesnek is tűnik. Harkh gitáros gőzerővel dolgozik az új lemez anyagán és már meg is írt pár igazán gyilkos számot, melyeknek a koncerten való felbukkanása a közeljövőben már várható is.

2006 áprilisában a zenekar leszerződött a holland VIC Recordshoz (Memory Garden, Katatonia, Another Life, Hammerfall, Skyforger, Sear Bliss, Firegod…etc) és mára körvonalazódni látszik a „The END” lemezünk megjelenése április vége/május elejére! Az album 7 dalt tartalmaz és a „Mother Died” videoklipet!

A honlapunk (www.sinofkain.com) a mai naptól szintén megújult, érdemes átnézni, a letöltés szekcióba bekerült az eddigiek mellé pár élő videofelvétel, ezeknek a frissítése ezentúl folyamatos lesz.
Továbbra is rendelhetőek a Sin Of Kain pólók és girlie-k, az érdeklődők a honlapon keresztül tudják felvenni a kapcsolatot velünk!

Végül de nem utolsó sorban a koncertdátumokkal sem maradunk adósok:
Március 23-án pénteken MetalMania az Almássy-ban, az est zárásaként lépünk színpadra.
Március 27-én kedden a BPRNR hagyománnyá vált TuesDIE-on lépünk fel a SüssFelNap-ban,
Április 7-én a Black Hell Fesztiválon (+Rotting Christ, Skyforger stb)  a Kék Yukban, illetve u003cbr>április 21-én a PeCsában az Ensiferum/Suidakra/Naildown vendégeként! u003cbr>Remélem találkozunk éloben is minél többetekkel, de addigis látogassátok a honlapot, illetve u003cbr>a myspace oldalunkat! u003cbr>u003cbr>Üdv.: Sin Of Kain”u003cbr>u003c/div>nnu003cp>————————-u003cWBR>-Hirdetés———————u003cWBR>——–u003cbr>nu003ca hrefu003d”http://sher.index.hu/rd?lcu003d229&adu003d91182″ targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>u003cp>Tunézia – Hotel**** – 38.900 Ft / fő / 7 éj / félpanziónu003cbr>u003cp>u003c/p>u003c/p>u003c/a>nu003c/p>”,0]
);
D([„ma”,[1,”u003ctable classu003datt cellspacingu003d0 cellpaddingu003d5 borderu003d0>u003ctr>u003ctd>u003ctable cellspacingu003d0 cellpaddingu003d0>u003ctr>u003ctd alignu003dcenter>u003cimg classu003dthi srcu003d/mail/?attidu003d0.1&dispu003dthd&viewu003datt&thu003d111714840381cd75>u003ctd widthu003d7>u003ctd>u003cb>Sin-of-kain_webzines.jpgu003c/b>u003cbr>17K Vírusok keresése…u003c/table>u003c/table>”,”111714840381cd75″]
]
);
D([„ce”]);

//–>

Április 7-én a Black Hell Fesztiválon (+Rotting Christ, Skyforger stb)  a Kék Yukban, illetve
április 21-én a PeCsában az Ensiferum/Suidakra/Naildown vendégeként!
Remélem találkozunk élőben is minél többetekkel, de addigis látogassátok a honlapot, illetve a myspace oldalunkat!

Üdv.: Sin Of Kain

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.