Tag: Skeletonwitch

Skeletonwitch – sokkal több atmoszféra


A Skeletonwitch 2003 óta az extrém metal színtér egyik jeles alakja. Eddig öt albummal büszkélkedhetnek, amiket július 20-án, a Devouring Radiant Light követ a sorban. Erről most Fen of Shadows című daluk hallgatható meg.

A Devouring Radiant Light egy új fejezet lesz a zenekar számára. Észrevehetően több atmoszférikus megközelítést alkalmaztunk, mint ahogy az Fen of Shadows dalunkban is érezhető.”
 


Skeletonwitch – meghallgatható az új EP


The Apothic Gloom
címmel új EP-vel fog jelentkezni a Skeletonwitch. Az új kislemez augusztus 19-én, azaz most pénteken lát napvilágot a Prosthetic Records égisze alatt. A zenekar Soundcloud oldalán már meghallgatható a teljes EP.

Az Ohio-i csapat az év elején megvált korábbi énekesétől, Chance Garnette-től, akinek utóda a Wolvhammer, Shaidar Logoth soraiból ismert Adam Clemans lett. Az új EP felvételei már vele készültek, amiről így nyilatkozott:
„Nagyon büszke vagyok, hogy csatlakozhattam a Skeletonwitch táborhoz és roppant izgatott vagyok az új EP miatt is. Mindig öröm, ha hozzám hasonló felfogású zenészekkel muzsikálhatok, és magabiztosan mondhatom, hogy most új fejezetet nyitunk a banda életében.”

„Hihetetlenül fel vagyunk pörögve Adam miatt! – teszi hozzá Scott Hedrick gitáros. – Izgatottan mutatjuk be nektek a Skeletonwitch új énekesét, Adam-et! Egy gyilkos vokalistáról, dalszerzőről és kreatív egyéniségről van szó; tehát fogadjátok ti is be őt a Skeletonwitch családjába. Köszönet mindenkinek, aki eddig, és a jövőben is támogat minket.”

Skeletonwitch – új dal és hivatalos videó

A melodic death / thrash metalon mozgó Skeletonwitch kiadója (Prosthetic Records) egy új dalt hozott nyilvánosságra, amelyhez egy hivatalos videó is párosul. A Well Of Despair dalban már az új énekesük, Adam Clemans hallható. A Well Of Despair dal itt hallgatható meg.



Skeletonwitch – klip a címadó dalra

Az ohioi Skeletonwitch október 29-én a Prosthetic Records-nál megjelenő Serpents Unleashed lemezét hivatott felvezetni a címadó dalhoz nemrégiben elkészült videoklip. Az alig több mint két percbe összesűrített felvételeket Ralph Miller (Turnstyle Fims) rendezte és készítette, a szerkesztés pedig Jon Nix feladata volt.

http://www.youtube.com/watch?v=2pyEYMe7i00&

Skeletonwitch – újabb dal

Korábban beszámoltunk az ohioi Skeletonwitch érkező új lemezéről, ahol meghallgathattátok a The Infernal Ressurection című dalt. Most itt a Reduced To The Failure Of Prayer című is, lentebb pedig a borító és a számcímek.

Reduced To The Failure Of Prayer by Prosthetic Records

_ELVALASZTO_

1. This Horrifying Force (The Desire To Kill)
2. Reduced To The Failure Of Prayer
3. Of Ash And Torment
4. Choke Upon Betrayal
5. Erased And Forgotten
6. The Infernal Resurrection
7. Rejoice In Misery
8. Cleaver Of Souls
9. Shredding Sacred Flesh
10. Sink Beneath Insanity
11. My Skin Of Deceit

Skeletonwitch – októberben új lemez

Ősszel jön ki a szintén ohioi Skeletonwitch Forever Abomination című új lemeze, amit a Grammy-díjas Matt Hyde (Slayer, Hatebreed) producer vezényletével rögzítettek. Az október 7-én megjelenő lemez digitális, hat paneles digipak CD és különböző színű tripla gatefold csomagolású bakelit formájában is napvilágot lát, melyek már előrendelhetők a zenekar honlapján. Addig is itt egy új dal:

The Infernal Resurrection by CenturyPA

Toxic Holocaust turné

Az oregoni Toxic Holocaust jelenleg épp Észak-Amerikában turnézik a Satyricon és a The Black Dahlia Murder társaságában, november végén pedig átruccannak az öreg kontinensre, ebben a Skeletonwitch és a Goatwhore lesznek a társaik. A turné a Toxic Holocaust részéről a 2008-as An overdose of death lemezüket hivatott népszerűsíteni. Elég lyukas még a konfirmált állomások listája, lehet reménykedni egy magyar állomásban…
A relapse-es csapathoz kapcsolódó hír még, hogy az első két nagylemezük, az Evil Never Dies és a Hell On Earth újból megjelent, digitális maszterral, és az iTunes-on keresztül kapható. Már akinek kell. Az állomások tehát:
_ELVALASZTO_

27.11.09 Netherlands Nijmegen @ Doornroosje
28.11.09 Belgium Gent @ Minus One
01.12.09 UK Sheffield @ Corporation
03.12.09 UK Glasgow @ Ivory Blacks
05.12.09 UK Prestatyn Sands @ Hard Rock Hell
09.12.09 Germany Hamburg @ Hafenklang
14.12.09 Czech Rep Prague @ 007
15.12.09 Germany München @ Feierwerk
16.12.09 Italy Arcene (Bergamo) @ Soundcheck
19.12.09 Germany Essen @ Turock