Tag: Skyforger

Skyforger – Mesél a lett erdő

A 90-es évek elején alakult meg a lett Skyforger még más néven, 1995 óta pedig már az aktuális nevükkel terjesztik a pogány kultúrát.Szóval nem kezdő bandáról van szó, eddig hat album volt a nevük mellett. Most egy új single öregbítheti a hírnevüket, amin a szintén földinek számító Skandineki volt a segítségükre. Válj eggyé az ősökkel a Lec, eglīte ütemeire.

Skyforger – jubileumi DVD



A lett Skyforger idén ünnepelte huszadik születésnapját.
A pogány/folk black csapat ezt a jeles évfordulót egy dupla DVD-vel is emlékezetessé tette, aminek megjelenéséhez alapítványi (Culture Capital Foundation of Latvia) segítséget is kaptak. A  Senprūsija Live címet viselő – egyfajta koncert best-of jellegű – kiadványra főként 2010 és 2015 közötti, lett és litván fesztivál fellépéseikről válogattak anyagot.
A 135 percnyi felvételt tartalmazó DVD anyagának gerincét a május 15-én, a rigai Sapņu Fabrika klubos koncert adja, jónéhány dallal (Tagad vai nekad, Rāmava, Melnais jātnieks, Zem Lietuvas karogiema) legutóbbi, Senprūsija c. lemezükről, beleértve a címadót is. Természetesen olyan régi kedvencek sem maradtak ki, mint a Kauja pie Saules és a Migla migla, rasa rasa.
A kiadvány előzeteseként egy kedvcsináló:


A Melnās buras c. dalukhoz pedig még augusztusban készült klip:



Skyforger – egy darabka történelem

Ahogy azt előzőleg már megígérte, a lett Skyforger elkészítette az áprilisban megjelent Senprūsija album első videoklipjét. A kiválasztott dal a Melnās Buras, amely a Nagy Északi Háborúba (1700-1721) repít vissza minket, amikor a Balti-tenger partjainál kitört pestisjárvány a porosz lakosság jelentős részével végzett. A Skyforger-féle időutazás alább tekinthető meg.



Skyforger – lemezelőzetes dal



Az április 8-án a Negative Art-nak köszönhetően a Bornholm társaságában a Dürer Kert Kistermében fellépő lett Skyforger egy új dallal jelentkezett. A zenekar a Thunderforge Records kiadásában már a hatodik lemezét jelenteti meg április 6-án, melynek címe Senprūsija (Old Prussia, azaz Ó-Poroszország).
Az album Tagad vai nekad (Now or Never) c. dalát mutatták most be, melyben az Ó-Poroszország 1260 és 1274 közötti történetéről mesélnek.



Skyforger – feljátszva

A litván folk metalos Skyforger befejezte az új lemezének felvételeit. Az egyelőre cím nélküli albumra a Kurbads óta 4 évet kellett várni, azonban a csapat állítása szerint a várakozás minden percet megér! Amint a keverés kész, érkezik az első ízelítő dal is.

Skyforger – önerőből

Kurbads lesz a címe az új Skyforger lemeznek, melyet április 23-án ad ki a Metal Blade és a Son Of The Mare dal mától már meghallgatható róla a litvánok myspace oldalán. A felvételek a Lauska nevű studióban zajlottak, a hangmérnök a zenekar saját dudása, Kaspars Barbals volt, mint ahogy külső producert sem alkalmaztak. A bal oldalt látható borító szintén belsős munka, a gitáros Martins készítette és szorosan kapcsolódik a lemez sztorijához.

Skyforger – kiadóváltás, új lemez

Metal Blade-hez szerződött a Skyforger. A litván csapat utolsó nagylemeze 2003-ban jelent meg, idén végre megtörik a csendet Kurbads című új kiadványukkal, melyet már a német kiadó gondoz majd és áprilistól 23-tól lesz kapható. A zenekar jelenleg a keverésen dolgozik, teljes dal még nem hallható, de egy kedvcsináló videó már megtekinthető youtubeon.

Ráadás Rémálom: Skyforger koncert most szombaton!

Ráadásbulival zárja a szezont a Rémálom a Nyár utcában brigádja: Lettország egyik legrégebbi és legkeményebb bandája, a Skyforger teszi tiszteletét július 5-én az After Music Club-ban. A rendezvény félig-meddig last minute-nek tekinthető, hiszen a zenekar eredetileg Ásotthalmon, a World at the End of the Light fesztiválon lépett volna fel, de ez a rendezvény végül elmarad. Ám hogy Magyarország így se maradjon ki a közép-európai miniturnéból, a koncert végül az utolsó pillanatban Budapestre került, a Negative Art jóvoltából.
_ELVALASZTO_

Lettország egyik legkedveltebb és legkeményebb metal bandája 1991-ben alakult. 1995-től népi hangszerekkel – fuvola, duda, pánsíp, stb. – bővítették repertoárjukat és a death metal vonalat szépen lassan a dallamos pogány/folk metal váltotta fel – nevüket is ekkor változtatták Skyforger-re.

Az új csapat első lemeze a Semigall’s Warchant demo volt, melyben a 13. századi pogány lett törzsek vitézségét, keresztények elleni harcaikat mutatják be. Debütáló, teljes hosszúságú albumuk a Kauja Pie Saules (Saules-i csata) már black metal vonásokat hordoz magában. A témaválasztás az azóta kiadott lemezeken is elsősorban saját népük szellemi örökségét, hagyományait és az ősi istenek világát járja körül, de érintették már a második világháború eseményeit is. Zenéjük mindvégig megtartotta karakteres kettősségét, vagyis az extrém metal alapok mellett a népi hangszereknek is hangsúlyos, jól hallható szerep jut.

A Skyforger a német Folter Records kiadóval való leszerződés után tett szert nemzetközi hírnévre, s ma már Lettország egyik legelismertebb metal zenekarának tekinthető: négy európai turnén, számos miniturnén és fesztiválfellépésen ismertették meg az öreg kontinens lakóit a lett történelem legendás hőseivel és az ősi istenek misztikus világával. Budapesten utoljára 2007-ben jártak – a Kék Yuk után ezúttal a Rémálom a Nyár utcában rendezvénysorozat helyszínén, az After Music Clubb-an lépnek majd fel. A hazai vendégzenekart is felvonultató koncertre csak a helyszínen lehet majd jegyet vásárolni, 1000 forintért, az élőzene utáni viking-death-doom afterpartyra pedig ingyenes a belépés.

Ráadás Rémálom a Nyár utcában
2008. július 5., szombat 20.00 óra
Budapest, After Music Club (VII. Nyár u. 6.)

Skyforger koncert + vendégzenekar
viking-death-doom afterparty
Belépő: 1000 Ft, a koncertek után (23.00 óra) ingyenes

Hexvessel Hexvessel
április 24.