Nemrég írtam albumajánlót a From The Sky zenekar második, Antarktika című lemezéről. A hazai palettán szerintem egyedi hangzású, a progresszív metal zenét vastag szimfonikus elemekkel, máskor neoklasszikus heavy metallal és a dallamos death metal elemeivel ötvöző (azaz nem csak keverő) zenekar a számomra a Dark Tranquilty-től a hazai Dying Wish-en át a Queensrÿche-ig terjedő palettán […]
A harmadik évad 15. adása épp a munka ünnepére esett, ráadásul most ismét Winci kollégával érkeztünk a stúdióba. A mostani adásban immár másodszor merültünk alá közösen az undergroundba. A honi és a nemzetközi színtér fiatal és rutinos öreg rókái is helyet kaptak a műsorban, aminek a gerincét ugyan a hagyományosabb metal adta, de azért kikacsintottunk […]
Már vártam a Slowmesh új, márciusban megjelent III. című (és számú) lemezét. Néhány héttel-hónappal korábban egy változatos felállású négyes koncertjén hallottam őket is, élőben. A műsorba már az új lemezről is becsempésztek dalokat, és azok kifejezetten jól szóltak a repertoárban. Úgy tűnt, megismerem a banda színének egy újabb árnyalatát – és ebben nem tévedtem. A […]
Áprilisban érkezik a fővárosi southern rocker Slowmesh új nagylemeze. A stílszerűen csak III címre keresztelt album első dalaként a Madness In July videója ismerhető meg.
A zenekar énekese, Szabó Dávid mesélt az új lemez megszületéséről, és a stúdiózásról:
“Nagyon jó érzés a harmadik lemezünket késznek tudni! Nagy menet volt! Amennyire pozitív időszak előzte meg a második albumunkat (10 állomásos európai turné a Zoli Banddel, fellépés a Black Stone Cherry előtt, illetve a Halestorm előtt a Budapest Parkban, hogy csak a nagyobb eseményeket említsem), annyira másképp indultak a harmadik lemez munkálatai. A pandémiával az egész világ kifordult az addigi helyéből, de egy valamiben mindvégig biztosak voltunk: van még mondanivalónk!
Ahogy a korábbi anyagoknál is, a legelső dalíró szeánszokat most is Gárdonyban ejtettük meg Tonyáék víkendházában. Amikor már valahogy álltak a dalok, éreztük, hogy szükségünk van ‘külső fül’-re – producernek ezúttal Takács Zoltán ‘Jappán’-t kértük fel, aki rengeteg jó ötlettel rukkolt elő, és sokszor átsegített minket a holtponton. A lemez felvételeit megelőzően egy tagcsere is lezajlott. Dénes távozása után, a basszusgitárosi poszton Paczári Viktor csatlakozott hozzánk. A stúdiózást már vele kezdtük meg 2022 nyarán a SounDay stúdióban. A dalok végleges formájukat a már bevált Standing Waves stúdióban nyerték el, Sohajda Péter kezei közt. Az első két lemezünket is ő keverte, jól ismer minket, tudja, mit szeretnénk hallani.“
Remek koncertet láttam 2023. március 10-én pénteken a fehérvári Petőfi Kultúrtanszék színpadján. Ahogy a Fémforgácson is hírt adtunk róla előzetesen a rövid interjúkkal, egy nem mindennapi stílus-válogatás várta a nézőket. Magam is kíváncsian vártam, hogy mi hozta össze ezt a négy bandát és vajon a közönség hogyan fogadja majd, hiszen az emberek többsége nem mindenevő […]
Március 10-én a székesfehérvári Petőfi Kultúrtanszéken négy a rock és a metal különböző stílusát képviselő banda lép fel. Ennek előzeteseként minden csapat ugyanazokra a kérdésekre válaszol. MONASTERY – Billy Honnan, illetve mennyire ismeritek a másik három csapatot? A Strong Deformity-vel való ismeretségünk még a pályafutásunk elejére vezethető vissza. Akkoriban még egy többszáz lóerős gépezetként tolták […]
Meglepetésemre úgy alakult, hogy 2022.szeptember 23-ára is lett péntek este programom, hisz egy kedves ismerősöm zenekara, a Slowmesh lépett fel a Barba Negrában, nem másokkal, mint a feltörekvő The Georgia Thunderbolts-cal és a híres amerikai rock n’ roll képviselőivel, a Black Stone Cherry-vel. Alig vártam az őszt és végre visszatért az az időszak, amikor a […]
Up to You címmel tette közzé vadonatúj videóját a nu-stoner / grunge / modern metal vonalon mozgó budapesti Slowmesh. A videó dala a zenekar 2020-ban megjelent második nagylemezén, az Isolate-n található.
“A közösségi médiában megfigyelhető, hogy hamis képet alakítunk ki magunkról. Egy kicsit mindig szépítünk a valóságon, effekteket használunk, tökéletesítjük az eredeti állapotot. Ennek a jelenségnek az árnyoldalaira szeretnénk rámutatni ebben a kisfilmben, és egyúttal arra biztatunk mindenkit, hogy hagyja az effekteket és legyen önmaga!” – mondta Szabó Dávid énekes új videójuk kapcsán.
Sunflower címmel mutatta be új videóját a nu-stoner / grunge / modern metal vonalon mozgó budapesti Slowmesh. A videót Magyar Elemér készítette, a dal pedig az egy éve megjelent Isolate című lemezükről való.
Huszadszor hangzott fel a Fémforgács – az underground hangja c. műsorunk szignálja a Fáklya Rádióban. Ennek a kerek számnak apropóján csupa hazai banda szólalt meg. Tucatnyi ismert és elfeledett rock és metál dal a föld alól máig alkotó és már nem létező zenekaroktól, és azért néhány idei is befért (lásd tagek!).
Természetesen most sem hagytunk Benneteket programajánló nélkül (RIFF Klub, Analog Music Hall, Open Music Channel, Muzikum).