Tag: Soen

Soen – Antagonist – klippremier

Martin Lopezt (Opeth, Amon Amarth) vezette svéd progresszív metalos Soen 2021. január 29-én jelenteti ötödik stúdióalbumát Imperial címmel a Silver Lining Music gondozásában. A lemezükre nyolc vadonatúj dal kerül fel a bandától megszokott pszichedelikus és lágy hangulattal, jelenkorunk eseményire reagálva.

Mindig olyan zenekar leszünk, akik harcolni fognak a szabadságért, az élet minden fontos dolgáért, az emberekért, a hátrányos helyzetűekért. Fel kell tenni magunknak a nagy kérdéseket, például, hogy mi a francot csinálunk az életünkkel, vagy hogy hová tűnt belőlünk az empátia. Miért akarjuk elpusztítani a saját fajtánkat? Életemben mindig igyekeztem önmagam lenni, de úgy érzem, hogy a Soen zenéje által teremtett atmoszféra az egyetlen hely, ahol valóban önmagam tudok lenni. Amikor otthon vagy és zenélsz, szövegeket írsz, akkor fejezheted ki igazán önmagad minden ítélet nélkül és teljes szabadsággal. Nyilvánvalóan őrült és szörnyen frusztráló dolog volt mindenkinek és a zenekarunk számára is, hogy nem koncertezhettünk, de egyúttal ez lehetőséget biztosított arra, hogy megalkossuk ezt az albumot. Hónapokig napi 12 órát töltöttünk el, azzal, hogy eljuttassuk az ‘Imperial’-t arra a szintre, ahová igazán akartuk, leginkább a groove-okon és az album egységén dolgoztunk.

Lemezükről elsőként Antagonist daluk videójával ismerkedhettek meg.

Soen – Imperial

(Silver Lining Music)

1. Lumerian
2. Deceive
3. Monarch
4. Illusion
5. Antagonist
6. Modesty
7. Dissident
8. Fortune

Soen – Lotus – 2019

  Miközben a Tool-szappanopera továbbra is folytatódik és immár 2006 óta képtelenek Maynard-ék kiadni a 10.000 Days utódját, azaz a zenekar ötödik nagylemezét, addig a Martin Lopez, ex-Opeth ütős nevével fémjelzett Soen szép csöndben összerakott négy albumot. Mivel az első háromról is én írtam, jeleztem a kollégák felé, hogy a negyedik, Lotus című korongról is […]

Tovább »

Soen – Lotus – klippremier


A svéd progresszív metalos Soen február 1-jén Lotus címmel adja ki negyedik albumát, amiről most címadó daluk animációs videója nézhető meg.


Martin Lopez alapító/dobos így beszél az új album szövegeiről: „Kétségtelen, hogy a világ manapság egy nagyon különös, feszült hely, és a szövegek ezt világosan tükrözik is, de egyben azt is tükrözik, hogy minden korábbinál erősebbnek kell lennünk, hogy sikerrel szállhassunk szembe azzal a pokoli zűrzavarral, amit az élet felkínál nálunk.
 

Soen – Lotus
(Silver Lining Music)

1.Opponent
2.Lascivious
3.Martyrs
4.Lotus
5.Covenant
6.Penance
7.River
8.Rival
9.Lunacy

 

Soen – egy nem minden napi videó


A Martin Lopezt (Opeth, Amon Amarth) vezette progresszív metalos Soen 2019. február elsején Lotus címmel jelenik meg negyedik lemezét, ami túlnyomórészt pszichedelikus és lágy hangulati légkörű lesz. Erről újabb előzetesként Martyrs daluk nem minden napi videóját láthatjátok.


Soen – Rival – dalpremier



Lotus
címmel 2019. február elsején jelenik meg a Martin Lopezt (Opeth, Amon Amarth) vezette progresszív metalos Soen negyedik lemeze. A túlnyomórészt pszichedelikus és lágy hangulati légkörű lemezről elsőként Rival daluk hallgatható meg.


Az album hangulatról Lopez ezt nyilatkozta: „Mind nagyon szerencsések vagyunk, hogy van egy közös helyünk, ahova elvonulhatunk felfedezni olyan gondolatokat, érzéseket és perspektívákat, amik a hétköznapi életünkben rejtve maradnak. Számos olyan érzést és gondolatot közlünk a zenekaron keresztül, amiket külön-külön talán nem is tudnánk, de csapatként dolgozva létrejönnek.

Az album egyébként új gitárosuk, Cody Ford bemutatkozó anyaga lesz. Íme, a borítója. 
 

Soen – Lucidity – koncert verzió


Tavaly februárban Lykaia címmel jelent meg az ex-Opeth, Amon Amarth dobos, Martin Lopez által alakított svéd prog metal banda, a Soen harmadik stúdióalbuma. Erről most Lucidity daluk Rómában adott koncertjükön készült élőfelvételét hallgathatjátok meg.

 

Soen – Opal – új videó



Lykaia
címmel február 3-án jelent meg a Martin Lopez dobos (ex-Opeth, Amon Amarth) által alakított  svéd prog metal banda, a Soen harmadik stúdióalbuma. Az albumról Opal címmel máris itt egy vadonatúj videó.


Az albumról korábban már Lucidity címmel megjelent videójukat az alábbiakban érheteitek el.
 

 

Soen – Lykaia – 2017

  Martin Lopez és Kim Platbarzdis még 2004-ben megalapította a Soen-t, de egészen 2010-ig jegelték a zenekart. Aztán abban az évben teljessé vált a felállás Joel Ekelöf, illetve Steve DiGiorgio csatlakozásával. Onnantól viszont beindult a gépezet, az első lemez 2012-ben látott napvilágot, míg a folytatása két esztendővel később. Időközben a legendás bőgőst Stefan Stenberg váltotta. […]

Tovább »

Soen – Sectarian – egy dühös fickó tollából született dal



A napokban már beszámoltunk a Martin Lopez (ex-Opeth, Amon Amarth) vezette svéd progresszív rock banda, a Soen új daláról. Most a dal születésének körülményeit ismerkedhettek meg.


A Sectarian egy „éles elméjű, groove-okkal, prog-rock hatásokkal és évezred eleji alt-metal ritmusokkal teli, inspiratív himnusz„, ami a csapat jövő év február 3-án megjelenő, Lykaia című új lemezének az előzetese. Minderről Martin Lopez így beszélt:

Amikor ezt a számot írtam, rengeteg nonszensz dolog zajlott a világban . Ilyen például a szélsőséges vallási fanatizmus, amihez azóta már hozzá is kellett szoknunk. Ettől függetlenül engem is nagyon bosszant ez egész. Épp ez a düh késztetett arra, hogy megírjam ezt a dalt. Arról van itt tehát szó, hogy az embereknek valamilyen oknál fogva minden esetben szükségük van egy vezetőre, egy Istenre, és az sem érdekli őket, ha ez a felsőbbrendűnek gondolt valaki beleszól az életükbe, kicsinálja őket. Én ezt egyszerűen nem értem. Persze közöttünk is vannak olyanok, akik komoly vallási háttérrel rendelkeznek, de mindez nem megy át abnormalitásba. Az a borzasztó, amikor az emberek ezen őrült ideológiák mentén élnek, és annak érdekében, hogy kielégítsék mentoruk igényeit, totális mértékben kiölik magukból az empátiát. Ez a mentor pedig a legtöbb esetben egy szellem; egy olyan lény, ami soha nem is láttak… Amit pedig végképp nem értek, az az, hogy az évek során számtalan ember áldozta fel önmaga vagy mások életét, miközben védelmezte vallását. Amikor ebbe belegondolok, teljes elvesztem minden hitem, amit az emberiségbe vetettem. Valóban ilyen gyengék volnánk? Hogy történhet egyáltalán meg ilyesmi? A Sectarian dalszövegei tehát egy dühös, felbosszantott fickó tollából születtek.
 

123
Hexvessel Hexvessel
április 24.