Tag: Solidity

LOWLAND FEST 2023, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Annyi jó fesztivál van ebben az országban, hogy szívem szerint az összesen ott lennék, de sajnos ez fizikai korlátokba ütközik. A július 22-i hétvégére is éppen 2 rendezvény esett, a hódmezővásárhelyi Lowland Fesztivál és az esztergomi a Kill the Mosquitos. A mi utunk az előbbire vezetett több okból is kifolyólag. Sajnos az időnk csak úgy […]

Tovább »

Solidity – Masterpiece of a Stoned Heart – új videó

A májusi HammerWorld magazin mellékleteként jelent a modern prog-thrash/death metal vonalas Solidity második lemeze, az Evolution of Prodigality. A lemezről a négy részből álló címadó dal befejező tétele, a Masterpiece of a Stoned Heart kapott új videót, amiről Kovács Attila énekes az alábbiakat osztotta meg:

Örömmel mutatjuk be Evolution of Prodigality című albumunk egyik kiemelkedő darabjának a Masterpiece of a Stoned Heart hivatalos videóját. Ez a zenei monstrum nagyon jól összefoglalja, azt az irányt, amit a zenekar jelenleg is képvisel. Ez a harmadik hivatalos videónk az albumról, amely egyben az ajándékunk is mindazoknak, akik ebben az évben is követtek minket, tomboltak velünk a koncerteken, vagy zenekarként zúztak mellettünk az ország különböző klubjaiban. A videót a Kill Monday Management csapatával forgattuk.

Solidity – Death Certificate – szülinapi videó

Augusztusban 10. születésnapját ünnepelte a modern prog-thrash/death metal vonalas Solidity. A zenekar ez alkalomból egy sötét hangulatú imidzs-klippel lepte meg rajongóit, amit a májusban megjelent Evolution Of Prodigalit albumuk Death Certificate dalához készítettek el. Kovács Attila „Penge” énekes az alábbiakban így mesélt erről:

Próbáltuk kiválasztani azt a dalt az albumról, ami az általunk megálmodott, s a klipben végig uralkodó fekete-UV zöld környezetet leginkább kiszolgálja. A választott dal rövid, tempós, technikás, és elég dallamos ahhoz, hogy hamar beégjen az emberek fülébe.

Solidity – Evolution Of Prodigality (2022)

Az Everflow recenzióm végén belengettem, hogy talán a Solidity friss lemezéről is írni fogok. És íme! A zenekart 2012-ben alapította Triesz László szólógitáros, zeneszerző, dalszövegíró és Kovács Attila énekes. Zenéjük a kezdetektől fogva színesnek, változatosnak mondható. Ügyesen keverik a thrash, death, power metalt progresszív megoldásokkal és némi elektronikával. 2016-ban még magánkiadásban megjelentették első nagylemezüket, An […]

Tovább »

Solidity – Fake Sunrise – lemezelőzetes

Evolution Of Prodigality címmel a májusi HammerWorld magazin egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a hazai modern prog-thrash/death metalos Solidity második lemeze. 11 dalos lemezről Fake Sunrise daluk szöveges videóját nézhetitek meg.

Az albumunk beharangozójának választott Fake Sunrise dalunk egyszerre tűnt befogadhatónak és megfelelően eklektikusnak ahhoz, hogy bemutassa, milyen zenei (sokk)hatások érhetik a hallgatókat a megjelenő korongon. Az intrót követő témákra cinikus hangvételű szöveg és dallamvezetés erősít rá, majd súlyos sötétbe taszítjuk a hallgatót néhány másodperc erejéig, ahonnan a refrén íve nyújt kapaszkodót, mígnem újabb körre indítjuk a hullámvasutat, kiszállási lehetőség nélkül.” – mondta a dalról Kovács Attila énekes.

A dal a vallási fanatizmusról szól, és azokról az emberekről, akiket teljesen elvakít a hitük, szép lassan átveszi az irányítást az életük felett.” – tette hozzá Triesz László gitáros-zeneszerző-szövegíró.

Solidity – Evolution Of Prodigality

(H-Music)

1. Enticed By Mortality
2. The Old Raven
3. Queendom
4. Evolution Of Prodigality Part I.: Death Certificate
5. Evolution Of Prodigality Part II.: Perfect Objection
6. Evolution Of Prodigality Part III.: Fake Sunrise
7. Evolution Of Prodigality Part IV.: Masterpiece of a Stoned Heart
8. Uncontrolled
9. Off Season (bonus)
10. Szem beszél (bonus)
11. Enticed By Mortality (radio edit – bonus)

Solidity – Érkezik a második lemezük

A májusi Hammer World Magazin CD mellékleteként jelenik meg a modern prog-thrash/death vonalas Solidity második lemeze Evolution Of Prodigality címmel. A zenekar új albumán a komplex melodikus riffek mellett nagyobb hangsúlyt kaptak a modern jellegű progosabb témák, melyek a fele részben koncepciózus felépítésnek is köszönhetőek. Az erőteljes énektémákkal kombinált vokáltémák, hörgések, valamint egy jó adag elektronika az, ami összefogja és kiemeli ezt az albumot a többi közül. Kedvcsinálóként címadó dalukból kaptok némi ízelítőt.

Solidity – EP-premier

Controlled? címmel jelent meg az US power/prog/thrash/death metalos Solidity zenekar új négy dalos EP-je, ami egyben készülő új nagylemezük előzeteseként szolgál.

Ez is eljött, íme egy négy számos ízelítő a Solidity új nagylemezéről. Két tétel egy monumentális prog-koncept történetből, melynek címe, The Revenant. Témája az emberi tudat és a lélek pusztulása különböző aspektusokból vizsgálva. A kislemezen még két úthenger-dal kapott helyet, a már korábban közzétett The Old Raven és az Off Season.” – mondja Kovács „Penge” Atilla énekes a kislemezről.

https://youtu.be/ydGYEJ6f4Xo

Az EP-bemutató a Miserium búcsúkoncertjén lesz december 7-én, a Dürer Kertben.

Solidity – The Collection – klippremier


Már egy jó ideje nem hallatott magáról az US power/prog/thrash/death metalos Solidity zenekar. Mindez talán nem véletlen. Ahogy azt egy közel 3 évvel ezelőtti interjúban is nyilatkozta a banda frontember, Penge:A mi vizeink lassabban folynak, régi motorosok vagyunk, metál-szülőkként már nem kapkodunk.” Ez persze nem azt jelenti, hogy ültek volna babérjaikon, hanem kicsit jobban ráfeküdtek a vizuális témára és An Abnormal Collection nagylemezük The Collection című nyitó dalára készítettek egy vadonatúj videoklipet.

 

Solidity – An Abnormal Collection – 2016

Hazánkban nem igazán beszélhetünk túlzottan burjánzó technikás melodeath/progthrash/US power zenei életről. Talán egy kezem is elég lenne ahhoz, hogy ezeket a zenekarokat felsoroljam, de szerencsére ezt a szűk kört bővíti – vagy inkább erősíti – most a budapesti Solidity múlt hónap első felében megjelent első nagylemezével.   A zenekar album premierjével kapcsolatban, korábban már olvashattatok […]

Tovább »
12
Hexvessel Hexvessel
április 24.