Tag: Sons of Apollo

Sons of Apollo – elhalasztják az európai turnét

Az amerikai Sons of Apollo elhalasztja az európai turnéját, így a március 25-én esedékes budapesti esemény is elmarad.

A Sons of Apollo sajnálattal jelentette be, hogy az elmúlt hetekben kialakult helyzetet mérlegelve úgy döntöttek: nincs más választásuk, mint leállítani a nemrég teltházas németországi koncertekkel indult európai turnéjukat, amely márciusban Budapest mellett többek között Olaszországot, Franciaországot, Spanyolországot, Angliát és Hollandiát is érintette volna. A fellépéseket terv szerint nyárra halasztják, így az eredetileg március 25-re, a Barba Negra Music Clubba tervezett budapesti koncertet is.

A zenekar közleményében leírja, hogy a koronavírus-járvány miatt az európai államok kormányai olyan döntéseket hoznak, amik rendezvényhelyszínek lezárásával, nagyobb események elhalasztásával és a légiközlekedés korlátozásával járnak, így sem a zenekar, sem a helyi rendezvényszervező partnerek, így a hazai Livesounds Agency sem lehet biztos abban, hogy a tervezett koncertek minden turnéállomáson garantáltan lezajlanak majd.

Természetesen senki sem vitatja, hogy ezek az óvintézkedések mindannyiunk, így a koncertlátogatók, a fellépők és a személyzet biztonsága és egészsége érdekében lettek meghozva. A Sons of Apollo egyetért abban, hogy egy ilyen helyzetben az ember egészsége a legfontosabb, és nem szeretné egészségügyi kockázatoknak kitenni a fellépő zenekarokat, a turnén dolgozó munkatársakat vagy a rajongókat.

Ezen felül a turné szervezőinek a helyzet gazdasági és pénzügyi kockázataira is tekintettel kell lenniük, hiszen ha a tervezett turnéból akár csak néhány állomás is kiesik, az jelentősen csökkentheti a bevételt a tervezetthez képest. Egy amerikai, a tengerentúlról történő költséges beutazást is megszervező zenekar esetében pedig ez a gazdasági kockázat különösen nagy. Éppen ez a komoly előzetes szervezőmunka magyarázza azt is, hogy a Sons of Apollo különösen csalódott és letört a most bejelentett elhalasztások kapcsán. A zenészek elkötelezettek atekintetben, hogy amint a helyzet rendeződik, minden elhalasztott koncertet bepótolnak. A budapesti koncertre megváltott jegyek a vásárlás helyén a koncert napjától számított 30 napig visszaválthatók, vagy érvényesek lesznek a később bejelentésre kerülő új időpontban is. A zenekartól VIP csomagot vásárló rajongók pedig a zenekar weboldalán és közösségi média csatornáin tájékozódhatnak majd a visszaváltás módjáról. 

Sons Of Apollo – mesterkurzus másodszorra

A 2017 óta létező Sons Of Apollo társaságára azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy egy szupergroupról van szó, mivel olyan tagokat tudhat magáénak, mint Derek Sherinian, Mike Portnoy, Jeff Scott Soto, Bumblefoot és Billy Sheehan. Az egykori DT tagok által vezetett formáció januárban új nagylemezzel fog jelentkezni MMXX címmel, amire a progresszív rock, metal rajongóinak egyértelműen tudniuk kell. Az két lemezes album érkezését a nyitó Goodbye Divinity hirdeti.

Soto – Origami – 2019

  Jeff Scott Soto egy elég foglalkoztatott énekes. Megfordult már jó pár zenekarban, de szólóban is nyomul, hol teljes nevén, hol meg csak Soto-ként. Ez utóbbi formációjának nemrég jelent meg harmadik nagylemeze, Origami címmel. Bár az első két korongot nem ismerem, ezt egy keményebb, metalosabb anyagnak ígérte főhősünk. Ebben lehet is valami, hisz az Origami-n […]

Sons of Apollo – Sings of Time – klippremier


Még tavaly októberben, Psychotic Symphony címmel jelent meg a Sons of Apollo bemutatkozó lemeze. Az albumon található Sings of Time c. tételhez egy klip készült, amely meg is tekinthető.


A Hammer Concerts-nek köszönhetően augusztus 19-én a Barba Negra Track-be látogat a zenekar. További információkat a képre kattintva találhattok.


Sons Of Apollo – proggerek figyelem!



Mit tippeltek, milyen zene születhet, ha két korábbi Dream Theater muzsikus (Mike Portnoy és Derek Sherinian) olyan zenészekkel egyesíti erejét, mint Ron “Bumblefoot” Thal (ex-Guns N’ Roses), Billy Sheehan (The Winery Dogs, Mr. Big, David Lee Roth) és Jeff Scott Soto (ex-Journey, ex-Yngwie Malmsteen’s Rising Force)?
Nos, a Sons Of Apollo néven futó projekt október 20-án, az Inside Out/Sony kiadásában érkező Psychotic Symphony lemez előzeteséből megtudhatjátok.



Poets of the Fall
október 09.
Ultima Ratio Fest 2022
október 10.