Tag: Soulfly

Soulfly – Hallgasd meg az új albumot

Sokan vagyunk, akik szeretnék már kézben tartani a Max Cavalera vezette Soulfly új albumát, de arra még egy kicsit várni kell. A türelmetlenebbjei ITT meghallgathatják az egész albumot.
Max a következőket nyilatkozta: „Ez a Soulfly hetedik albuma. A Sepultura-val mindössze hat albumot készítettem. A Soulfly túlélt minden krízist. Az első album kiadása óta soha nem néztem vissza mit hagytam magam mögött, csak mentem tovább előre. Az Omen albummal is így teszek. Mert a metal zene örök és elpusztíthatatlan. Csak mert öregebb leszel még nem jelenti azt, hogy unalmassá kell vállj. Ahogy öregszem, úgy leszek egyre őrültebb, az albumaim pedig súlyosabbak és agresszívabbak. Ez az új album üzenete. A zene az egyetlen, amit szeretek és az egyetlen is amit tudom hogyan kell csinálni. Ez az album csak megerősíti a létjogosultságom.”

Dillinger/Soulfly duett

Greg Puciato, a The Dillinger Escape Plan énekese közös duettet készített Max Cavalera-val. A dal a következő Soulfly lemezen kap helyet, melyet a napokban rögzítenek Los Angeles-ben és Omen címmel jelenik meg valamikor jövő év tavaszán. Lesz belőle természetesen limitált verzió is bónusz feldolgozásdalokkal, úgy mint: Four Sticks (Led Zeppelin), Refuse/Resist (Sepultura) és Your Life, My Life (Excel). Visszatérve a duett nótara, Greg szerint eléggé Chaos A.D. korszakosra sikerült. Meglátjuk, mindenesetre az őrület garantált.

Soulfly – stúdióban

A Max Cavalera nevével fémjelzett Soulfly november 6-ika óta a Hollywood-i Edge Of The Earth stúdióban dolgozik Logan Mader (Ex-Machine Head, stb.) producerkedésével a következő lemezén.


 

Az Omen címmel jövő év elején érkező korong dalainak munkacímeit tartalmazó lista:

1. Bloodbath And Beyond
2. Soulfly VII
3. Off With Their Heads
4. Omen
5. Rise Of The Fallen
6. Great Depression
7. Apocalyptic Clash
8. Vulture Culture
9. Lethal Injection
10. 7 Daggerz

_ELVALASZTO_

A zenekar felveszi még a Led Zeppelin 1971-es negyedik albumáról a Four Sticks c. dalt, amit a későbbiekben „B-oldalas” vagy bónusz nótaként akarnak felhasználni.

Némi videóanyag a stúdióból:

Max egy interjúban így nyilatkozott a készülő dalokról:
„Rövidebb dalokban gondolkozunk, szóval képzeld el egy kis Minor Threat-et keverve a Reign In Blood-dal, Soulfly-jal és még egy kis világzenével… Még agresszívebb lesz, mint a Conquer, már csak azért is, mert rövidebb lesz…”

Soulfly

Már mikor anno a plakátot megláttam tudtam hogy ott leszek, az évek során egyre erősebb albumokat csatarendbe állító elit pusztítócsapat méltán rászolgált a győzelemre, mit röpködő végtagjaink felett arattak az est folyamán, node ennyire ne szaladjunk előre! Ahogy előbb a trolibusz majd a villamos a házak körül kanyargott, később ugyanígy körülöttem is egyre jobban görbült […]

Tovább »

Soulfly

A holland Face Culture február 13-án készített egy interjút a SOULFLY frontemberével, Max Cavalera-val. A videóinterjú megtekinthető a FaceCulture.nl weboldalon. Szó esik benne „Dark Ages” című új albumukról, dalcímekről, az Orthodox papokról, a BAD BRAINS, zenekarról és még sok másról. Egy másik beszélgetés is készült vele az Asice.net által, mely szintén elérhető a neten,  ITT. Ez főleg Max hatásairól, kedvenc bandáiról érdeklődik, jobbára a punk és hardcore színteret figyelembe véve.

Soulfly

Januárban indul a Soulfly zenekar európai turnéja. A helyszínek között a Petőfi csarnok is megtalálható.

Jan. 28 – Dublin, IRE – Ambassador Theatre
Jan. 29 – Belfast, UK – Limelight
Jan. 30 – Glasgow, SCO – Garage
Jan. 31 – Manchester, UK – Academy 2
Feb. 01 – Nottingham, UK – Rock City
Feb. 02 – Sheffield, UK – Leadmill
Feb. 03 – Birmingham, UK – Academy 2
Feb. 04 – Portsmouth, UK – Pyramids
Feb. 05 – Bristol, UK – Academy
Feb. 06 – Exeter, UK – University
Feb. 07 – London, UK – Astoria
Feb. 08 – Norwich, UK – UEA
Feb. 10 – Lille, FRA- Le Splendid
Feb. 11 – Luxembourg, LUX – Rockhal
Feb. 12 – Tilburg, NETH – 13
Feb. 13 – Amsterdam, NETH – Paradiso
Feb. 14 – Cologne, GER – Live Music Hall
Feb. 15 – Bremen, GER – Aladin
Feb. 16 – Hamburg, GER – Markthalle
Feb. 17 – Berlin, GER – SO 36
Feb. 18 – Leipzig, GER – Werk II Kulturfabrik
Feb. 19 – Braunsweig, GER – Meoer Hall
Feb. 20 – Prague, CZR – Roxy
Feb. 21 – Vienna, AUT – Arena
Feb. 22 – Budapest, HUN – Petőfi Csarnok
Feb. 24 – Sofia, BUL – Hristo Botev Hall
Feb. 25 – Istanbul, TUR – Yeni Melek Theatre
Feb. 27 – Athens, GRE – Sporting Arena
Feb. 28 – Thessalonki, GRE – Idrogios Club
Mar. 02 – Belgrade, SER – Dom Omladine
Mar. 03 – Zagreb, CRO – Mochvara
Mar. 04 – Bratislava, SK – Bkis
Mar. 05 – Graz, AUT – Orpheum
Mar. 06 – Ljubljana, SLO – VPK Mediapark
Mar. 07 – Salzburg, AUT – Rockhouse
Mar. 08 – Linz, AUT – Posthof
Mar. 09 – Munchen, GER – Backstage
Mar. 10 – Worgel, AUT – Kamma
Mar. 11 – Rimini, ITA – Velvet
Mar. 12 – Treviso, ITA – New Age
Mar. 13 – Milan, ITA – Rolling Stone
Mar. 14 – Fribourg, SWI- Fri-son
Mar. 15 – Zurich, SWI – Rohstofflager
Mar. 16 – Darmstadt, GER – Central Station
Mar. 17 – Strasbourg, FRA – La Laiterie
Mar. 18 – Gent, BEL – Voorhuit 1200
Mar. 19 – Paris, FRA – Elysee Montmartre
Mar. 21 – Bordeaux, FRA – Rock School Barbey
Mar. 22 – Toulouse, FRA – Salle Des Fetes
Mar. 23 – Barcelona, SPA – Razzmatazz 2
Mar. 24 – Bergara, SPA – Sala Jam
Mar. 25 – Lisbon, POR – Paradise Garage
Mar. 26 – Porto, POR – Hard Club
Mar. 27 – Madrid, SPA – Arena

Soulfly – Dark Ages – 2005

Az 1998-ban Max Cavalera által életre keltett Soulfly idén elérkezett ötödik nagylemezéhez. Az anyag a Dark Ages címet kapta és a Roadrunner Records dobta piacra. A korongon 15 dal hallható 66 perc időtartamban. A producer maga Max Cavalera volt, a keverést pedig Terry Date végezte. Az albumot egy rövid intro vezeti fel, ami a The […]

Tovább »

Soulfly

A pár napja megjelent Soulfly album egyik dala letölthető az alábbi linkre kattintva:

Carved Inside

Az album címe Dark Ages és október 4 – én jelent meg. A dal videóklippje Szlovákiában készült, egy 700 éves erődnél. Az album producere maga Max Cavalera volt, a keverést azonban
arra a Terry Date-re bízták, akik olyan zenekarok lemezek keverésén szorgoskodott, mind a Pantera vagy a Deftones

Soulfly

A Soulfly zenekar elérhetővé tette új videóklipjét, amit a „Carved Inside” című dalra forgattak. A videó letölthető

ITT
, az mp3 amin szintén ez a dal hallható pedig
ITT
található. A felvétel amúgy a csapat október 4-én megjelent új „Dark Ages” című nagylemezének az első singléje. A csapat októberben indul amerikai turnéra a Throwdown, Bloodsimple és Incite zenekarok társaságában.

Hexvessel Hexvessel
április 24.