Tag: SoulMirror

Abaliget ProgCamp – nemzetközi fellépő is lesz

Nemzetközi fellépővel bővült az Abaliget ProgCamp programja


A fesztiválon fellépő zenekarok bejelentése rövidesen a végéhez ér. Igazán értékes és izgalmas programot sikerült összeállítani. Az Abaliget ProgCamp házigazdája a pécsi Perfect Symmetry zenekar lesz, akik új dobossal kezdték az évet. Bemutatkozó koncertjük megvolt január elején, és ez még csak a kezdet.



Schulteisz Ákos (főszervező) és Szkróbó Szabolcs (Perfect Symmetry) összpontosítanak az Abaliget ProgCamp-re, rengeteg tennivaló van a szervezésben, de élvezettel teszik, nagyot álmodtak…

“Az érdeklődés nagyobb lett, mint amire mertünk gondolni. De ennek így kell lennie, hiszen a rockzene, a progresszív ízekkel átitatott rockzenék megérdemlik a nagyobb nyilvánosságot. Nagyon jó zenekarok vannak a műfajban Magyarországon, emellett azt tapasztaljuk, hogy a ProgCamp fogalma szárnyra kelt. A meghívott bandákon túl annyi iszonyatosan jó modern zenekar jelentkezett, hogy simán megtöltenének még egy fesztivál programot. De van egy kapacitása a ProgCamp-nek, amit így a nyitó évben egésznek tartunk.”

A 3 napos bérletet december óta lehet elővételezni, úgy néz ki jó lesz a fesztivál látogatottsága.
Bejelentésre kerültek: Dreamgrave, Angertea, Sungazers, Miserium, Soulmirror, Ghost Toast, Mars Told A Secret, Marcello’s Mystical Mind, Skore, King Furia, Stabbed, The Tumor Called Marla, Szónok, Divided, Perfect Symmetry. Ezek a zenekarok már a program biztos pontjai. Néhány tárgyalás alatt levő produkció lehetséges, hogy bekerül a 2018-as fellépők közé még. A fesztivál hangosításáért a Fidó Hangtechnika felel. Kellő hang és fény az biztos!

A következő mérföldkő a ProgCamp életében, hogy itt és most bejelentheti az első NEMZETKÖZI FELLÉPŐT a fesztiválra:
Az Abaliget ProgCamp-re érkezik Romániából az Untold Faith zenekar.



“Az Untold Faith zenekart a gitáros Mogyoros Attila (Psycho Symphony) és dobos Gindele Gabor (Psycho Symphony), két már a progresszív metalban korábban is jelen lévő nagy múltú zenészek alapították meg. Az Untold Faith gyorsan a román underground metal színtér egyik legeredetibb ées legígéretesebb formációjává vált. A zenei hatások közé tartoznak a olyan zenekarok, mint a Gojira, a Nevermore, a Psychotic Waltz, a Mekong Delta, a Sikth, a Riverside. Kísérletezős a zene, különböző stílusok és elemek épülnek be a hangzásba.”

Így mondhatjuk, jó úton halad a ProgCamp, hogy nemzetközivé váljon!
3 napos bérletet itt tudsz váltani:
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=48722
A ProgCamp facebook oldala:
https://www.facebook.com/abaligetprogcamp/posts/1192568714178109
Esemény link:
https://www.facebook.com/events/139116883379814/

SoulMirror – Szakítópróba [EP] – 2014

A pécsi SoulMirror előző EP-jéről 9000Sanyi kollégám írt, és utalt rá, hogy a Perfect Symmetry aktuális albuma nála nem működik, de a Szabadságvágy dalai felidézik benne azt a hangulatot, amiért az első két PS lemezt szereti. Nos, nálam a Tökéletes Szándék nagyon is működik, ellenben a “lélektükrözők” kislemezétől nem estem hasra. Úgyhogy ha Kovács Péter […]

SoulMirror – megérkezett a második EP

A 2009 óta működő pécsi színház metal zenekar, a Savatage, Therion, Avantasia módra, férfi és női éneket egyaránt használó SoulMirror a napokban jelentette meg második EP-jét. A 2013-ban megjelent Szabadságvágy után most Szakítópróba címet viseli a szintén öt számos friss anyag. 



A csapat szerint mind a dalok, mind a hangzás tekintetében előrelépés ez a lemez, melyet kemény riffek, fülbemászó refrének jellemeznek. A felvételek a pécsi FHT 78 stúdióban zajlottak, Friskó Péter irányítása mellett. A keverésért, maszterizálásért pedig Brucker Bence és a SuperSize Recording stúdió volt a felelős. A borító Szabó Andrea művészi fotóiból lett összeállítva.

SoulMirror – Szabadságvágy – 2013

A SoulMirror egy 2008-ban alakult hattagú csapat Pécsről. Itt játszik a szintén pécsi prog rocker Perfect Symmetry billentyűse, Kovács „Cliff” Péter. Ezen kívül zeneileg is érzek kapcsolódási pontokat, de erről később. Nem épp megszokott, de a banda megalakulását az a Gáspár Emőke kezdeményezte, aki ma már nem énekel a zenekarban. Szóval a helyzet az, hogy […]

augusztus 12.,
augusztus 13.,
augusztus 16.,
augusztus 19.,