Tag: Space Rock

Enphin – End Cut (2022)

Nem kis fába vágtam a fejszémet, amikor eldöntöttem magamban, hogy megnézem ezt az Enphin nevű brigádot. Teljes nevén Mr. Peter Hayden-nek nevezték magukat, azonban 2014 óta csak a monogramjukat használják, vagyis PH. Hogy, miért szerepelt mégis Enphin néven a promók között? Tudja az öreganyám térde kalácsa. Igazi zenei alkimistákról beszélünk, a csapat 2000-ben alakult a […]

Tovább »

Steel Jungle – ötnegyedes improvizációk a Holdról

A Steel Jungle megjelentette első dalát, a Moonwalking-ot a The Golden Cut című új albumáról, melyet az Inverse Records adott ki. A zenei kalandozás a dob és a basszus ötnegyedes ritmusával indul, furcsa lüktetést adva az egész szerzeménynek. A hangokat, például az akusztikus gitár dallamait az erősített-torzított hangszerelésbe rejtve, mintha a gravitáció határozná meg.

Az ismertető által felsorolt, szóvirágokba font zenei szakkifejezéseket azonban hasztalan lefordítani [pedig már majdnem sikerült – szer.]. A hangulatáról sokkal többet elárul, hogy a dal munkacíme Dédalosz (Daidalos) volt, ám a keverés során a téma annyira kinőtte magát és olyan magasra szárnyalt, hogy az elveszítette mitológiai hangulatát, és sokkal inkább vált egyfajta space rock dallá. A felvételek alatt teljesedett ki a csapat korábbi megszólalásához képest az új billentyűs játéka, és teremtett összeköttetést a dob-basszus-billentyű hangzása a lebegős gitár riffek alatt.

Howling Giant – együtt a rajongókkal egy új lemezzel

A country hazájából, illetve mára a rock zene egyik fontos állomáshelyéről, Nashville-ből származó Howling Giant a pszichedelikus metal kiváló specialistájaként április 20-án jelenteti meg újabb korongját, Alteration címmel. A heavy rock színtéren sikeres csapat jövőkutató, sci-fi ihlette, elgondolkodtató zenéjével 2015 óta kelt feltűnést. Az évek alatt két EP-t és négy LP-t jelentettek meg. Az utóbbi kb. egy évben, a járvány súlytotta bezártságban írták meg legújabb lemezük zenei anyagát. Az új korong ugyan még nem elérhető, de régebbi dalaik meghallgathatók a bandcamp oldalon.

A 20 perces, instrumentális Alteration is erről a bezártságról szól. Tematikájával a korábbi lemezre reflektálva a világok közti űrök (Space between Worlds) betöltésére vállalkozik.

Zach Wheeler dobos mesél a zenekar jelenlegi körülmények közti működéséről és a lemez keletkezéséről: „Elkezdtünk a Twitch-en ‘élő műsorokat’ stream-elni, mialatt már izgatottan vártuk, hogy újra turnézhassunk. Az élő műsoraink mindent tartalmaznak, kezdve onnan, hogy Tommal főzünk, ahogy szólózgatunk, vagy ahogy a teljes banda játszik szombatonként. Ilyenkor megkértük a hallgatókat-nézőket, adjanak tippeket dalcímekre, mi pedig megírjuk a zenét. Amikor visszanéztük a felvételeket, arra gondoltunk, hogy klassz lenne megjelentetni lemez formájában. Így ez az április 20-án megjelenő LP az emberektől érkezett és nekik szól, egyfajta tiszteletadás a rajongóknak, a barátainknak és a családjainknak is, akik a bezártságban is hagyták, hogy ússzunk a zenével.”

Slift – az ismert világ peremén

Ha van olyan nagylemez a tavalyi évből, ami a külsőségével varázsolt el, akkor az a Slift nevű francia trió bemutatkozó dupla lemezének, az Ummonnak a kiváltsága. A zenekar a free jazztől a krautrockon át mindent magába szívott a 70-es évekből, hogy azt sajátos sci-fi világok felhasználásával, improvizációkkal megtoldva a kerek egészként adja ki magából ezen a lemezen. Az emlegetett borító pedig a méltán elismert Philippe Caza munkásságát dicséri, mivel a több oldalon is megcsodálható alkotás nagyon jól szemlélteti számunkra a világegyetem még fel nem fedezett szegletét, ahol jégóriások vívják csatáikat a planéták gyűrűin egyensúlyozva. Érdekesség, hogy a rajzból több verziót is szerezhetünk annak megfelelően, hogy milyen hanghordozón jutunk a dalcsokorhoz.

Persze nemcsak a látvány miatt vettem elő ezt a 2020-as kiadványt, amit érdemes pótolni kimaradás esetén, hanem mert tovább bővítették az életútját egy friss videóval, ami a Thousand Helmets Of Gold című dalhoz készült.

Andromeda Space Ritual – All Shades Of Perception (2020)

Úgy gondolom a beszédes zenekarnév sok csalódástól megkímélheti az embert, ez jelen esetben is nagyon igaz, bár az Andromeda Space Ritual alapvetően egy olyan pakk részeként került hozzám, ami garantálta a totális elszállást és űrutazást. A lengyel Galactic SmokeHouse dobott meg nemrég egy különösebben nem falrengető újdonságokat rejtő csomaggal, pusztán azzal a célzattal, hogy pályára […]

Tovább »

Vision Eternel – For Farewell of Nostalgia (2020)

Vision Eternel - For Farewell of Nostalgia

Napokon át érleltem, vajon hogyan fogalmazzam meg a gondolataimat a Vision Eternel 4 számos EP-jéről. Jól tettem, mert visszaolvasva átírtam a némiképp maliciózusra sikerült ajánlómat. Szerencsére csak a nagy alkotók vásznainak alsó rétegére kíváncsi a nagyérdemű így én most indulhatok tiszta írólappal. A magát New Jersey-i zenei társulatként bemutató francia-kanadai Alexander Julien 2007 óta alkot […]

Tovább »

Intergalaktikus Space Rock válogatás


November 18-án, Space Rock: An Interstellar Traveler’s Guide címmel fog megjelenni a Purple Pyramid Records 6CD-s válogatás anyaga, ami a „galaxis valaha volt legzseniálisabb space rock-himnuszait” foglalja össze. Többek közt olyan legendás bandák szerepelnek rajta, mint a Hawkwind, az Amon Düül II, a Gong, a Can, a Guru Guru, a Tangerine Dream, az Ozric Tentacles, a Popol Vuh, Alice Cooper, a Nektar, a Chrome és még sokan mások.

Ezen mitikus alakok a Föld nevű bolygó különböző szegleteiből érkeztek, hogy közösen elkészítsenek egy Intergalaktikus úti térképet az Univerzum legészbontóbb zenéihez. Németország, Skandinávia, Új-Zéland, Oroszország, Spanyolország, Franciaország, Finnország, Olaszország, sőt még Magyarország is képviselve van ezen a grandiózus kollekción az Omega 1976-os Don’t Keep On Me Waitin című dalával. A válogatásalbum ékköve a Hawkwind frontembere, Nik Turner mindeddig soha nem hallott Out Of Control című dala.
 

A Space Rock: An Interstellar Traveler’s Guide mind a hat CD-je különböző borítóval került a szépen kivitelezett pakkba. A deluxe, 7×7 inches méretű doboz egy óriás-szövegkönyvet is tartalmaz a zenekarok biográfiái, exkluzív fotók és illusztrációval színesítve.

Az alábbiakban az Omega kozmikus dala mellett, az egész válogatást meghallgathatjátok.
 
http://www.youtube.com/watch?v=oP8Wfogx7Q8&


Space Rock: An Interstellar Traveler’s Guide by Purple Pyramid
Hexvessel Hexvessel
április 24.