Tag: Special Providence

Meristem – Dark Phase (2020)

Nem szokványos módon ismerkedtem meg a Meristem zenekarral, illetve a szinte friss, hétszámos anyagával. Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy nagyon jó, kb. két órás beszélgetésem Szarka Joseph-fel, akit a régi motorosok még a Hammer hasábjairól ismerhetnek, a fiatalabbak pedig a Hear Hungary-s Leander Kills, Nomad, Mudfield zenekarok révén hallhattak róla. Joseph végtelenül szimpatikus […]

Tovább »

Abaliget Prog Camp – idén második alkalommal


2018-ban debütált a fesztivál a Baranya megyei településen, Abaligeten, így nagyon fiatal rendezvényről beszélhetünk. Sokakhoz talán még a híre sem jutott el, de nagyon jól sikerült ez az alulról építkező fesztivál. Családias hangulatban telt, igazi sikerként könyvelhető el. A fesztivál által kitűzött cél teljesült. Igazán hiánypótló, több napos rendezvényről beszélhetünk, ott-alvási lehetőséggel és az Abaliget által kínálkozó igazán természetközeli tájegységgel. Egyáltalán nem cél különböző fesztiválokkal versenyezni, a koncepció inkább (elsősorban hazai, de nyomokban tartalmazhat külföldi zenekarokat is) a progresszív rock/metal bemutatása, de mivel a műfajt nagyon szélesre tárt szemmel szemléli, ezért bátran tudjuk ajánlani bárkinek, aki szereti a rock zenét, mert itt valóban olyan zenekarokkal tud megismerkedni a nagyérdemű, akikkel általában a nagy fesztiválokon nem tud összefutni. Rengeteg kiváló zenekar van, így az Abaliget Prog Camp fesztiválon nagyon jó körülmények között be is tudnak mutatkozni. Első évben jó szolgáltatásnak tűnt és jól működött a Pécsről indított fesztiválbusz járat, ami Pécsről Abaligetre és Abaligetről Pécsre szállította a fesztiválozókat. 2019-ben is megmarad az utaztatás.

A helyszín az abaligeti kemping, ahol a sátrazás lehetősége adott, amellett a településen számos szállás található. A területen kulturált mosdók, zuhanyzók és wc-k vannak.

Mind a zenekaroktól, mind a közönségtől rendkívül jó visszajelzések érkeztek, nagyon jó hangulat és tökéletes vendéglátás várta őket. A kézműves sörök és pálinkák, a borok és kemencében sült ételek társaságában garantált volt a szórakozni vágyók kényelme. Arra is odafigyeltek, hogy a vegák és inkább az alkoholmentes italokat kedvelők is megtalálják a kínálat közt a maguknak valót. De a vendéglátás az csak megkoronázta a koncerteket, hogy így legyen teljes az élmény.


A fesztivál felhozatala idén is igen erősre sikeredett, a zenekarokat rövidesen bemutatjuk nektek.


Az idei fellépők között szerepel a nemzetközi szinten is elismert Special Providence, és a koncert mellett egy workshopot is tartanak, amire előzetes regisztráció szükséges. A teljes kurzus ára 2500 Ft/fő, összesen 120 perc. Markó Ádám (dobok), Fehérvári Attila (bass), Kaltenecker Zsolt (keyboards), Alek Darson (gitár)

Regisztráció: abaligetprogcamp@gmail.com


A jegyárakról is ejtsünk szót…

3 napos fesztivál bérlet mindössze 6000 Ft, a napi jegy pedig 2500 Ft. Igazán pénztárca barátnak tűnik, így irány az online bérletvásárlás.

Ha a helyszínen vásárolnád meg a bérletet vagy a napi jegyet, lehetőség lesz rá. Meg tudod váltani a kemping bejáratánál is, ahol továbbra is várnak Rád a fesztvál merch-ek is.

Látogassatok ki idén, ha tehetitek! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, a táj, a miliő, a vendéglátás és a koncertek. Igazán hangulatos. Irány Abaliget! Találkozunk ott…

Black-Out interjú Csányi Szabival

– A negyedszázados évforduló kapcsán szerintem mindenkiben felmerül a kérdés, lesz még valaha új Black-Out lemez? Illetve lehet tudni valamit, hogyan alakul tovább a Black-Out sztori? – Azt nem merjük kijelenteni, hogy a Black-Out sztorinak vége, mivel nagyon sokat jelent mindannyiunk számára a zenekar, a közönség, az eltelt évek és a dalaink, a lemezeink, illetve, […]

Tovább »

Rock By The River

Még egy éve sincs, hogy a Dream Theater az akkor 20 és 15 éves évfordulóját ünnepelte az Awake és a Metropolis II lemezeinek a Budapest Parkban. Most meg arra kapjuk fel a fejünket, hogy a zenekar fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepeljük. „What the fuck!? 30 years!„- hogy James LaBrie-t idézzem. Nos, a 30th anniversary Tour névvel […]

Tovább »

Special Providence – klippel jelentkeztek

„Northern Lights című vadonatúj dalához forgatott videóklipet a SuperSize Recording stúdióban a Special Providence. A szám rajta lesz a progresszív jazzmetal négyes december 1-én megjelenő lemezén. Az albumból szeptember 26-án, pénteken ízelítőt is adnak az A38 hajós koncertjükön.
‘A Northern Lights az első olyan dalunk, amit az új billentyűsünk, Kaltenecker Zsolt hozott le a próbára – mondta a Special Sprovidence dobosa. Benyitott vele, és azonnal padlót fogtunk tőle.’
Ez a dal is rajta lesz a Special Providence december 1-én megjelenő albumán. A zenekar most pénteken egy lemezmutogató koncertet tart az A38 hajón, ahol elhangzik majd a Northern Lights is. Bár december előtt is megjelenhetne már itthon, a nagy nemzetközi érdeklődésre való tekintettel, egy időben, külföldi promóció kíséretében jelenik meg a határon túl és Magyarországon. Addig is ősszel egy 4 állomásos olasz turnén vesz részt a Special Providence, továbbá visszatérnek Csehországba is koncertezni.
A csapat napjainkra a modern instrumentális műfaj egyik legkiemelkedőbb zenekara lett, világszerte egyre komolyabb elismeréseket kap. Zenéjük több műfajból merít, forrásaiként a fúziós jazz, jazzrock, progresszív rock/metal és elektronikus zenék és életérzések szolgálnak. Fellépői voltak számtalan neves hazai és külföldi fesztiválnak és klubnak. Koncerteztek Japánban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Szerbiában és Romániában, de már Dél-Amerikában is.
Az A38 hajós bulira kaphatók az elővételes jegyek 1500 forintért. A helyszíni belépő aznap 2000 forint lesz. Vendég a Haelo. „



Special Providence – dobosok figyelem!

A nemzetközi porondon hatalmas sikereket elérő budapesti Special Providence ütőséről, Markó Ádámról jelent meg egy elsősorban dobosok figyelmét felkeltő video, amin a 2012 januárjában kiadott Soul Alert lemezen található témákból mutat be nekünk egy csokorravalót.
A lemez a hangpróba stábja előtt sem ismeretlen, a 202. körben került terítékre és annak ellenére, hogy a zenekar a jazzmetal műfajban játszik, meglehetősen előkelő helyezést ért el.

http://www.youtube.com/watch?v=IgaLbxTBy0M&

Special Providence – Japán felvétel

A magyar jazzrock jeles képviselője, a budapesti Special Providence a múlt hónapban négy koncertet adott Tokióban. Egy rajongói felvételt szeretnék bemutatni a ritka eseményről. Tavasszal újabb ázsiai országban, pontosabban Indiában tűzik műsorukra a sikeres Soul Alert lemezük legjobb dalait. Idehaza legközelebb február 15-én hallhatjuk a fiatalok örömzenéjét. 


Special Providence: modern jazz A38 után Brazíliában

December 11-én jelenik meg a modern jazz hazai élcsapatának, a Special Providence-nek második lemeze Labyrinth címmel, amit még aznap be is mutatnak az A38 hajón. A másfél órás koncert alatt vendégül látják Barabás Lőrinc-et, Mc Sena-t és a Subscribe két énekesét, Csongor Bálint-ot és Tilk Mátét is, illetve előzenekaruk a Beat Therapy lesz.
– A koncertjegy mellé mindenki megkapja az új, Labyrinth című lemezünket is, ami nagyon színes lett, progresszív jazz, riffelős és lebegős részek keveredésével – mondta Markó Ádám, a Special Providence dobosa.
_ELVALASZTO_

A 2004. januárjában alakult zenekar a Kőbányai Zenei Stúdió és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakának évek óta együtt zenélő növendékeiből állt össze, azzal a céllal, hogy saját, műfaji korlátoktól mentes, dallamos és egyszerre energikus zenét teremtsenek. Zenéjük több műfajból merít, forrásaiként a fúziós jazz, jazzrock, spirituális zenék és életérzések szolgálnak. Felléptek több hazai és külföldi jazzfesztiválon illetve klubban, illetve meghívottjai voltak a Művészetek Palotájában rendezett első magyarországi Jazz Showcase-nek. Ahol ráadásul akkora sikert arattak, hogy a neves angol szakmai lap, a Jazzwise a rendezvényről szóló írásokban Babos Gyula mellet őket emelte ki a többi résztvevő közül. 2007 áprilisában jelent meg első lemezük Space Café címmel a Hunnia Records gondozásában, majd ez év nyarán együtt koncerteztek a Jeff Andrews triójával, nagy sikerrel. Az együttesre jövőre több külföldi fellépés is vár, április végén London egyik legnagyobb koncerttermében zenélnek majd egy nagy nemzetközi fesztivál keretein belül, majd Brazíliában és Belgiumban is színpadra álnak a nyár folyamán.

– Belgiumba egy fesztiválra vagyunk hivatalosak, Brazíliában viszont egy többhelyszínes turnénk lesz. A külföldi fellépéseinket a Bolygó Music, egy angol cég menedzseli, aki több magyar jazz zenekart felkarolt. És szerencsére több helyre már mondhatni visszajárunk, például Eperjes és Kassa jazzfesztiváljaira. Pár dalunkat pedig egy kanadai rádióadón is rendszeresen lehet hallani. A Myspace-en találtak meg minket, kértek CD-t és annyira tetszett nekik, hogy azóta is játsszák két nótánkat – folytatta Ádám.

Az együttes a lemezfelvételek alatt már a december 11-én az A38-ban megrendezésre kerülő koncertre is gőzerővel készül. A jegyek és az új album együtt elővételben 2200 Ft-ba kerül, a helyszínen pedig 2500 Ft-ba.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.