Tag: Spillage

Spillage – Megjelent az új lemezük

Szeptember 8-án, a Qumran Records és a No Dust Records közös kiadásában jelent meg a chicagói heavy doom metal banda, a Spillage új Phase Four című nagylemeze. A Tony Spillman gitáros alapította 2002-ben, egykori Epitaph-beli zenésztársával Chris Martinsszal. Tony időközben az Earthen Grave gitárosaként is ismert lett, majd annak feloszlása után kezdett el saját projektjével, a Spillage-el foglalkozni. A Phase Four már a negyedik lemezük, ami történetében az emberiség végnapjait mutatja be, mely során a tudomány végleg átveszi felettünk a hatalmat. Erről címadó daluk új videóját ismerhetitek meg.

A Spillage új lemezén a klasszikus doom metalos dallamok mellett a billentyűcentrikus hard rock dallamok is nagy szerepet kaptak. Az album producere a Trouble gitárosa, Bruce Franklin volt, aki a lemez Nothing To See című dalában háttérénekesként is közreműködik.

Spillage – Phase Four Nail Biter – lemezelőzetes dal

Hamarosan új albumát adja ki a chicagói heavy doom metalos Spillage. A Tony Spillman gitáros által 2002 óta működtetett zenekar negyedik nagylemeze szeptember 8-án, a Qumran Records és a No Dust Records kiadásában fog megjelenni Phase Four címmel. Lemezük első dalaként a Nail Biter hallgatható meg, amiben a klasszikus doom metalos dallamok mellett a billentyűcentrikus hard rock dallamok is nagy szerepet kaptak. A lemez producere Trouble gitárosa, Bruce Franklin, aki az lemez Nothing To See című számban háttérénekesként is közreműködik.

Spillage – Electric Exorcist (2021)

2012-ben egészen oda voltam az Earthen Grave nemű zenekar bemutatkozásáért, amit Tony Spellman gitáros hozott össze. Az egyenesen a Black Sabbathból táplálkozó heavy/doom metalt dobták fel igazán slágeres refrénekkel és egy kezdetben idegennek tűnő, de végül nagyon jól működő hangszerrel, a hegedűvel. Tökös dalok, hatalmas szólók jellemezték a kiadványt, aminek egyetlen hátulütője volt, borzalmasan hosszú […]

Tovább »

Spillage – Real – új szöveges videó

Electric Exorcist címmel október végén jelent meg a chicagói power/ epic heavy doomer Spillage új nagylemeze, amiről most a dalladás hangvételű Real daluk szöveges videóját nézhetitek meg.

A bandát Tony Spillman gitáros alapította 2002-ben, egykori Epitaph-beli zenésztársával Chris Martinsszal. A zenekar tagjai közel 40 éve ismerik egymást. Tony időközben az Earthen Grave  gitárosaként is ismert lett, majd miután a zenekar 5 év után feloszlott kezdett el saját projektjével, a Spillage-el foglalkozni. Első albumuk 2015–ben jelent meg, amit 2019-ben Blood of Angels című lemezük követett.  Új lemezüket az alábbiakban hallgathatjátok végig.

Spillage – Electric Exorcist – klippremier

Electric Exorcist címmel október végén érkezik a chicagói heavy doomer Spillage új nagylemeze, amiről máris itt van a lemez címadó dalának hivatalos videója.

 A zenekar tagjai közel 40 éve ismerik egymást. A bandát Tony Spillman gitáros alapította 2002-ben, egykori Epitaph-beli zenésztársával Chris Martins-szal. Tony időközben az Earthen Grave gitárosaként is ismert lett, majd miután a zenekar 5 év után feloszlott kezdett el saját projektjével, a Spillage-el foglakozni. Első albumuk 2015–ben jelent meg, amit 2019-ben Blood of Angels című lemezük követett. Electric Exorcist címet viselő harmadik nagylemezük október 29-én fog megjelenni a Qumran Records és a No Dust Records közös gondozásában.

Spillage – érkezik a második album

2019. január 11-én érkezik a Tony Spillman vezette Chicagói epikus power doom metalban utazó Spillage második albuma Blood of Angel címmel, amely vesztes lelkeket vezet keresztül a végzet hatalmas riff-hegységein. A lemezről elsőként Rough Grooved Surface daluk hallgatható meg.
 

Rough Grooved Surface by Spillage

 
2015-ös debütáló nagylemezük pedig az alább hallgatható végig.
 

SPILLAGE by Spillage

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.