Tag: stoner metal

The King’s Head – szórakoztató egyveleg

A holland The King’s Head zenekart öt lelkes zenész alakította 2018-ban, akik már a 90-es évek óta zenélgettek együtt különböző projektekben. Múltjukban megtalálható az alternatív rock, a grunge és a progresszív metal is, így értelem szerűen ezek egyvelegét kívánták összegyúrni egy közös bandában. Munkájuk keredménye a napokban kiadott, a zenekarról elnevezett The King’s Head lemez, amin a hard rocktól a sludge elemekig mindent megtalálhatunk egy mégiscsak könnyed és dallamos szerkezetbe építve. A csapatot Tim Van Bokhoven énekes/gitáros, Pim Van Zuilen énekes, gitáros, billentyűs és Koen Koniuszek gitáros mellett Chris Stadhouders dobos és Jasper Van Der Hoeven basszer alkotja. Érdemes megjegyezni, mert a közzétett dalok alapján ez egy sikerre kárhoztatott zenekar lesz… Bemutatkozásukat érdemes a zenekar spotify oldalán keresni.

Lorekeeper – homok alá temetett történetek

A minnesotai Lorekeeper nem bonyolítja túl a dolgokat. Stoner/doom metalt játszanak megfelelő hangzással és teljesen sablonos módon. Illetve egyvalami megkülönbözteti őket sok hasonló társuktól, ez pedig nem más, mint a saját fantáziájuk által kreált történetek. A banda koncepciója szerinte a sivatagban, egy elfelejtett kripta mélyén ősi feliratokat találtak egy eltűnt nép eltűnt hőseiről, amit most elénk tárnak a dalok formájában. Laza reggelhez, laza stoner metal ez, ami lehetőséget ad egy kis álmodozásra, ráadásul egy friss és ropogós megjelenés. Hallgassátok.

Lightning Born – itt a teljes anyag

 

Korábban már olvashattatok nálunk az egyfajta heavy/doom szupergroupnak titulált Lightning Born közelgő debütálásáról, mára pedig elérkezett az idő, amikor a teljes albumot végigfülelhetitek. A Corrosion Of Conformity, Demon Eye, Mega Colossus tagokból álló csapat természetesen a Black Sabbath nyomdokaiban lépkedve hozott nekünk egy heavy/stoner/doom csomagot, amit a műfaj rajongói biztosan örömmel fogadnak…

Kings Destroy – sivatagi varázslók

 Az amerikai Kings Destroy már igazán rutinos csapatnak számít, mivel 2010-es megalakulásuk óta már szép kis diszkográfiát alakítottak ki maguknak…és természetesen a rajongóknak, akik szeretik az időnként elszállós, máskor kőkemény témákat. A zenekar produkciójában nagyon okosan keveredik a stadionrockra jellemző slágeresség, a pszichedelikus hangulat és a hagyományos doom lassulás, aminek hatására igazán érdekes dalokat képesek összehozni. Nincs ez másképp most megjelent Fantasma Nera című, egyébként negyedik nagylemezükön sem, amit David Bottrill (Tool, Stone Sour) segítségével rögzítettek.

http://www.youtube.com/watch?v=Ngv-sJJYjzs&

ThunderWhip – Forever’s End – 2018

      A dán Caustic egy igencsak ígéretes death/doom kezdeményezés volt a 90-es évek első felében, melynek szálai a valóban legendássá vált Saturnus zenekarig nyúlnak. Míg a gyűrűs bolygóról elnevezett csapat valóban ismertté vált, a Caustic néhány demó és egy EP után szétszéledt. Majd újjászületett és újra szétesett, hogy aztán 2017-ben egy új dallal […]

Tovább »

Windhand – Eternal Return – 2018

    Mivel, főleg a tengeren túlról, százával árasztják el a különböző stoner anyagok a világhálót, azok időnkénti magas minősége ellenére is kialakult bennem egyfajta belső védelmi rendszer a túlzott fogyasztásuk ellen, ám ezt az immunredszerhez hasonlatos mechanizmust évente egyszer-kétszer mégiscsak sikerül áttörnie néhány zenekarnak, aminek aktuális anyagát szégyennel és bűnbánattal, ugyanakkor tagadhatatlan lelkesedéssel tudom […]

Tovább »

Six Month Of Sun – Below The Eternal Sky – 2018

      Svácban fogant meg a Six Months Of Sun projekt ötlete három zenerajongó fejében, még 2009-ben. Név szerint Cyril (basszusgitár), Daniel (dobok) és Christophe (gitár) okolható az immár második lemezét megjelentető formáció működtetéséért és nem, nem felejtettem el az énekes nevét, mivel ez egy instrumentális zenében utazó társaság. Ez a tény meg is […]

Tovább »
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.