Tag: Superbutt

Interjú az Ørdøggel; Diabolus in Musica…

Az Ørdøg megalakulásától kezdve évente néhány alkalommal eljutok egy-egy -koncertjükre. A valamikori Superbutthoz képest agyasabbnak gondolt, vagy hallgatóként inkább úgy megélt zenét eleinte fenntartással fogadtam. Egyszerűen nehezen értettem meg, hogyan lehet az egyébként is feltűnően jól fogadott Superbutt után, hogy a közel azonos klasszikus alkotógárda egyik pillanatról a másikra ilyen máshogyan érett, lényegesen mélyebb, elgondolkodtatóbb mondanivalóval […]

Tovább »

Wacken Metal Battle Hungary 2022. – Interjú a rendezőkkel és a zsűrivel (2./2 rész)

A Wacken Metal Battle Hungary 2022 tehetségkutatójának 10-bandás fináléját a szervezők és a zsűri oldaláról bemutató cikkünk második részében megerősítést nyerünk a fesztivál céljáról. A hatalmas metal örömünnep hivatalos magyar résztvevőjének kiválasztójáról a zsűri szemszögéből is kapunk újabb gondolatokat. Ebben a részben Sütöri Olivérhez csatlakozik Vörös András (Ørdøg, Superbutt és FreshFabrik) mint a másik szervező, […]

Tovább »

Ørdøg – Ø3 (2020)

A zenekar jól tudja, hogy az Ørdøg a részletekben rejlik. A zene rétegzettségében. A szöveg szövetében. Az ismét várt, sokszor keserű ízű szójátékokban. Szavakkal megfestett plasztikus képekben. Miért váratnám az olvasót (hallgatót!), hogy megosszam, a számomra a 3.sz. Ørdøg-lemez közel maximális pontot ér? Mert az Ørdøg harmadik lemeze nem pontokban mérendő, bár a költői mélységű […]

Tovább »

Superbutt konzerv

A búcsúzó Superbutt hírlevelét adjuk közzé:

„Sziasztok!

A Facebookon már valószínűleg sokan láttátok, hogy a héten megjelenik, és már most előrendelhető a Superbutt összefoglaló albuma, a Schnitt / Director’s Cut – The Complete Guide To Superbutt. A DVD-n megtalálható a zenekar 2012. márciusi budapesti, A38-as koncertje, összes (15) videoklipje és összes albuma (mp3-ban), valamint extra, korábban kiadatlan felvételek és demók.
A Schnitt DVD-ből készül egy limitált, fémdobozos kiadás is, amely a korong mellett tartalmaz egy Schnitt / Superbutt 2000-2013 mintájú pólót (férfi és női verzióban is) és egy hűtőmágnest is. Ebből összesen 50 darab lesz, ennek több mint a fele már el is kelt, a maradék kb. 20 még gazdára vár. Ahogy mondani szokás, relikvia, ami egyszer még sokat fog érni (vagy nem, de akkor is szép, vagy legalábbis szerintünk az), úgyhogy aki szereti/szerette a zenekart, annak talán érdemes beszereznie, annál is inkább, mert itt egyben megvan minden, amit valaha kiadtunk a kezeink közül, mindez összesen egy normál lemez vagy póló áráért: a limitált kiadás pólóval és mindennel együtt is csak 3990 forint, amíg van belőle. Megjelenés május 16-án, csütörtökön, csatoltunk róla egy képet is, előrendelni pedig itt lehet:
_ELVALASZTO_

Limitált verzió / férfi, jeggyel a május 31-ei Schnitt koncertre (4490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-koncertjegy

Limitált verzió / női, jeggyel a május 31-ei Schnitt koncertre (4490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-noi-koncertjegy

Limitált verzió / férfi (3990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition

Limitált verzió / női (3990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-limited-edition-noi

Normál DVD + koncertjegy (2490 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-dvd-koncertjegy

Normál DVD (1990 HUF):
http://www.popshop.hu/superbutt/schnitt-dvd

A fent említett május 31-ei koncert részleteiről még küldünk majd emlékeztető hírlevelet a koncert hetében, most csak annyit, hogy az 1000 forintba kerülő elővételi jegyeket (a helyszínen 1500 lesz) már meg lehet venni az Akvárium pénztárában személyesen, vagy online itt:
http://www.akvariumklub.hu/program/273

Köszönjük a figyelmet, üdv
SUPERBUTT

Superbutt – szöveges videó és búcsúkoncert

„Egyrészt van egy új szöveges videónk, másrészt a jelenlegi formánkban hamarosan elbúcsúzunk tőletek, de egy utolsó koncert még jön Budapesten. A helyzet nálunk tehát az, hogy a legutolsó lemezünket megjelentető berlini kiadónál márkatárs Die Vorboten zenekar még tavaly kérdezte meg, hogy nincs-e kedvünk átdolgozni egy dalukat, amit ráadásul németül kellene előadni. És ha már úgy alakult, hogy se németül nem tudunk, se rendesen énekelni, akkor miért ne kössük össze a kettőt, és énekeljünk németül? Hogy az eredményt, a Schneller című dalt mi magunk is megörökítsük valahogy, a Cleaver játék grafikai munkáját is jegyző Eron Mezza összerakott nekünk a dalra egy szöveges videót, ami itt látható:



_ELVALASZTO_

Miután pedig mindezt tisztességgel elvégeztük, itt az ideje, hogy végre tényleg békén hagyjunk mindenkit és feloszoljunk. Ez persze azért túl van dramatizálva, mert a jelenlegi felállás együtt marad, és új zenekart indít, és a Superbuttot is jobban szeretjük annál, hogysem örökre sorsára hagyjuk, de a budapesti Akváriumban május 31-én tartandó rendezvény mégiscsak egyfajta búcsúkoncert lesz. Hogy miért, mi történik pontosan és aztán hogyan tovább, arról a legegyszerűbb, ha koncert facebookos eseményénél tájékozódik bárki, akit érdekel.

A fenti koncert és a búcsú kapcsán májusban megjelenik majd egy Schnitt című összefoglaló DVD, amin a Superbutt összes lemeze és videója, valamit a tavaly márciusi A38-as koncert anyaga is rajta lesz. Erről néhány hét múlva küldünk majd több információt.

Köszönjük a figyelmet, üdv: Superbutt

Superbutt-videojáték

„Lehet, hogy sokan láttátok már a Facebookon, de aki még nem, azt örömmel értesítjük, hogy a Music For Animals nyitódalához, a Cleaverhöz elkészült az a kis videojáték, amin az elmúlt pár hónapban dolgoztunk. Lehet benne autóval rodeózni, denevéreket ölni, csontvázakat felkapkodni, útszéli lányoknak dudálni stb., és bár persze nem a Need For Speed kategóriája az ügy, mi azért büszkék vagyunk rá. Valamikor decemberben tervezünk egy kis bajnokságot is csinálni, ahol a legtöbb (és a legkevesebb) pontot elérőket mindenféle superbuttos cuccokkal akarnánk kicsit kényeztetni. Addig is itt lehet kipróbálni, gyakorolni és megdönteni Rózsa Benji rekordját, mert meglepve láttuk, hogy ő már az első nap elég magasra tette a lécet.”

http://www.superbutt.net/cleaver/

Deftones segélykoncert

Mint az ismeretes, a Deftones basszusgitárosa, Chi egy autóbaleset következtében kómába esett 2008. november 3-án. Azóta, bár állapota
stabil, javulást nem tapasztaltak nála a San Jose kórházában. A Cheng család jelenleg egy műtétre gyűjt, melynek segítségével elősegíthetik
felépülését. Az alábbi oldalon ti is segíthettek adományaitokkal: http://oneloveforchi.com/, itt pedig a zenekar felhívása látható: http://deftonesinstudio.blogspot.com/. Néhány hazai zenekar is úgy gondolta, hogy segíti az akciót és egy jótékonysági koncertet szerveznek,
melynek teljes bevételét elküldik Chi családjának. Bár az apropó szomorú, mégis érdemes lesz ellátogatni a koncertre, ugyanis a következő zenekarok május 17-én a Dürer kertben Deftones feldolgozásokkal tisztelegnek a basszusgitáros és a zenekar előtt: AWS, Blind Myself, Haelo, Insane, Shellbeach, Solution, Subscribe, Soundshine, Superbutt, Wrong Side Of The Wall. A nemes cél érdekében a megjelenés kötelezően ajánlott!

A IV. HangSúly zenei díj nyertesei

A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkesztőségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a legerősebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol első albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zsűri. Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson. Újítás ebben az évben, hogy a zenekarok jóvoltából a hivatalos HangSúly honlapon a legtöbb tavalyi albumba egy-egy dal vagy videó erejéig bele lehet hallgatni/nézni és csemegézni az igazán változatos stílusú bandák között.
_ELVALASZTO_

Legjobb album
Isten Háta Mögött
A kényelmetlen lemez

A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát.

Legjobb debütáló album

Saint Petrol
Greatest Tits

Slytract
Explanation: Unknown

A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen erős magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits című albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejtő, remek Explanation: Unknown című lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.

Legjobb koncertbanda

Nadir

Subscribe

Amilyen egyértelműen hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zsűri az első hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül, aki nem első lett az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban erős Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az első hely másik társbérlője 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfelső fokára.

Legjobb stúdióprodukció
(képet lásd lejjebb, másnapos vagyok)
Jocke Skog @ Fear And Loathing / Varga Zoltán @ Bakery
Superbutt: You And Your Revolution

A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.

Legjobb lemezborító

Dömölky Dániel
Superbutt: You And Your Revolution

A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készítő Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zsűritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz című albumának borítójáért illeti elismerés.

Minden nyertesnek külön is gratulálnak a zsűriben résztvevő magazinok szerkesztőségei:

Fémforgács :: Hard Rock Magazin :: Karcolat Metal Magazin :: MetalNews.hu :: NuSkull :: Passzio.hu :: Planet Z :: Rock Gyémántok :: Rockerek.hu :: Rock Station :: Shock! Magazin :: Tarzansite :: Underground Magazin :: Zenemagazin.com :: Viharock.hu

„Hammeres” csapatok Fonogram jelölései

A Fonogram Magyar Zenei Díj idén február 11-én kerül kiosztásra, s ebben az évben minden eddigén több „Hammeres” csapat és aktuális lemeze szerepel a jelöltek listáján. 5 kategóriában 9 jelölt került be a legjobbak közé. Ők már biztosan esélyesek a díjra, melyet ebben az évben is a Millenáris Teátrumban adnak majd át, az M1 pedig élőben közvetíti a rendezvényt.

Az év hazai hard rock vagy metal albuma kategória jelöltjei egy kivételével a Hammer Music kiadványai közé tartoznak: a hazai folk metal mezőny első számú csapata, a Dalriada Szelek című lemeze, a nemzetközi szinten is egyre elismertebb, a következő korongon már a legendás Beau Hill producerrel dolgozó, a gálán is fellépő H.A.R.D., a Traveller című anyaggal; a nemrégiben énekesváltáson keresztülment, s ezt maximálisan kihasználó, itthon és külföldön is egyre többet koncertező, hatalamas lendülettel rendelkező Insane (Our Island -Our Empire), a hazai heavy metal szcéna legkiemelkedőbb csapata, az újjáalakulásnak tíz éves évfordulóját tavaly ünneplő Ossian 2008-as, Küldetés című lemeze, valamint a  You and Your Revolution című friss korong, a minden eddiginél extrémebb borítóval és egy Zak Tell (Clawfinger) duettel előrukkoló csapattól, a Superbutt-tól.

_ELVALASZTO_
Idén először a hagyományos rock kategórián kívüli produkcióink közül is több jelöltünk van: A Hammer Music család legfiatalabb részlege a Culture Mission is elkönyvelheti első jelölését, ez a kiadói részleg a korábban Ágnes Vanilla néven ismertté vált, immár Ágnes néven alkotó dalszerző-énekesnőhőz kötődő kiadványokat gondozza. Ágnes: A Gömb című lemeze a hazai modern pop-rock albumok között száll versenybe az idei gálán.

Az év hazai világzenei albuma kategórában a Yava zenekar Folcore című anyaga szerepel a jelöltek között.

Az év hazai felfedezettje a Hammer Music berkein belül a szemtelenül fiatal tagokból álló és hihetetlenül lendületes zenét játszó Turn of Mind és az A New Day, A New Hour című anyag.

Az egyik legerősebb mezőnyben, az év külföldi hard rock vagy metal albuma kategóriában a David Coverdale vezette Whitesnake, Good to be Bad című anyaga szerepel a legjobbak között.

A 2009. évi Fonogram – Magyar Zenei Díj jelöltjei (Hammer Music)

Az év hazai modern pop-rock albuma:
ÁGNES A gömb (Culture Mission/Hammer Music)
ANTI FITNESS CLUBAnti Fitness Club (Magneoton)
BELMONDO Hogy nézel rám? (FF Film & Music)
HOOLIGANS Privát mennyország (EMI)
KOVÁCSOVICS FRUZSINAÜveggolyó (EMI)
SOFFI Sugarpunk (EMI)

Az év hazai hard rock vagy metal albuma:
DALRIADA – Szelek (Hammer Music)
H.A.R.D. – Traveler (Hammer Music)
INSANE – Our Island – Our Empire (Hammer Music)
MOBILMÁNIA Ez a mánia (EMI)
OSSIAN – Küldetés (Hammer Music)
SUPERBUTT – You And Your Revolution (Hammer Music)

Az év hazai világzenei albuma
CSÍK ZENEKAREz a vonat, ha elindult, hadd menjen… (Fonó)
GHYMES Álombálom (EMI)
PALYA BEAAdieu Les Complexes (Sony BMG)
VÁRADI ROMA CAFÉEspresso (Sony BMG)
YAVA – Folcore (Hammer Music)

12