Tag: Swashbuckle

Swashbuckle – Egy dal az új EP-ről

Augusztus 5-én új EP-vel támadnak Amerika kalózai. A lemez címe We Hate the Sea lesz és erről osztottak most meg egy dalt a nagyérdeműnek.
A nyilvánosságra hozott szám címe I Hate the Sea (And Everything In It), melyet az alábbi borítóra kattintva tudtok meghallgatni:

Paganfest 2009

A tavalyi éve egyik legsikeresebb világkörüli turnéja, a Paganfest, majd a második kör, a Heidenfest is elérte hazánkat 2008-ban (előbbi áprilisban, utóbbi pedig novemberben), s Budapest idén sem maradhat ki ennek a különleges turnénak az állomásai közül. Tanévkezdés után pár héttel, az ősz első hónapjában kerül megrendezésre a Paganfest II. a Diesel Klubban 2009. szeptember 28-án, hétfőn.

Az este egyetlen hazai fellépője a hazai folk metal legismertebb zenekara, a hamarosan szintén új lemezzel jelentkező Dalriada is színpadra lép majd. Itt hallhatjuk majd először az ősszel megjelenő lemez, az Arany-album dalait és itt lehet majd először kapni a korongot, melyet a csapat a helyszínen dedikál is!
_ELVALASZTO_
A fellépők között szerepelnek olyan nevek, akik korábban már jártak nálunk, így például a Korpiklaani az első Paganfest alkalmával aratott elsöprő sikert a Petőfi Csarnokban, idén pedig a nyár elején megjelenő új anyagukat mutatják majd be, amely a Karkelo címet viseli. Itt lesz az Alestorm, akiket a Ragnarök’s Aaskereia névre keresztelt tavaly őszi buli alkalmával láthatott először a hazai közönség. A skót kalóz metal csapat június elején adja ki Black Sails At Midnight című friss korongját. Jönnek az apokalipszis lovasai is! Aki látta már őket koncerten, az tudja, hogy mekkora show-t képesek adni és hogy kihagyhatatlan a fellépésük! A svéd death metal legendás formációja, az Unleashed; a Nuclear Blast új üdvöskéje, az Ex Deo és az önmagát kalóz thrash metalként aposztrofáló Swashbuckle is fellép majd ezen az estén. A Nuclear Blast új üdvöskéje nemcsak kalóz metalban utazik. Saját bevallásuk szerint mindezt ötvözik némi hardcore ízzel is, s sokan már most olyan csapatokhoz hasonlítják őket, mint az Anthrax, a Slayer vagy az Exodus. Érdemes lesz tehát eljönni a Paganfestre, már csak azért is, hogy kiderüljön, valóban igazak-e a hírek a fenti csapattal kapcsolatban. Mindezt az idén júliusban megjelenő, Back To The Noose című lemezük bemutatásával fogják majd bebizonyítani a Diesel közönségének.

Folk metal, kalóz metal, death metal, rock vagy épp (reiter-)metal – ez mind az őszi Paganfest része lesz!

Beugró: Az összes rock/metal boltban (Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Viking, Shark, Rockpark)

Elővételben: május 15.-től szeptember 1.-ig: 5990 Ft

A buli egyik különlegessége, hogy limitált darabszámú belépő kerül értékesítésre: 999 darab jegyet lehet majd megvásárolni, méghozzá május 15.-től szeptember 1.-ig kedvezményes áron.
Fontos tudnivaló az elővétellel kapcsolatban, hogy kizárólag a rock/metal boltokban lehet majd beszerezni jegyeket!

A jegyek már kaphatók!

Új fellépők az őszi Paganfesten!

Változást történt a szeptember végén a Diesel klubban megrendezésre kerülő Paganfest programjában. A Blackguard helyett a magát kalóz thrash metalként aposztrofáló Swashbuckle lép majd fel. A Nuclear Blast új üdvöskéje nemcsak kalóz metalban utazik. Saját bevallásuk szerint mindezt ötvözik némi hardcore ízzel is, s sokan már most olyan csapatokhoz hasonlítják őket, mint az Anthrax, a Slayer vagy az Exodus. Érdemes lesz tehát eljönni a Paganfestre, már csak azért is, hogy kiderüljön, valóban igazak-e a hírek a fenti csapattal kapcsolatban. Mindezt az idén júliusban megjelenő, Back To The Noose című lemezük bemutatásával fogják majd bebizonyítani a Diesel közönségének.
Mindemellett újabb fellépővel bővült a lista, ugyanis a hazai folk metal legismertebb zenekara, a hamarosan szintén új lemezzel jelentkező Dalriada is színpadra lép majd.
_ELVALASZTO_
Érdemes minél előbb megvásárolni a belépőt, hiszen korlátozott számú, mindössze 999 db jegy kerül forgalomba!
További fellépők és fontos infók:
Paganfest
Korpiklaani – Die Apokalyptischen Reiter – Alestorm – Dalriada – Unleashed – Ex Deo – Swashbuckle
2009. szeptember 28., hétfő
Helyszín: Budapest, X. kerület, Diesel Klub (volt E-Club), Népligeti út 2.
Kapu: 19:00
Beugró: Az összes rock/metal boltban (Hammer Zenebarlang, CD Pince, Headbanger, Viking, Shark, Rockpark)
Elővételben: május 15-től szeptember 1-ig: 5990 Ft

Hexvessel Hexvessel
április 24.