Tag: The Ocean

The Ocean – visszatérnek

Emlékeztek még a német The Ocean-ra? Nos, a csapat Heliocentric és Anthropocentric lemezeinek utódja április 30-án érkezik a Metal Blade égisze alatt. Az 52 perces anyag mindössze egyetlen dalt tartalmaz majd, de instrumentális verzióban is hallgatható lesz. A lemez keverését januárban kezdi Jens Bogren (Opeth, Katatonia). „Eredetileg instrumentális lett volna, de Loic és én (Robin Staps) kipróbáltunk néhány új dolgot és hát…nagyon izgatottak lettünk ettől. Szóval lesz ének a lemezen. Ugyanakkor szeretnénk, ha mindenki hallhatná az instrumentális változatot is, hiszen ez volt az eredeti ötlet.”
A csapat korábban beígért tripla DVD-je egyelőre késik, de 2013-ban mindenképpen beszerezhető lesz az is.

The Ocean – készülőben a koncert DVD

A német Summer Breeze fesztiválos felvételekből készülőben van egy The Ocean DVD. Cím és megjelenési dátum egyelőre nincs, de itt egy kis ízelítő a The Origin Of God szerzeménnyel:

A DVD-n a koncert mellett helyet kap majd egy dokumentumfilm is, ahogy ez mostanában lenni szokott.

The Ocean – tengerparton

Robin Staps gitáros két hétre elvonult a spanyol tengerparti Oceanland stúdióba, ahol 25 percnyi anyagot írt meg az új lemezükhöz. Nem kizárt hogy egy önálló dal lesz majd. Staps így nyilatkozott: „Olyan volt ez, mint amikor a Precambriant írtam Ausztráliában: távol mindenkitől és mindentől, a tenger közelségében, ami nagyon motiváló tud lenni. A többiek még nem vettek részt a munkában, el vannak foglalva a Coilguns And Kunz zenekarral, amivel szeptemberben debütálnak.”
A The Ocean a tervek szerint jövő év elején vonul stúdióba, és még 2012 vége előtt szeretné megjelentetni az új albumot.

Anathema koncert

Meglepődtem a tömeg láttán a Dieselben: meggyőződésem volt, hogy az elmúlt években jelentősen halványodott a brit főbanda fénye. Végülis nem most tévedtem először, és gyanítom nem is utoljára. Hogy a 90-es években a doom/death/goth vonalon egyik stílusteremtőnek számító zenekarnak ma már távolról sincs köze ehhez a gyökerekhez, nem baj. Nem ők az elsők ezzel, és […]

Tovább »

The Ocean – kirabolva

A német The Ocean éppen a The Dillinger Escape Plan előzenekaraként turnézik Európában, az eset még múlt szerdán történt, épp Madrid közelében jártak egy főúton, amikor egy fekete BMW megállította őket. Hamis rendőrigazolványt mutattak nekik, elkérték a kisbusz papírjait, majd arról érdeklődtek, hogy van-e náluk nagyobb pénzösszeg (ez amúgy turnézásnál nem egyedi eset, tekintve, hogy nem helyi állampolgárok). A srácok megmutatták a merchből befolyt zsetont, amit a helyi alvilág képviselői egyszerűen elemeltek, majd elhajtottak. Sajnos az autós üldözés elmaradt, hiszen a kisbuszok nem veszik fel a versenyt a BMW-k sebességével, de szerencsére a zenészek nem kerültek börtönbe emberölés miatt, hiszen a fegyverviselés tiltott Európában. (Ez utóbbi mondat a hivatalos közleményükből van átemelve.)
6000 euróról van szó, ami kb. 1.6 milla forintban (képzeljétek el, ez többszáz eladott póló és CD ára), a helyzet tehát felettébb kínos. Ezt tovább fokozza, hogy kb. benzinpénzért vállalták be a turné állomásait, még hotelszobát sem kértek, a szervezők lakásában aludtak a padlón az elmúlt hetekben.
A csapat arra kéri a rajongóit, hogy akik azt tervezték, hogy megveszik mostanában az idei Anthropocentric lemezt, azok a hivatalos oldalon tegyék meg ezt és csapjanak mellé adományként 5 eurót, hogy ezzel is enyhítsék a veszteséget, cserébe a zenekar elküldi a rendőrségi jegyzőkönyvet egy képeslap kíséretében mindegyik tag aláírásával.
A The Ocean egyébként november 18-án ismét fellép Budapesten, ezúttal az Anathema előzenekaraként.

General Chaos – Calamity Circus – 2010

„Két nagy európai narkotikum létezik: az alkohol és a kereszténység.” /Nietzsche/ Mivel ez nem egy konzol oldal, így természetesen mikor a General Chaos jön szóba, akkor nem a 1994-es Sega által fejlesztett videojáték lesz a téma tárgya, hanem egy új német fém torzulat. A cirkuszi borítóval és designnal megáldott csapat idén jelenteti meg a születésnapomon […]

Tovább »

The Ocean – részletek a Heliocentric folytatásáról

A német experimentális zenében utazó The Ocean idén tavasszal hozta ki Heliocentric című konceptanyagát, s akkor ígérték a folytatást is.
A keményebbnek ígért, Anthropocentric címmel érkező második lemezt már keverik, mégpedig ugyanabban a svájci stúdióban, ahol az elődje készült.

Az album koncepciója az ember és helye az univerzumban kérdéskört feszegeti. A banda szerint lesz benne kritika a kereszténységgel szemben, kérdések, melyeket Dosztojevszkij vet fel műveiben, valamint néhány válasz Nietzsche és Richard Dawkins szemszögéből.

Az Anthropocentric dallistájáért klikkeljetek tovább
_ELVALASZTO_

1. Anthropocentric
2. The Grand Inquisitor I: Karamazov Baseness
3. She Was The Universe
4. For He That Wavereth…
5. The Grand Inquisitor II: Roots & Locusts
6. The Grand Inquisitor III: A Tiny Grain of Faith
7. Sewers Of The Soul
8. Wille Zum Untergang
9. Heaven TV
10. The Almightiness Contradiction
11. The Grand Inquisitor IV: Exclusion From Redemption

Az utolsó dal kizárólag a bakelit, illetve az európai limitált deluxe digipak kiadáson lesz elérhető.

The Ocean

Az estét a kisvárdai Moon Of Soul nyitotta. Nevük inkább gótmetált sejtet, de stílusukat atmoszférikus progresszív metálként határozták meg. Spirituális szövegvilágú zenéjüket olyan bandák befolyásolták, mint a Cynic, vagy a Psychotic Waltz. Két demó után 2001-ben megjelent első albumuk az Égforrás, majd 2003-ban a Titokszülő. Számos koncertet tudhatnak maguk mögött, játszottak többek között az Opeth […]

Tovább »

Burst, The Ocean, Bison b.c., Medeia

 Na ez az a koncert, ami bőven megérdemelte volna a nagyobb érdeklődést. Mikor megérkeztünk, a Medeia éppen hangolt, úgyhogy mi is hasonló képpen tettünk egy üveg fehérborral. Bár szerintem mi egy cseppet halkabbak voltunk. Meglepődve konstatáltam, hogy a hangok a kisteremből szűrődnek ki, ami még így a csapatok underground jellege és a szerda esti időpont […]

Tovább »

The Ocean – újra Magyarországon

The Ocean – Burst – Bison B.C. – Medeia

2009. március 3., Dürer kert

2008 májusában a Fonó Budai Zeneházban fellépett egy berlini csapat. Soha nem jártak még hazánkban, így azok számára, akik szeretik a zenéjüket, nem csak az egyedi helyszín, hanem a The Ocean első hazai fellépése is igazi különlegességnek számított.

Akkor – ahogyan most is teszik majd – szintén főbandaként álltak a színpadon, s alakítottak ki olyan különleges hangulatot, amelyet remélhetőleg idén márciusban is megtapasztalunk majd a Dürer kertben. Ezúttal hazai fellépők nélkül, a következő három csapat társaságában láthatjuk majd őket: Burst, Bison B.C. , Medeia.

Experimentál, indusztriál, sludge, death, doom, thrash, stoner, noise, ambient, hardcore. A teljesség igénye nélküli felsorolás az este folyamán életre keltett stílusok közül.

_ELVALASZTO_
Négy csapat, melyek közül a Medeia nyitja majd a kedd esti programot. A 2002-ben alakult és két éve a Rotten Sound-ból ismert Keijo Niinimaa vezetésével működő alternatív/dark elemekkel színesített death metal csapat zenéjében a brutális hangzás mellett szerepet kapnak a dallamok is, így a tavaly megjelent legfrissebb anyaguk, a Cult dalait ezen irányvonal mentén alkották meg. The Dillinger Escape Plan, Entombed, As I Lay Dying, Boris, Terror. Aki kedveli a felsorolt csapatokat, az nem fog csalódni a Medeia keddi nyitó koncertjében sem, amikor is már tudni fogjuk, hogyan szerepeltek a Finnish Metal Awards-on, hiszen ők is a jelöltek listáján vannak és olyan csapatokkal lépnek majd fel a díjátadón, mint az Ancara, a Before the Dawn, a The Black Dahlia Murder és a Legion of the Damned.

A Bison B.C. követi majd őket a Dürer színpadán. A tagadhatatlanul Mastodon fanatikus csapat második lemeze, a Quiet Earth az extrém zenék egyik nagyágyújának számító német Metal Blade Records-nál jelent meg tavaly év végén. Nyilatkozataikból kiderül, hogy nagyon színes egyéniségekkel van dolgunk. Egy „Let’s do some beers”-típusú mondattal nyitni a myspace oldalt, már önmagában sokmindenre enged következtetni, leginkább arra, hogy a srácok nem vetik meg a jó bulikat, s szeretik önfeledten jól érezni magukat, mindemellett persze komolyan is veszik, amit csinálnak, imádnak zenélni, alkotni, dalokat írni és erőteljes riffekkel sokkolni a hallgatóságot. Ugyanakkor nem hiányzik belőlük az érzelem és az érzékenység sem, hiszen azt vallják, hogy ha szereted a zenét és azt hallgatod, amit szeretsz, az olyan, mintha szíved felrobbanna a mellkasodban. Ez az a mondat és érzés, amely nem szorul kommentárra. Remélhetőleg ezt a stoner/doom/thrash intenzivitást, némi groove-val vegyítve a márciusi buli alkalmával is érezni fogjuk.

A The Ocean előtt fellépő másik headliner csapat a tavalyi év egyik legemlékezetesebb albumát produkáló Burst lesz, kiknek Lazarus Bird című lemeze a patinás Relapse Records-nál jelent meg 2008 őszén. A progresszív és experimentális elemeket is felvonultató komplex hardcore/metal dalok az öttagú svéd formáció kezei között olyan masszívan egységes anyaggá kovácsolódtak össze, melyet sokan már most a csapat legkiforrottabb anyagaként tartanak számon, s ezt prezentálják majd nekünk tavasszal a Dürer kertben.

Mint ahogyan az tavaly is kiderült, hihetetlen közvetlenség társul ahhoz a profizmushoz, zene iránti alázathoz és látványhoz, amelyet a The Ocean Collective koncertjein tapasztalhatunk.

Fellépéseik közben egy teljesen új világot alakítanak ki, melyben hangsúlyos szerepe van a vetítésnek, a programozott fényshownak, a zenészek tökéletes összhangjának és a közönségnek is, amely mindeközben teljesen elmerülhet a The Ocean világában. Egészen filmszerű az egész, de természetesen mindenkinek a fantáziájára van bízva, hogy mely film/filmek hangulatát idézi fel benne a zenekar előadása. Mintha egy teljesen különálló dimenziót alkotnának ők a színpadon, s mégis általuk teljes mértékben egységbe tud olvadni minden.

S még ha nem is misztifikáljuk túl a dolgot, a csapat előadása akkor is mindenkit magával ragad, ha egy kicsit és fogékony erre az experimentális elemekkel tűzdelt indusztriális, s egyben hardcore, noise, ambient hatásokat is felvonultató, a poszt metalból is sokat merítő zenére, melynek alkotói nagy kedvencként tartják számon többek között a Cult of Luna-t, a Mastodon-t és a Neurosis-t.

Jegyek elővételben kaphatók: a rendezvény helyszínén, illetve a következő boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Rock-Ness (Debrecen), valamint a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában és országszerte az összes lottózóban, illetve a http://shop.metalindex.hu/ – n.

Kedvezmény: aki a december-januári HammerWorldben lévő, erre a koncertre vonatkozó, illetve a februári számban megjelenő kupont kivágja és vásárláskor átadja a következő rock/metal boltokban (Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark) 500 Ft kedvezményt kap a jegy árából!

The Ocean – Burst – Bison B.C. – Medeia
2009. március 3., kedd
Helyszín: Budapest, Dürer kert
Jegyár: 3500 Ft / HammerWorld kuponnal 3000 Ft
Kapu: 19:00

1234
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.