Tag: The Sign

The Sign – Ez a perc – klippremier

Ez a perc címmel mutatta be vadonatúj videóját a miskolci garázsbanda, a The Sign. A banda egy igazi feel good trackkel jelentkezett, ami olyan, mint maga az együttes: bájos, ugyanakkor vagány és elképesztően szerethető. 

Az Ez a perc számomra egy nagyon fontos dal, de nem csak azért, mert a tavasszal debütáló második nagylemezünk előfutára, hanem azért is, mert mindig, minden esetben aktuális. A dal tulajdonképpen azt üzeni, hogy „Ébresztő! Ez a perc most, ez az élet!”. Ideje, hogy vegyünk egy mély levegőt és úgy örüljünk minden egyes pillanatnak, mint amikor gyerekek voltunk, szálljunk ki a mókuskerékből és lássuk másként a minket körülvevő világot.” – fejtette ki az énekes, Czinke Máté.

A miskolci ötös ezen is túlmegy, hiszen egy másik társadalmi problémára is rávilágít. „Én offline társat kérek, Hagyjuk a jelbeszédet”- hangzik el.

Felszínesek lettünk, erre pedig a járvány csak méginkább ráerősített. Újra meg kell tanulnunk minőségi időt tölteni egymással, amikor csak a másikra figyelünk és teljesen azonosulni tudunk egymással.” – mondta a zenekar frontembere.

Hexvessel Hexvessel
április 24.