Tag: The Sisters of Mercy

Sisters of Mercy jubileumi hétvége a Hajón

A poszt-punk, gothic-rock műfaj egyik alapzenekara fennállásuk harmincadik évfordulóját különleges duplabulival ünnepli itt Budapesten, február 25-én és 26-án az A38-on. Pénteken elöttük és utánuk Gelka és Xian biztosítja a bulira való ráhangolódást és levezetést, szombaton pedig a Gyárban lesz egy afterparty.
Andrew Eldritch-ék különböző extrákkal készülnek a szülinapos koncertre, tűzfújók és tűzzsonglőrök fogadják majd a korán érkezőket, saját technikával festik át a bejáratot és a folyosókat hangulatuk szerint, az Orrbár átalakul Sisters bárrá, ahol egész este a zenekar által válogatott zenéket hallhatunk, valamint a Hajó több pontján az elmúlt harminc év privát koncert és turnévideóiból lesz kiállítás.
_ELVALASZTO_

A The Sisters of Mercy a nyolcvanas évek újhullámának egyik legendás underground zenekara, 1980-ban alakult az angliai Leeds-ben, nevüket egy Leonard Cohen dal inspirálta:



Pályájuk a kilencvenes évek közepéig nagyon sikeres, elismerés, nagy népszerűség és üzletileg is jól alakulnak a dolgok. 1994-ben azonban felhagytak a stúdióalbumok készítésével, így tiltakozva kiadójuk ellen, anyagi nézeteltéréseik miatt. 1997-ben a Time Warner megszakította szerződésüket. Ezután nem jelentetnek meg több új albumot, nem szerződnek más kiadóhoz, nem is függetlenednek, ennek ellenére folyamatosan fellépnek és új dalokat is írnak.
Mindössze három nagylemezük jelent meg, mindegyiken más a zenekar felállása, egyedül Eldritch az állandó tag, és másokkal ellentétben a soha nem hűtlenkedő Doktor Avalanche névre hallgató dobgép. Ők ketten egy időben a The Sisterhood formációval koncerteztek. Tulajdonképpen már 1985-ben elhagyták az alapító tagok a zenekart, azóta a The Sisters of Mercy egy művészeti projektként működik.



Jelenlegi felállás:
Andrew Eldritch – ének, gitár, billentyű
Chris Cataclyst-gitár, kisérő ének
Ben Christo – gitár
Doktor Avalanche – dobgép
Belépő: 5800Ft/nap, elővételben 5000Ft/nap, Gyáras afterparty: 800Ft