Tag: Third Planet

Third Planet – Megjelent az első nagylemezük

T-0 címmel jelent meg a dallamos, modern pszichedelikus hard rockot játszó budapesti Third Planet első nagylemeze. A zenekar 2018 tavaszán alakult és eddig egy EP-t, valamint két videót adtak ki. Céljuk az, hogy olyan zenét hozzanak létre, mely képes a lehető legtöbb ember számára élményt nyújtani, miközben értékes és kliséktől mentes. A lemezfelvételit még februárban kezdték meg Garcia Szabolcs stúdiójában, de a vírushelyzet miatt csak nyár végén tudták befejezni.

Nem bánjunk a csúszást, mert egy csomó dolognak volt ideje kiforrni, főleg a billentyűsávoknak, amik nálunk még újdonságnak számítanak. Több dalhoz is kerültek elektronikai elemek, az Another World és a Raingame című számhoz intro is készült. A lemez utolsó dala is érdekes hangszerelést kapott, kizárólag elektronika és gitár a kíséret, sok mellékvokállal.

Another World daluk egy friss videót is kapott, lemezüket pedig az alábbi lejátszón hallgathatjátok végig.

Third Planet – az űr éteri nyelven szól hozzád

A Third Planet egy friss kozmikus psy/space/hard rock formáció, akik 2018 tavaszán alakult Budapesten. A zenekar fő célja az, hogy olyan zenét hozzon létre, amely képes a lehető legtöbb ember számára élményt nyújtani, miközben értékes és kliséktől mentes marad.

A harmadik bolygó, azaz a föld az űrből hallgatva éteri nyelven szól hozzád. Könnyed dallamokban, lágy lüktetéssel kommunikál, ám a modern tömeg vonzásának törvényei alapján torzulnak hangjának hullámai.

Nekem első hallásra az Omega, a Pink Floyd, és némileg a King Crimson korai ’70-es évekbeli deleje csapódik le zenéjükből. A zenekar nemrégiben csatlakozott a Baby Gorilla Records csapatához, és jelenleg új szerzeményeiken dolgoznak.